Lanzarotei vakációm során néhány napra átruccantam a szomszédos Fuerteventurára is. Ez a Kanári-szigetek második legnagyobb szigete, itt találjuk a legnagyobb strandokat.
Valamelyest hasonlít Lanzarotéra, de jóval színesebb.
A hegyek a már megszokott szürke és barna mellett vörösek, okkersárgák, erősen visszaköszönnek az alig 100 kilométerre lévő Afrika színei.
A két sziget között három cég üzemeltet kompjáratokat, de utazásom idején csak kettő működött, mert az egyiknek (Navieras Armas) elromlott a hajója. A Lineas Romero kicsi hajóin egy út 14 euróba (4340 Ft) kerül, a Fred Olsen hatalmas, autókat is szállító kompja 28 euróért (8680 Ft) visz át a másik szigetre. Aki rosszul bírja a hullámzást, inkább szánja rá a dupla árat a jegyre, mert a kisebb hajó nagyon imbolyog. Igaz, nagyjából félórás útról van szó, úgyhogy nem tart sokáig az émelygés.
Ami engem illet, a legolcsóbb, legkisebb komppal keltem át egy reggel a Lanzaroténál valamivel nagyobb szigetre, de megfogadtam, hogy
a visszaúton – kerül, amibe kerül – a stabilabb, nagyobb kompot választom.
Legszívesebben az este hatórás járatra vettem volna jegyet, hogy a vízről láthassam a naplementét, de sajnos azt a járatot pont az épp nem üzemelő cég indította volna.
Végül nem vettem jegyet a visszaútra, nyitva hagytam a kérdést, mikor érek vissza. Szerencsére soha nincs akkora tömeg, hogy ne lehetne jegyet kapni közvetlenül az indulás előtt. A kikötőben felvettem egy újabb bérautót, és kíváncsian vágtam neki az útnak, vajon mit kínál ez a sziget Lanzarotéhoz képest.
Autót bérelni mindkét szigeten a legtöbb nagyvárosban, valamint a repülőtereken és a kikötőkben lehet. Jelen vannak a nagy nemzetközi cégek is, de a legnépszerűbb két helyi szolgáltató a Cabrera Medina és a Cicar. Mindkét szigeten az a legolcsóbb, ha a reptéren vesszük fel a járművet. Jó tudni, hogy
elvileg egyik társaság sem engedi átvinni az autót egy másik szigetre,
a foglalási rendszer sem engedi meg, hogy egy másik szigeten adjuk le a járművet.
Ha valaki komppal átmegy Lanzarotéról Fuerteventurára, az autót leadhatja a kikötőben, a másikat pedig felveheti a következő szigeten, de ez két külön foglalásnak minősül. A kikötőkben drágább a tarifa, úgyhogy esetleg megéri a kikötőből inkább elbuszozni a reptérre, és ott venni fel a második autót.
Ez esetben érdemes megfontolni, hogy pénzt akarunk-e spórolni, vagy időt. Fuerteventurán például nincs közvetlen buszjárat a reptér és a kikötő között, át kell szállni a fővárosban. Még egy tipp: ha a kikötőben vesszük fel a járművet, érdemes előre foglalni, mert nem tartanak készletet, a reptereken viszont mindig találunk szabad autót.
A parkolás mindenütt ingyenes, és körülbelül fél tank benzinnel bejárható egy sziget. A 95-ös benzin ára valamivel egy euró (310 Ft) alatt van. Az autót mindkét helyi cég teljes biztosítással kínálja, amely csak a kerékre nem terjed ki. Ennek megfelelően azt ajánlják, ne térjünk le az aszfaltozott utakról.
Tájékozódni nagyon könnyű, minden remekül ki van táblázva.
Amúgy mindkét sziget olyan kicsi, hogy szinte lehetetlen eltévedni.
Fuerteventura látnivalóit fel lehet fűzni egy körútra. Első nap a kikötőtől Betancuriáig mentem a nyugati oldalon, másnap le a déli csücsökbe, majd a sziget másik oldalán fel, majdnem a fővárosig. Az utolsó napra maradt a főváros, valamint a visszaút a keleti parton a kikötőbe.
Az autókölcsönzőtől kapott szuper térkép sokat segített a tájékozódásban, ráadásul pont abban a sorrendben voltak jelölve rajta a látnivalók, ahogy magam is elterveztem: a kikötőtől kezdve egy nagy kört leírva.
A kikötőben jóval nagyobb és színesebb épületek sorakoztak, mint Lanzarotén, és turistából is érezhetően több volt, mint a csendes, nyugodt szomszéd szigeten. Ahhoz képest, hogy világ életemben egy nyüzsgő nagyvárosban éltem, a néhány napnyi lanzarotei nyugalom után szinte zavaró volt a tömeg. Az viszont tény, hogy
itt a legjobb a felhozatal éttermekből az egész szigeten.
Megebédeltem, aztán már nem időztem sokáig a városban, hanem nekivágtam a körutazásnak.
Elsőként El Cotillo felé hajtottam. Itt ugyan nincs különösebb látnivaló, csak a rendkívül vad tenger az érdekes, ahol leginkább a szörfösök élvezik a hatalmas hullámokat. Kicsit észak felé hajtva a parton egy szívemnek oly kedves világítótornyot is találtam, amelyben halászati múzeumot rendeztek be.
Ahogy elhagytam a tengerpartot, a legérdekesebb rész következett, a sziget belseje. La Oliva igazi álmos kis falu, ahol a főtéren egy kávé mellett lehet bámulni a lassan csordogáló időt. Van itt régi „Ezredesek háza”, amolyan hacienda és laktanya ötvözete, de sajnos ezt tárva találtam. És van egy kicsi, de elég jó múzeum is, a Centro de Arte Canario, oda bekukkantottam.
Innen festői út vezet Betancuriába, csupa kanyargó szerpentin, kúp alakú vulkanikus hegyek, vöröslő dombok és az itt-ott felvillanó tenger. Ezen a szigeten nem érdemes buja erdőket keresni.
Fákat alig látni, inkább csak csupasz, szúrós bozótosokat.
Mégis van valami nagyon megkapó ebben a sivár tájban. Szinte minden kanyar megállásra csábított, hogy elmerüljek a látványban.
Mielőtt elfoglaltam volna a szállást, Ajuy településnél lekanyarodtam a partra. Nem én voltam az egyetlen látogató. Úgy látszik, a helyiek is szeretnek este hat körül kitelepülni a fekete homokos kis öbölbe, és végignézni,
ahogy a vöröslő nap megfesti a part menti sziklákon vadul csapdosó hullámokat.
Láttam már számos naplementét a világ sok festői pontján, mégis annyira megfogott ez a látvány a zabolátlan tengerrel, hogy másnap este felrúgtam gondosan felépített útitervemet, és plusz két óra autózás árán keresztben átszeltem a szigetet, hogy ismét ugyanonnan élvezhessem az attrakciót.
Az első éjszakát Betancuriában, az egykori fővárosban töltöttem, egy tradicionális házból kialakított fogadóban. A házigazda magyarul üdvözölt, majd meglepett arcomat látva elmagyarázta, hogy a legkedvesebb barátnője magyar. Svájcban ismerkedtek össze – akkoriban mindketten ott dolgoztak –, és már jó pár éve tart a barátság. Többször meglátogatta magyar barátnőjét pécsi otthonában, és alaposan bejárták a villányi borvidéket.
Hatalmas belső udvarával olyan volt a ház, mint egy időkapszula. Éjjel két vastag takaró alatt is fáztam,
hiába, a hegyek között éjszaka eléggé lehűlt a levegő.
Látogató nem sok akadt, rajtam kívül csak két motoros szállt meg a fogadóban. A házigazdák nem különösebben féltettek tőlünk semmit: tárva-nyitva hagyták a régi konyhát, a bárhelyiséget, és mosolyogva biztattak, szolgáljuk csak ki magunkat, ha bármit megkívánunk, majd reggel rendezzük.
Reggel bekukkantottam a falu hatalmas, 17. századi templomába, majd autóztam tovább dél felé, Pájara irányába. A sziget legfestőibb útja volt ez, a szerpentinen minden kanyarban újabb és újabb szuper látvány tárult fel előttem. Kár, hogy a keskeny úton viszonylag kevés helyen tudtam megállni fotózni.
Pájara ékessége a Nuestra Señora de Regla templom. Homlokzatán hatalmas, állatmotívumos fafaragás van, de latin-amerikai ihletésű oltára és faragott famennyezete is lenyűgöző. Dél felé haladva
a hegyek kisebbek, a szerpentinek szelídebbek lettek, a táj pedig egyre kihaltabb.
Elértem Costa Calmát, amelytől délre szuper strand húzódik. Fürdőruhát húztam, és elnyújtóztam a napon. A tengert is kipróbáltam, de csak térdig merészkedtem a hideg vízbe, különösen, mivel erős szél fújt. Itt kivételesen a strandon is volt büfé, így akár napozás közben is lehetett ebédelni – ezt máshol kicsit hiányoltam.
Mind Fuerteventurán, mind Lanzarotén meglehetősen elváltak az éttermi részek a kiépítetlen strandoktól. Ez egyrészt jó, hiszen zavartalan a természet, másrészt, ha megéhezik az ember – márpedig nekünk, magyaroknak a strandolás egyenlő a folyamatos falatozással –, akkor fel kell öltözni, és el kell autózni a legközelebbi településig.
Míg északon, Corralejo környékén az angol látogatók dominálnak,
Fuerteventura déli részén feltűnően magas a német turisták aránya.
Ennek köszönhetően Costa Calmán remek német pékséget találtam hatalmas és nagyon finom süteményekkel. A nudizmus errefelé meglehetősen elterjedt, a meztelenség hívei itt kevésbé vonulnak el, mint a szomszédos Lanzarotén.
Egészen addig hajtottam a sziget déli csücske felé, amíg tartott az aszfaltos út, vagyis Morro Jable településig. Itt több kilométeres pompás strand húzódik, kissé ütött-kopott világítótoronnyal, sétálásra és bicajozásra is kiváló ösvénnyel és rengeteg üzlettel.
A második este Calete del Fuste településen szálltam meg, majd az utolsó nap a sziget keleti partján szépen visszahajtottam a kikötő felé. Meg akartam nézni a sófeldolgozás múzeumát, valamint egy antikautó-gyűjteményt (az útikönyvben nem említett, de a Tripadvisoron szuper értékeléseket kapott Dreams House Múzemot), de vasárnap lévén mindkettő zárva volt.
Úgyhogy maradt a napozás a Corralejótól délre eső hatalmas, homokdűnés strandon.
A terület több mint tíz kilométer hosszú, úgyhogy mindenki kényelmesen elfér.
Kellemes meglepetés volt, hogy itt sincs semmi kiépítve. Ma már csodaszámba megy, hogy tudták elkerülni a hatalmas szállodakomplexumokat egy ilyen jó klímájú helyen. Gyerekes családokat egyáltalán nem láttam, leginkább csak sétálók és napozók vették birtokba a partot, talán mert a fürdéshez túl hideg és hullámzó volt a víz.
Ha újratervezhetném ezt az utat, nem egy hétre mennék, hanem tíz napra. A Wizz Airnek Lanzarotéra minden szerdán, Fuerteventurára minden vasárnap van járata, úgyhogy simán össze lehet kötni a kettőt. Mindkét szigeten akad három-három napra való látnivaló még úgy is, ha a leghatékonyabban, vagyis bérelt autóval közlekedünk. Tömegközlekedéssel nyilván kicsit lassabb a tempó.
Szállás sokféle van, számos árkategóriában, de érdemes előre nézelődni. A Booking.comon az elkövetkező hetekre a szállások túlnyomó része mindkét szigeten foglalt. Valószínűleg azért, mert
sokan rendszeresen visszajárnak, és több hetet-hónapot töltenek a szigeteken.
Hostelből csak egy-kettő akad, elsősorban szörfösöknek. Jó megoldás lehet az Airbnb is. A repülőgépen beszélgettem egy utassal, aki életében először próbálta ki ezt a fajta szállást. Egy helybéli fiatal hölgynél vett ki szobát a párjával.
A lánynak két állás közt épp rengeteg szabadideje volt, így minden reggel megkérdezte a lakóit, van-e kedvük vele kirándulni. Így aztán „saját sofőrrel” egy hét alatt minden fontosabb látnivalót felkerestek. Kirobbanó lelkesedését nem akartam nagyon lehűteni, de azért elárultam, nincs ez mindig így. Volt olyan magyar pár is, akik a Facebookon kerestek kint élő magyarokat, és tőlük vettek ki napi 30 euróért szobát – úgyhogy kis utánajárással igen sokféle szállást találni.
Lanzarotén bőven elég egy helyen szállást foglalni,
csillagtúraszerűen bárhonnan bejárható az egész sziget. Fuerteventura kicsit nagyobb, ráadásul a szerpentineken lassabban lehet haladni, így ott megfontolandó több helyen éjszakázni, ha kirándulgatni szeretnénk. Ha több kilométer hosszú, homokos strandokra vágyunk, akkor Fuerteventura, ha az építészet és a lávamezők vonzanak, akkor Lanzarote az ideális úti cél.