Ilyen vadul szép szigeten még soha nem jártam

Az egységes városkép mindig lenyűgöző

A Kanári-szigetek hét nagy szigete közül a legészakibb és a legidősebb. Itt nem találunk képeslapszerű tengerpartokat, nincsenek bedőlő pálmafák, de a barna-fekete vulkanikus talaj, a különleges barlangok és tavak, meg az egységes stílusú, világítóan fehér házak rendkívüli atmoszférát teremtenek. Lanzarote az ínyenc utazók kedvelt célpontja.

Amikor Omar Sharif 1973-ban a Rejtelmes sziget című filmet forgatta Lanzarotén, Nazaret település felett megpillantott egy csodás házat. Első látásra beleszeretett a villába, és azonnal megvásárolta. A házat el is nevezték LagOmarnak.

Az Omar Sharifról elnevezett villa Forrás: Kisgyörgy Éva

Most akkor elkártyázta a házát, vagy nem?

Szerzeményét azonban nem sokáig élvezhette. A villa építtetője, Sam Benady vissza akarta szerezni a csodás ingatlant. Ismerte Sharif kártyaszenvedélyét, ezért kihívta a sztárt egy bridzspartira. Sharif magabiztosan indult neki a partinak, hiszen remekül játszott. Csakhogy ellenfele bridzsbajnok volt, úgyhogy könnyedén legyőzte a színészt, aki így elvesztette a házat.

Szép történet, kár, hogy egy szó sem igaz belőle. Ez azonban nem zavarja a jelenlegi tulajdonosokat. Omar Sharif-ház néven reklámozzák a villát, és

még egy kártyaszobát is berendeztek, hogy a legenda teljesen hihető legyen.

Mellesleg itt bukkantam rá arra az újságcikkre, amelyben a cáfolatot olvastam. De akárhogy bújtam a netet, mindenhol csak a meseszerű leírást találtam. Hogy tisztázzam a dolgot, írtam egy e-mailt a lanzarotei turisztikai hivatalnak, és csakhamar megjött a válasz: a történet tényleg csak kitaláció.

A kártyaszoba, ahol nem játszotta el a házat Omar Sharif Forrás: Kisgyörgy Éva

A jelenlegi tulajdonosok 1989-ben látták meg a házat, és akár Sharif a mesében, ők is azonnal beleszerettek. Befejezték az építkezést, berendezték a szobákat, és a kis lagúna előtt éttermet nyitottak, ahol dzsesszkoncerteknek és kiállításoknak is helyet adnak. Két apartmant is működtetnek, a látogatók pedig belépő (6 euró, azaz 1900 forint) ellenében körbejárhatják az egész területet.

Azon túl, hogy a marketing legendára épül,

LagOmarban nyoma sincs az elüzletiesedett szellemnek.

Csupa báj, meglepő vagányság az egész komplexum. Titkos lépcsőházak, szökőkutak, sehova se vezető ösvények, furcsa kémények és műtárgyak mindenfelé. Ráadásul minden kanyarban újabb és újabb tájak tárulnak elénk: pálmafás kertek, sárga és vörös színben játszó kőtengerek, távolabb vulkanikus hegycsúcsok és az óceán kékje.

Ilyen a kilátás a szobákból Forrás: Kisgyörgy Éva

Mindez nemcsak LagOmarról, de az egész szigetről elmondható. Bár Lanzarotéra egyre több látogató érkezik, a sziget nyers ereje, vibráló energiája mindenhol érezhető. És mindez nagyrészt egyetlen embernek köszönhető.

Az egész sziget egy műalkotás

Sharif házától nem messze áll az az épület (Fundación César Manrique, Tahiche), ahol a sziget legjelentősebb lakója élt: César Manrique festő, szobrász, építész, kerttervező és fényképész, aki még évtizedekkel halála után is meghatározó jelentőségű Lanzarote életében.

Már amíg a repülőtérről a szállás felé vezettem,

feltűnt, mennyire egységesek a települések.

Csupa hófehér, földszintes vagy egyemeletes ház, zöldre festett ablakkeretek. A titokra hamar fény derült. Lanzarote mondhatni egy műalkotás, egy erős vízióval megáldott művész terepasztala, akinek nyomát hol itt, hol ott fedezhetjük fel: házakban, körforgalmak óriási szabadtéri szobraiban vagy például egy kaktuszkertben.

Az egységes városkép mindig lenyűgöző Forrás: Kisgyörgy Éva

Manrique pont akkor tért haza New Yorkból (1966-ban), amikor Lanzarote turizmusa kezdett fellendülni. A már befutott művész hatásos hadjáratba kezdett, hogy a szigeten fenntartható fejlesztés valósuljon meg, amely a természetet és a helyi kulturális tradíciókat maximálisan tiszteletben tartja.

Nemcsak a tájképet formálta át, de a sziget lakóinak gondolkodásmódját is. Neki köszönhető, hogy egységes stílusú épületekből állnak a települések,

nincsenek sokemeletes házak, sem óriási reklámtáblák.

Kitartó, erős lobbival elérte, hogy számos törvényt hozzanak a városfejlesztések korlátozására. Bár a 80-as évek fellendülő turizmusa fenyegette mindazt, amit elért, de hívei továbbvitték az elveit, és sikeresen megtorpedóztak számos projektet.

Egy kis település a szigeten, Teguise Forrás: Kisgyörgy Éva

Talán a legpompásabb minden alkotás közül César Manrique tulajdon otthona, ahol 1966 és 1988 között lakott.

A ház öt különös szobáját természetes lávabuborékokban alakította ki,

amelyeket hangulatos, barlangszerű folyosó köt össze. A hajdan sok hírességnek szállást adó ház most a művész nevét viselő alapítvány székhelye, ahol az eredeti berendezés mellett Manrique képeit, szobrait, vázlatait is megnézhetjük.

Az egyik lávabuborékban berendezett szoba Forrás: Kisgyörgy Éva

Manrique megvalósult álmai

Van három nagy léptékű alkotása, amelyeket nem szabad kihagyni. Az egyik a Mirador del Río, a népszerű naplementenéző hely. Maga az épület is zseniális, szinte belesimul a tájba, mégis tágas kávézó kapott helyet benne, amelynek hatalmas ablakából csodálatos panoráma nyílik. És hát a környezet is lenyűgöző: a megszilárdult fekete láva, az azúr tenger és a szomszédos kis sziget, Isla Graciosa zöldje.

Csodás a kilátás a kávézóból Forrás: Kisgyörgy Éva

A másik kötelező program a kaktuszkert, egy igencsak érdekes kialakítású botanikus kert.

A területen 1500 fajta kaktusz él, mindegyik szépen felcímkézve,

úgyhogy kaktuszrajongóknak ez maga a paradicsom. A parkolóból még nem láttam semmit, csak egy szélmalom ágaskodó lapátjait, de ez pont így van kitalálva.

A jegyárusító bódétól pár lépésnyi labirintus után tárul csak fel a látvány teljes pompájában. A kert egy hatalmas gödör teraszos kialakítással. A koncentrikus körökben kialakított teraszokra ültették a kaktuszok százait. A zord, vulkanikus tájat néhány kis tó szabdalja színes liliomokkal és díszhalakkal.

A területen 1500 fajta kaktusz él Forrás: Kisgyörgy Éva

A végére hagytam a kedvencemet, a Jameos del Augát. A La Corona vulkán kitörése során több száz méteres alagút alakult ki. A tengerhez közeli részben a víz utat tört magának, és az egyik üreg mélyén egy kis tó keletkezett. Manrique éttermet és bárt álmodott a különleges tó köré, és hozzácsapott egy úszómedencét meg egy hatszáz férőhelyes, kiváló akusztikájú koncerttermet.

A cél ugyanis az volt, hogy életet leheljenek a szigetnek ebbe az elhagyatott részébe.

Ahogy beléptem, először a vulkanikus gödörben kialakított éttermet pillantottam meg felülről. Döbbenetes látvány volt, kellett pár perc, amíg magamhoz tértem. A hangulat ünnepélyes volt, mint egy katedrálisban. Aztán megláttam a tavat, amelyben aprócska, vak albínó rákok élnek.

Sehol a világon nem figyelhetjük meg ilyen egyszerűen ezeket az élőlényeket, amelyek különben csak mély óceánokban fordulnak elő. Pigmentációjuk hiányát a barlang sötétsége okozza. Átsétáltam a tó túlsó partjára, ahol egy buja kertben találtam magam, de a csodáknak még nem volt vége. Amikor felkapaszkodtam a lépcsőkön, egy végtelenül elegáns úszómedence látványa fogadott valószínűtlenül kék vízzel.

Elegáns úszómedence valószínűtlenül kék vízzel Forrás: Kisgyörgy Éva

A Los Verdes-barlang volt az egyetlen turistalátványosság, amely nekem nem igazán jött be. Ugyanahhoz az üregrendszerhez tartozik, mint az előző nevezetesség, csak épp nem annyira látványos. Kizárólag egyórás vezetett sétával látogatható, de ez alatt az idő alatt mindössze egy kilométert tesz meg a csoport. Túl sokan voltunk, nagyjából negyvenen, és nekem úgy tűnt, ebből 38 síró gyerek.

Valahogy egyik lurkó sem élvezte a sötét, magas páratartalmú barlangot, viszont nem lehetett tőlük hallani az idegösszeomlás szélén levő idegenvezetőt. Fontos még tudni, hogy sokszor görnyedve kell járni, mivel alacsonyak a folyosók, úgyhogy

hátfájósoknak és klausztrofóbiásoknak nem ajánlom.

Megszilárdult lávatengeren

Hatalmas élmény volt ellenben a Timanfaya Nemzeti Park. Itt csak az bántott, hogy nem tudtam rendesen fotózni. A területen kizárólag buszokkal lehet körbemenni, ennek ára benne van a belépőben. A 14 kilométeres utat 30 perc alatt jártuk be.

Nagy, 40-50 fős buszokról van szó, amelyeken spanyolul, angolul és németül van idegenvezetés. Bár lassan halad a busz, fotózni mégsem könnyű a csillogó, visszatükröződő üvegeken át, megállni, kiszállni pedig nincs lehetőség. Pedig lett volna mit lencsevégre kapni.

A nemzeti parkban csak busszal nézhetünk körül Forrás: Kisgyörgy Éva

Az egyik legnagyobb vulkánkatasztrófa volt az emberiség történetében, amikor az 1730-as években hat éven át folyamatosan vulkánkitörések pusztítottak a szigeten. Az 50 négyzetkilométeres terület vulkanikus kőzetrommá vált, a kitörés több falut eltüntetett. Mivel nincs sok csapadék a szigeten,

a táj szinte ma is olyan, mint a kitörések után: végtelen, megszilárdult lávatenger.

Bár van némi vegetáció, alapvetően szürke, fekete, vörös és barna salakos talaj borítja az egész vidéket.

A turisták csak a parkolóban kattintgathatnak, de itt legalább néhány „kunsztot” is felmutatnak nekik. Egyrészt ott egy étterem, ahol természetes tűzön grillezik a húsokat. Ehhez egy nyolc méter mély árkot kellett ásni, és rátenni a grillrácsot. Hogy milyen forró a talaj (pár méter mélyen már 400-600 °C a hőmérséklet) néhány jópofa példán is bemutatják. Száraz bokrot dobnak egy mély lyukba, amely azonnal lángra kap, vagy vizet öntenek egy mélyre ásott, keskeny csőbe, és ez gejzír formájában tör ki.

Néhány méterrel a felszín alatt 400-600 fok van Forrás: Kisgyörgy Éva

Nem a tömegturizmusra építenek

Gyalogos túrára a parkon belül egyetlen lehetőség van. Mindennap reggel 10-kor indul egy nyolcfős csoport, de erre hónapokkal előre kell helyet foglalni ezen a weblapon. Fekete vulkanikus talajon a parkon belül nem, csak annak szélén sétálhatunk, El Golfo településtől északra, a tengerparton. Ez egyébként

kedvelt naplementenéző- és vacsorázóhely,

tele barátságos kis büfékkel, ahol frissen fogott halakat lehet kóstolni.

No és itt van a Charco de los Clicos nevű smaragdzöld tó is, amely az algáktól kapta furcsa színét. Ha nem is volt annyira élénkzöld, mint ahogy azt a neten láttam a nyilvánvalóan erősen feljavított fotókon, azért egy kiruccanást mindenképp megért.

A smaragdzöld tó az algáktól kapta furcsa színét Forrás: Kisgyörgy Éva

Aki a képeslapszerű tengerpartokat szereti, Lanzarotén rossz helyen jár. Aranyszínű homok még csak-csak akad néhány helyen, de bedőlő pálmafák itt nincsenek. Sőt fák is alig. A látogatásom idején kivételesen zöld volt a sziget, mert az elmúlt időszakban átlagon felüli csapadék esett, de alapvetően barnás-szürkés, holdbéli tájra kell készülni.

Úgy éreztem,

Lanzarotén kifejezetten az igényesebb, ínyencebb utazókat célozzák meg.

Nincsenek hatalmas luxusszállodák, de a hostelek sem jellemzőek, és nincs zajos éjszakai élet sem. Részeg fiatalokat egyáltalán nem láttam. Van viszont sok bicajos és túrázó, kedvelt program a borkóstolás, és a vad hullámoknak köszönhetően rendkívül népszerűek a vízi sportok.

El Golfo partjainál Forrás: Kisgyörgy Éva

Úgy tűnik, Lanzarote nem igényli a tömegturizmust, és szerencsére nincs is tömeg. Nekem mindenesetre belopta magát a szívembe egyszerű házaival, feketehomokos tengerpartjaival, vad hullámaival és a tél közepén is kellemes, késő tavaszi klímájával.