A Katalinpusztai Kirándulóközpont, ahonnan a tanösvény is indul, 2012-ben elnyerte Az év ökoturisztikai létesítménye címet. Nem csoda, van itt minden, mint a búcsúban: játszótér, a csóványosi kilátó kicsinyített mása, erdei teázó, ajándékbolt, étkezési lehetőség, interaktív kiállítás, foglalkoztatótermek, szállások iskolás csoportoknak, és persze a kicsik kedvence, a tavasszal átadott minivasút.
A kirándulóközpontnál elidőztünk egy kicsit a bejárható térképet, a közeli kikapcsolódási lehetőségeket ajánló plakátokat és az erdészeti kiállítást szemlélve. Kipróbáltuk a pöttöm csóványosi kilátóba applikált csúszdát,
megörültünk az itt elhelyezett kéktúrabélyegzőnek,
aztán nekiláttunk tulajdonképpeni tervünk megvalósításának, a tanösvény bejárásnak.
Csakhogy valószínűleg nem a megfelelő helyen. A komplexum mögött tértünk rá az útra, és sokáig nem tudtuk, jó helyen sétálunk-e, mígnem ráakadtunk a kettes számú táblára. Tehát csak a legelső állomást szalasztottuk el valahogy.
Sebaj, az 5,2 kilométeres körtúrán van még 12 ezen kívül, a szakaszok között pedig kisebb információs táblákat is elhelyeztek. Mind a környék erdeit, rétjeit és azok élővilágát mutatja be. Ha kisiskolással megyünk,
érdemes letölteni az Ipolyerdő munkafüzetét egy kis pluszszórakozáshoz,
így az erdei sétát izgis nyomkereséssel, növényhatározással, talajvizsgálattal és más játékos feladatokkal dobhatjuk fel.
A tanösvény visszatérő figurája HanGYA DAni (kiemelés tőlem), aki a kapun, a foglalkoztató füzetben, illetve a táblákon is felbukkan. Olyan érdekes információkat csepegtet a kis kobakokba, mint hogy
melyik hazánk legterebélyesebb és legmagasabb fája
(a „vetyeháti nyár” Tápé határában, törzsének kerülete 10,5 méter, magassága 41,5 méter), mi az a növedékfokozó gyérítés (amikor a legjobb minőségű faegyedek növekedését segítik elő a satnyábbak kivágásával), vagy hogy milyen gyorsan bomlik szét a bükkfa (egy 50 centiméter vastag törzs 30 év alatt).
Egyes helyeken, néhány faoszlop tetején QR-kódokat helyeztek el, az érdeklődést felcsigázó kérdőjelek kíséretében. Persze nem tudtuk megállni, hogy ki ne próbáljunk egyet-kettőt, de a poént nem szeretném lelőni. Elöljáróban csak annyit: ha erre járnak, legyen a telefonjukon leolvasásra alkalmas applikáció.
Az első helyszín, ahol komolyabban elidőztünk, a Gyadai-rét volt (erről kapta nevét a tanösvény), amely most éppen
százszámra nyíló, hatalmas őszi kikericsektől pompázott.
Az információs táblák szerint a nedűgombák is kedvelik a helyet, de ezekből most sajnos egyet sem láttunk. Pedig már csak azért is kíváncsi lettem volna rájuk, mert amellett, hogy rengeteg színváltozatuk létezik a sárgától kezdve a szürkén és a zöldön át a pirosig, az illatuk is jellegzetes és sokféle. Van, amelyik égett gumira, kókuszdióra vagy éppen cédrusfára emlékeztet.
A Gyadai-rétről azt is érdemes tudni, hogy már az őskortól lakott volt. Egy időben legelőként használták, ma pedig gazdag növényvilágával kápráztatja el az erre járókat, és
helyi jelentőségű természetvédelmi területnek számít.
Itt vadászik az egerészölyv is (amelyhez viszont már volt szerencsénk), a táplálékául szolgáló apró rágcsálókat ugyanis remekül ki tudja szúrni a nyílt terepen.
A tanösvény kialakításában az Ipolyerdő Zrt. mellett a Corvinus Egyetem diákjai is részt vettek. Az ő munkájuk a Lósi-patak mocsaras árterén futó, 155 méter hosszan kanyargó pallósor, amely az erdő sűrűjében vezet. Jó ötletnek tartom a rövid leágazást, amely végül egy fákkal tökéletesen körülzárt, hangulatos rejtekben kínál ülő- és relaxálóhelyet.
Szintén a hallgatók alakították ki az „óriások pihenője" fantázianévvel ellátott placcot, ahol a normálisnál jóval nagyobb asztaloknál és szélesebb ülőhelyeken pihenhetünk le „törpeként". A közelben – nagyjából az út felénél – rengeteg pad, asztal és szalonnasütő áll a kirándulók rendelkezésére, de ha rosszra fordulna az idő, itt esőbeállót is találunk.
Farönkökön szökdelve jutottunk el a billenőhídig, ahol „komoly” felnőttként is egészen sokáig eljátszadoztunk. Próbáltuk két lábbal, vízszintesen egyensúlyba hozni a tákolmányt, és egy jó ideig dolgoztunk azon, hogy olyan fotót készítsünk, amelyen a híd éppen nagyot billen. Ügyesek voltunk, sikerült.
A tanösvény fő attrakciója azonban mégiscsak a 2008-ban átadott függőhíd, amely 25 méter hosszan és legmagasabb pontján,
a szakadék aljától számítva 6 méter magasan vezet át a túloldalra.
Itt ismét előbújt belőlünk a gyerek. Megpróbáltuk belengetni a hidat (ilyet persze nem szabad, senki se kövesse a példánkat!), de nem igazán jártunk sikerrel; leszögezhetjük, hogy igen masszív a szerkezete.
Innen már jobbára a fák között haladtunk enyhe lejtmenetben, lendületesen hessegetve a szemünkbe-szánkba bejutni próbáló apró, agresszív bogarakat. Úgy hadonásztunk, hogy ha messziről figyelt minket valaki, valószínűleg megkérdőjelezte az épelméjűségünket. Így jutottunk vissza a kirándulóközpontba, ahol – immár megszabadulva a rámenős rovaroktól – helyet foglaltunk a kis tó partján, és onnan figyeltük az éppen akkor érkező vidám gyerekcsapatot.
A Gyadai tanösvény megközelítése
A Naszály-hegy a Börzsöny és a Cserhát találkozásánál fekszik. A kirándulóközpont Budapesttől mintegy 40 kilométerre van. Autóval a 2-es számú főútról kell letérni jobbra a Katalinpuszta végét jelző táblánál, onnan már csak pár száz métert kell megtenni aszfaltozott úton.
Ha a tömegközlekedést választjuk, Vác autóbusz-állomásán a Rétság felé tartó járatra kell felszállni, és Szendehely-Katalinpuszta megállóig menni. A menetidő nagyjából negyed óra. A megállótól mindössze 10 perc séta a Katalinpusztai Kirándulóközpont, illetve a tanösvény.