Nem a kút miatt indultunk el Žalecbe, hiszen még a létezéséről sem tudtunk. A hírt a város közelében élő barátunk közölte, akihez látogatóba érkeztünk. Szeptember hatodikával új időszámítás kezdődött a helyiek életében, mondta mosolyogva.
Hirtelen kivilágosodott. Rés nyílt a terhes felhők masszáján, a napsugarak pedig fényfolyosót alkotva sütöttek le a hegyek lába előtt fekvő településre. Akkor még nem tudtam, most már tudom: az új sörkútra próbálták felhívni a figyelmünket.
Az ötletet 2014-ben vetették fel a környéken élő vállalkozók Janko Kos polgármesternek, aki örömmel rábólintott. Az ellenzék ugyan háborgott, feleslegességről, pénzkidobásról beszéltek, de a projekt két év alatt mégis megvalósult. Főként azért, mert a lakosság az elejétől fogva támogatta Janko urat,
a beruházásra szánt összeg több mint fele magánadományozóktól érkezett.
Két Eurojackpot-milliomos is színre lépett, mondta barátunk. Mindketten Žalec közelében élnek, így örömmel segítettek az egyedülálló terv megvalósításában. Azóta – tehát másfél hónap alatt – az ötezres kisváros lakosságának sokszorosa kereste fel a kutat. Jönnek közelről és távolról, belföldről és külföldről, de a városlakók is imádják. Átlagban naponta kilencszáz korsót adnak el, míg az előzetes becslések hatezer korsóval számoltak egy évre.
Kedd délelőtt tizenegy óra volt, amikor megérkeztünk a látványosságnak helyet adó parkocskába. Mellettünk méretes sátor, alatta kolbászosbódé és a jegypénztár. Középen,
a sörpadokon vígan falatozó és iszogató szlovén nyugdíjasok ültek sorban,
mindenki előtt egy-egy szál roppanós kolbász, papírtálcára nyomott mustár, és persze a félig kiürült korsócska.
A hiú ábrándokat, hogy a sör itt ingyen lesz, barátunk már eloszlatta, de az ár így is szíven ütött. Egy kóstolókör hat euróba kerül, ennyiért mind az öt kútra vert, környékbeli főzdékből származó italt megízlelhetjük, de csak egy-egy decit kapunk belőlük. Persze a drágaságnak van magyarázata:
ide ne berúgni jöjjenek az emberek,
hanem próbálják ki a főzeteket. Az ötször egy deci erre pont elég volt: a barnától a világosig terjedő színskála minden tagja karakteres, minőségi termék, többet is ittunk volna belőlük.
Mosolygós lány segítette a kút zavartalan működését. Neki különleges korsója volt, a rajta lévő érzékelő chip nem állt le öt töltés után. Valahányszor a csapok alá rakta a serlegét, folyt a finom nedű. Persze ő nem ivott a főzetekből, csak a csapok nyomását ellenőrizte.
Van még állítanivaló a rendszeren, néha szinte csak habbal lepett meg minket a gép,
de ilyenkor jött a lány, meg jött vele az engesztelőkör.
A szlovén nénik jókedvűen csicseregtek a kutak körül, a szaki az aknában tökéletesre hangolta a csapokat. Sütött a nap, delet harangoztak a park melletti templomban. Az arcok folyamatosan cserélődtek. Volt, aki csak azért jött oda, hogy elmondja, miért az adott íz a kedvence, és már ment is tovább. Barátunk a négyes számú sörcsapra esküdött, mert a gyerekkorára emlékeztette.
Persze szó sincs fiatalkori alkoholizmusról, a családjuk, mint korábban szinte minden család a régióban, a komlóból élt. Vidáman emlékezett a komlószüretre, amikor az indiánsátrakhoz hasonló, összeborított cölöpökön felkúszó növényről
gólyalábakon szedték a termést a munkások.
A komló a nap végére vörösre csípte az emberek kezét, és a folyamatos cipekedés nehéz fizikai munkát jelentett. Gyerekként mindenki utálta, de most már nosztalgiával gondolnak vissza rá. Együtt volt a család, együtt volt az egész falu. Akkoriban, tette hozzá, egy éjszaka alatt húsz centit nőtt a komló.
Az utolsó információt kissé hitetlenkedve fogadtam, de észrevettem, hogy barátunk már a negyedik újratöltésénél tart, míg én csak az elsőnél, így nem akadtam fent a részleteken. Útközben láttuk, hogy a mostani póznák is az égig érnek, legalább négy-öt méter magasak. Ki tudja hát, mennyit nő a komló egy éjszaka alatt.
A sört kortyolgatva körbesétáltam a komlót jelképező, kettős félkör alakú kutat. Az információs táblákról sok érdekességet megtudtam.
Az öt kiválasztott sör leírásán kívül végigvettem az ital születésének állomásait,
és régi ünnepségekről olvastam, amelyeken még komlóhercegnőt választottak, hogy jó legyen a termés. Kiderült, hogy a komlótermesztés nem egyszerű foglalatosság, rendkívül sok részletre kell figyelni, a növény igényessége majdnem a kávécserje szintjén van.
Azt hiszem, nem leszek komlómester, maradok inkább a végterméknél. Žalec „sörszökőkútja” azonban szép emléket állít évszázadok szüreti verejtékének. Hogy turistacsapda-e? Tulajdonképpen az. Hogy különleges-e? Tulajdonképpen nem.
Földből kijövő automatizált sörcsapok drágán.
A titok a hangulatban rejlik. Elég a megfiatalodott, nevetgélő nyugdíjasokra nézni, hogy megértsük a csodát: ezt a kutat a nép akarta, félig a nép is fizette, most pedig a nép élvezi. Ha hat euróért, akkor hat euróért. Ennyit a nosztalgia, a tiszteletadás és a sörfőzdék is megérdemelnek.