Norvégiát olcsón is fel lehet fedezni

Kerékpártúráztunk, tájfutottunk a végtelen tajgán, gleccser tövében sátoroztunk, és mindez még csak nem is került egy vagyonba. Norvégia elvarázsolt minket.

Norvégiáról azt tartják, hogy méregdrága hely, de ez nem teljesen igaz. Minden attól függ ugyanis, hogyan utazunk. Ha látni szeretnénk a messzi észak havas hegycsúcsait, fjordjait, vízeséseit és gleccsereit, nem feltétlenül kell mélyen a zsebünkbe nyúlnunk.

Egy festői táborhely a gleccser előtt például akár teljesen ingyenes, sőt legális is lehet, mert Norvégiában – sok másik európai országhoz hasonlóan – létezik a freedom to roam törvénye. Eszerint szabadon és legálisan kempingezhetünk, túrázhatunk, biciklizhetünk, gombászhatunk és szedhetünk erdei bogyókat akár még mások földjén is, mindaddig, amíg mindezt nem termőföldön tesszük, és nem háborgatjuk vele a természetet vagy a többi embert. És mivel Norvégia nem éppen sűrűn lakott terület, ilyen helyek úton-útfélen rendelkezésünkre állnak.

Táborunk a gleccsertó partján (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

A timelapse videón azt rögzítettük, ahogyan Észak-Norvégiában, a sarkkörön túl található Svartisen-gleccser lábánál – úton a Nordkapp felé – felállítjuk a sátrunkat. A videó nincs másfél perces, de valójában 11 perc történéseit foglalja magában. Ezalatt a gleccser nagyjából 1,4 centimétert csúszott lefelé, ám ez a felvételen sajnos nem érzékelhető.

A Svartisen Norvégia második legnagyobb gleccsere, ennek Engrabeen nevű nyúlványa látható a videón, amely arról nevezetes, hogy a legalsó pontja mindössze 20 méterre van a tengerszinttől. Ez a legmélyebbre nyúló gleccser a kontinentális Európában.

Boldog utolsó helyezés

Pár nappal azután, hogy a Svartisen-gleccser lábánál táboroztunk, újabb nagy élmény várt ránk, mégpedig a Midnatsollgaloppen. Ez a norvég kifejezés magyarul annyit tesz, Éjféli Nap Tájfutóverseny. Mivel a tájfutást amúgy is nagy előszeretettel űzzük mind a ketten az unokatestvéremmel, amikor tudomást szereztünk erről az észak-norvég tájfutóversenyről, rögvest átszerveztük az utunkat, hogy a négynapos esemény beleférjen a túránkba.

Jó előre felvettük a kapcsolatot a rendezőkkel, ugyanis nem cipeltük magunkkal a kerékpárokon a tájfutáshoz szükséges stoplis talpú terepfutó cipőket, hanem a helyszínen kölcsönöztünk egy-egy párat. A verseny szervezői annyira megörültek a nem mindennapi érkezésünknek, hogy még a helyi médiát is kihívták, hogy készítsenek velünk interjút. Így történt, hogy bekerültünk a bodői újság sportrovatába, mint két őrült magyar, akik 6000 kilométert kerékpároztak, hogy részt vegyenek e jeles eseményen.

6000 km-es utunkkal (1 mil = 10km Norvégiában) bekerültünk a norvég újságokba is (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

Csak azzal nem számoltunk, hogy az izomzatunk időközben teljesen átalakult, és a sok kerékpározás alatt elszokott a futástól. Rögtön első nap úgy begörcsöltek a combjaink, hogy csak fájdalmas kocogásra futotta, ráadásul nekem ez volt életem első skandináv terepe, amely teljesen eltérő a megszokott magyar és közép-európai erdőktől.

Amit itt, ezen a jég által legyalult, sziklás, mocsaras, hullámos vidéken a térkép fehérnek, vagyis az én értelmezésemben tiszta, egybefüggő lombkoronájú erdőnek jelöl, az valójában bokrokkal, apró fákkal ritkán benőtt területet jelent, ami otthon csak nagy jóindulattal menne el sárga-fehér, ritkás ligetesnek. Ahol pedig egybefüggő szikladombokon kellett rohannunk, ami otthon fekete, vagy szürke színt kapna a térképen, az itt sárga volt, és így tovább...

Mindennek köszönhetően első nap sikerült úgy eltévednem, hogy már-már azt hittem, lefutottam a térképről. Aztán egyszer csak belebotlottam az ellenőrzőpontomba egy olyan helyen, ahol egyáltalán nem számítottam rá. 2 óra 20 perces futamidővel utolsó értékelhető versenyzőként értem célba, mégsem éreztem csalódottságot, hiszen addig soha nem látott tájakon barangoltam. Úgy döntöttem, fő az élvezet.

Nándival olykor összetalálkoztunk a terepen és együtt futottunk néhány pont között (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

Próbáltuk rendbe tenni az izmainkat, és a következő napokon már fényképezőgéppel az övtáskámban mentem ki a pályákra, mit sem törődve a versenyidővel. Összetettben is elhoztam az utolsó értékelhető helyezést, vagyis én voltam az a versenyző, aki a legtöbb időt töltötte a terepen, és egyben végig is járta, meg is találta a négy nap összes ellenőrzőpontját. Közben olyan helyeken barangoltam, amelyeket előtte elképzelni sem tudtam. Tényleg vétek lett volna eszeveszettül átrohanni a tájon egy jobb versenyeredmény reményében. Bár utolsóként értem célba, mégis ez volt életem egyik legnagyszerűbb tájfutó élménye.

Harmadik nap a verseny közben még egy videofelvételt is készítettünk. Amikor megláttam a környék legmagasabb dombját, átadtam a kamerát az unokatestvéremnek, és a versennyel mit sem törődve, örömmámorban felrohantam a világ tetejére.

Életem egyik legszebb tájfutóélménye (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

Azon túl, hogy végigfutottuk a távot, büszkeségre adott okot az is, hogy mi voltunk a nemzetközi esemény egyedüli magyar résztvevői. A célban csak miattunk lobogott a magyar zászló, és bár az unokatestvérem sem ért el sokkal jobb eredményt nálam, mégiscsak elégedettséggel töltött el minket, hogy 6000 kilométer kerékpározás után, mindenféle előkészület nélkül sikerült értékelhető eredményt elérnünk a férfi elit kategóriában.

A célban a magyar zászló csak miattunk lobogott (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

A verseny végére hírünk kelt a városban, és a félig magyar származású alpolgármesternő köszöntött minket a célban. Még ajándékot is kaptunk tőle, egy keménykötésű, vastag lapos képeskönyvet a környék madárvilágáról. A hölgy nem győzött elnézést kérni, amiért csak egy könyv jut kettőnknek, mi azonban egyáltalán nem bántunk a dolgot, ugyanis a könyv volt vagy két kiló, és ezt az amúgy nagyon kedves ajándékot még több ezer kilométeren át kellett aztán magunkkal cipelni a kerékpárokon.

Nosztalgia zacskós gulyással

Ha az ember kerékpárral utazik, főz magára és sátorozik, illetve a városokban couchsurfinget használ, akkor Norvégia egyáltalán nem drágább, mint mondjuk Franciaország. A szabad sátorozás ellenére azért időnként érdemes a kiépített kempingekre hagyatkozni, mert jól felszereltek, és az egész napos tekerés után néha jólesik igazi konyhában, asztal mellett, széken ülve elfogyasztani a vacsorát.

Próbáltunk nosztalgiázni egy norvég instant gulyáslevessel, de nem volt az igazi (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

Ezekben a közös helyiségekben nem csak főzni tudunk, hanem az akkumulátorainkat is fel tudjuk tölteni, és a legtöbb helyen ingyenesen elérhető wifinek köszönhetően az otthoni szeretteink rögvest csodálhatják aznapi fotóinkat. Emlékszem egy esetre, amikor a családunk skype-on keresztül, élőben nézte végig, hogyan állítjuk fel a sátrunkat az éjféli nap alatt – miközben odahaza már órák óta sötét volt.

A norvég kempingekben néhány száz forintért zuhanyzsetont vásárolhatunk, amellyel 2-3 percig zúdíthatjuk magunkra a forró vizet. A kempingek ára egy sátorra, kerékpárral érkezve valahol 800 és 2500 forint között mozgott személyenként, ketten egy sátorban lakva, és ebben a zuhanyt leszámítva már az előbb említett összes szolgáltatás benne volt. Ha autóval, vagy motorral érkezik az ember, ez az ár jelentősen megugrik, mert a behajtásért külön fizetni kell.

Élelmiszert egy érthetetlenül olcsó hot-dogos kivételével csak és kizárólag élelmiszer-üzletláncok boltjaiban vásároltunk. Itt az árak nem haladták meg jelentősen a magyartól sajnos annyira már nem is nagyon eltérő nyugat-európai szintet, de ez csak akkor volt igaz, ha elég kitartóak és szemfülesek voltunk, és megtaláltuk az olcsóbb termékeket. Ezek általában a bolt saját márkás termékei voltak, vagy valahol a legalsó polcokon bújtak meg. Különben a márkás termékeknél a határ a csillagos ég, ahogy a vendéglőkben, éttermekben is. Erről nem is tudok bővebben mesélni, mert nem engedhettünk meg magunknak ilyesmit.

A norvég táj, mintha csak rajzolták volna (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Harkányi Árpád

Norvégiát tehát túl lehet élni anyagilag, csak némileg vissza kell fogni az igényeinket. Aki nem kedveli a biciklizést, választhatja a stoppolást, mint közlekedési alternatívát. Erre nekünk egyetlen egyszer volt szükségünk, amikor egy sorozatos küllőtörésnek köszönhetően képtelen voltam tovább kerékpározni. Útitársamat előreküldtem, ám végül mégis én értem előbb a 20 kilométerre fekvő legközelebbi városba, ugyanis egy utánfutós autó öt percen belül megállt, hogy felvegyen. A kedves család egészen egy narviki kerékpárboltig vitt, ahol aztán orvosoltuk a problémát.

Aki az ennél kiszámíthatóbb utazást szereti, annak ott a vasút: az európai vasútvonal elvezet egészen a sarkkörön túlra, Narvik városáig. Egy InterRail jeggyel akár ez is bevehető az úti célok közé. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, az élmény pedig a végén úgyis megfizethetetlen lesz.