Már egy hete Új-Zélandon voltunk, amikor visszatértünk Aucklandbe, hogy megismerkedjünk a várossal. Bár az első napunkat is itt töltöttük, semmit sem láttunk belőle, mert másnap hajnalban indultunk a Déli-szigetre, ezért a reptér közelében foglaltunk szállást, és végigaludtuk az ott töltött időt. Nem árt tudni, hogy
a reptér közelében az átlagnál is magasabbak az árak.
Nekünk szerencsénk volt, 20 000 forintnak megfelelő új-zélandi dollárért kaptunk szobát, és ez a reptéri transzfert is tartalmazta.
Aucklandet évek óta a déli félteke legélhetőbb városának választják, én azonban kicsit elveszettnek éreztem magam benne. Rengeteg ember nyüzsgött körülöttem, mindenféle nemzetiség. Az üzleti negyedben az amúgy is óriási házak között a déli félteke legmagasabb épülete, a 328 méteres Sky Tower nyújtózkodott az ég felé.
Auckland külvárosában egy szingapúri üzletember volt a szállásadónk. El nem tudtam képzelni, miért hagyja ott valaki Szingapúrt Auckland kedvéért. De megtudtam tőle, hogy Aucklandben rengeteg a lehetőség, például
rendkívül nyitottak errefelé a megújuló energiaforrásokra.
Az üzletember hatszobás, penthouse jellegű lakásában négy különböző nemzetiségű ember lakott: szingapúri, kínai, francia, ausztrál, ötödikként pedig átmenetileg mi, magyarok. Ilyen multikulti lakásban még életemben nem jártam.
Valószínűleg a sokszínűség az egyik oka annak, amiért Auckland újra és újra megkapja a legélhetőbb titulust. Rengeteg ember él itt békésen egymás mellett, akik a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek. Megvalósíthatják a vágyaikat, és közben nem kell attól tartaniuk, hogy atrocitás éri őket a származásuk miatt.
Ennek ellenére Auckland nem igazán jött be nekem, valahogy nem tudtam felvenni a város ritmusát. A sziget természeti szépségei, a kiwik határtalan kedvessége és a maorik véget nem érő jókedve sokkal inkább magával ragadott. Mindenki roppant kedvesen bánt a messzi földről érkezett idegennel.
Amikor például Christchurchben sétáltunk, és éppen valami boltot kerestünk, ahol nem csillagászati áron tudunk gluténmentes kaját venni, hirtelen
olyan érzésem lett, mintha faluhelyen járnék.
Minden szembejövő illedelmesen ránk köszönt, és amikor eligazítást kértünk egy arra járó nőtől, olyan kedélyesen elcsevegett velünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást.
És még egy meglepő apróság: Új-Zéland tele van tiszta és ingyenes vécével. Amikor véget ért az utazás, és hazaindultunk, az volt az első gondolatom, hogy rettenetesen fognak hiányozni az illatos új-zélandi mosdók.
Couchsurfinggel egyébként egész jó helyeket lehet kifogni a szigeten.
Így rengeteg pénzt spórolhatunk, ráadásul érdekes embereket is megismerhetünk.
New Plymouthban például egy Perényi nevű fickónál szálltunk meg, akinek, mint kiderült, a szülei ’56-ban menekültek Új-Zélandra Magyarországról. Ő ugyan már egy szót sem beszélt magyarul, a szülei viszont időnként hazalátogatnak.
Queenstownban pedig egy nagyon kedves tanárnál és a kislányánál aludtunk. Amellett, hogy sokat meséltek a városkájukról, amely a Wakatipu-tó szomszédságában, a The Remarkables és az Eyre hegyvonulat lábánál fekszik, még az égbolton éppen látható összes csillagképet is megmutatták nekünk. Új-Zélandon ugyanis teljesen más csillagképeket lehet látni, mint Európában.
A sziget helyenként olyan, mintha nem a földön, hanem egy távoli bolygón járnánk. Wai-O-Tapuban például
mindennap 10:15-kor kitör a Lady Knox-gejzír.
Ha nem akarunk lemaradni a látványosságról, érdemes pontosan érkezni. A gejzír persze nem csak úgy, magától tör ki mindennap, hanem egy kis csellel. Állítólag régen egy börtön működött itt, a rabok pedig ide jártak fürdeni a finom, meleg vízbe. Egyszer az egyik véletlenül beleejtette a szappanját a gejzír szájába, mire az kitört. Azóta tudják, hogy néhány szappannal hat-nyolc méteres kitörést lehet varázsolni.
Számtalan tó is van ezen a területen. A geotermikus aktivitásnak köszönhetően valószínűtlen a színük, és sokszor forróbbak, mint bármelyik itthoni termálfürdő vize. Az egész terület él. Nagyon félelmetes volt egy ennyire aktív helyen sétálgatni.
Az ember sosem tudhatja, mikor tör ki egy újabb gejzír,
alakul ki egy újabb kráter, nem fogja-e elnyelni a föld, amikor épp arra sétál.
Új-Zélandon átértékeltem a természet fogalmát. Már a Milford Soundra vezető út rádöbbentett, mennyire törékeny az ember a természethez képest. Leírhatatlan volt a táj az óriási sziklafalak és kanyonok között. A hóolvadás miatt a hegyoldalon itt is, ott is random vízesések keletkeztek.
A Milford Sound pedig a világ egyik legszebb helye.
A fjordot két oldalról 1200 méter magas hegyoldalak veszik körül, a víz mélysége a legmélyebb pontján 400 méter körül van. Két nagy vízesése van a helynek, de esős időben több száz is keletkezhet.
Az anyagiakról is érdemes szót ejteni. A kaján nem lehet spórolni. Akinek viszont valamilyen ételallergiája van, mint nekem, annak szerencséje van, mert Új-Zélandon tényleg mindent lehet kapni. Az összes boltban meg tudják mondani, melyik szalámi gluténmentes, és akinek ilyen problémája van, az tudja, hogy ez mennyit segít. Mindenképp érdemes boltban vásárolni, mert
a legegyszerűbb utcai kaja is méregdrága.
Egy 30 centis pizza kb. 6000 forint, egy girosz pitában 2000, egy menüt az utcai árusnál 4000 forintnál olcsóbban nem kaptunk meg.
Az alkohol is hasonlóan „kellemes” árfekvésű. A boltban egy félliteres cider 2000 forint körül van, egy üveg sör 1000 forint,
egy üveg bor pedig 4000 forintnál kezdődik,
és ez igencsak alsó kategóriás borokat jelent. Érdemes a turistáknak való kiadványokat összegyűjteni, mert jó kuponokat lehet találni bennük. Mi például így spóroltunk 30 NZD-t (6000 Ft) az Uberen.
Új-Zéland tényleg fantasztikus és élhető hely, még akkor is, ha Auckland nem nyerte el a tetszésemet. Valószínűleg csak azért, mert az összes többi hely, ahol megfordultunk, sokkal zöldebb, sokkal természetközelibb volt. Aki szereti a meghökkentően kedves embereket és a lenyűgöző, földöntúli tájakat, az mindenképpen látogasson el Új-Zélandra. Ha lehetőségem lesz rá, egész biztosan visszatérek még.