A betyárok se trappoltak annyit a Bakonyban, mint mi

A forrás (Szent-kút) és a mellette lévő kápolna

Több mint 170 teljesítménytúrázó vágott neki a napokban a Kőről kőre túrasorozat ötödik és egyben záróprogramjának. A sikeres börzsönyi, bükki, pilisi és zempléni kirándulás után a Bakonyt sem akartuk kihagyni. Dombokon és hegyeken, réteken és erdőkben, patakokkal és barlangokkal tarkított, változatos tájon törtettünk előre 50 kilométeren át, és a nap végére rendesen elfáradtunk.

Most is a leghosszabb, 50 kilométeres távot választottuk, hogy minél többet lássunk a tájból. Számítottunk rá, hogy ebben a sár és a korán lemenő nap is korlátozni fog minket, de ezek az akadályok sem szegték kedvünket, hogy ellátogassunk a Bakony számunkra ismeretlen részeire.

Több mint 170-en vágtunk neki az őszi Bakonynak Forrás: Turista Magazin/Mohai Kata

Már az első öt kilométer kimerített

A bakonybéli rajtról indultunk neki a reggeli tájnak, amit nemcsak a korábbi napok, hanem az előző éjszakai eső is rendesen feláztatott. Ha nem is méteres sárral, de

helyenként igen kényelmetlen tereppel kellett szembenéznünk.

Ez nemcsak azért okozott bosszúságot, mert időnként elcsúsztunk, hanem mert a haladásunkat is lassította.

A csúszós mészkövek és a saras hegyoldalak, a bedőlt fák és a megáradt patakok elkerülhetetlen részei a természetjárásnak. Lehet, hogy most sem volt több ezekből az akadályokból, mint általában, de valahogy már az első kilométerek után hadilábon álltunk a szintidővel és az erőnkkel.

Még szerencse, hogy aznap nem esett Forrás: Turista Magazin/Mohai Kata

Másfél óra után még csak az Oltár-kőnél jártunk, a túra második ellenőrző pontjánál. Ezek után következett még 45 kilométer olyan terepen, ahol még sosem jártunk. Próbáltunk tempósabban haladni, de nem nagyon sikerült. A sáron kívül a kényelmetlen,

kemény talpú bőrbakancs és a súlyos hátizsák is nehezítette a dolgunkat.

Szokásunktól eltérően egy csomó fölösleges holmit vittünk magunkkal, ahelyett, hogy a rajtnál hagytuk volna. Részben a szokatlanul enyhe időnek és a számunkra ismeretlen terepnek tudható be, hogy a cipekedést választottuk. A könnyebb tájékozódás érdekében most először vittem magammal GPS-t a túrára, de ez is csak pluszballasztot jelentett, miután már az első kilométeren bemondta az unalmast.

Néha nem találtuk az utat Forrás: Turista Magazin/Mohai Kata

Néha az erdőben is jól jön a GPS

Bár a Kőről kőre túrákra korábban nem volt jellemző a tájékozódást segítő szalagozás, most még ezzel együtt is előfordultak olyan szakaszok, ahol a rossz minőségű vagy hiányzó turistajelzéseknek köszönhetően csak tanácstalanul vakartuk a fejünket, merre is menjünk.

Általában jól tájékozódom térképről, de

mivel remek volt a térerő, inkább leszedtük a netről a túra GPS-trackjét.

Kata új telefonjával gyors és kényelmes lett a tájékozódás. „Bámulatos, hol tart már a tudomány!” Ezzel a Gyalog galopp-idézettel adtunk hálát a 21. század technológiájának, amelyet túráink során általában igyekszünk otthon hagyni, de most mégis jó szolgálatot tett.

Nem mindig egyszerű az átkelés Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Hol jobb, hol rosszabb jelzéseket, de leginkább a GPS-t követve próbáltunk gyorsítani a tempónkon, hogy ne mi legyünk a sereghajtók. Nem mintha versenyeztünk volna bárkivel is, de olyan lassan kezdtünk a sok meg-megállásunkkal, hogy mindenki elment mellettünk.

A Szent-kútnál, majd a Hegyes-kőnél már utolértünk pár túratársat,

aztán megint leszakadtunk róluk egy macskamentő-akció miatt. A Fehér-kő-árok alattomos emelkedője és bedőlt fái miatt később is csak a rövidebb távot választókkal tudtuk tartani a lépést.

A forrás (Szent-kút) és a mellette lévő kápolna Forrás: Turista Magazin/Mohai Kata

Az egykori sínek mentén kényelmes haladni

Az Augusztin-tanya után rendeztük sorainkat, és szapora léptekkel követtük a piros jelzést. Elkezdtük számolni az órákat, mikor fog ránk sötétedni, és mikor fogunk célba érni. A nehéz bakancs és hátizsák ellenére is kocogásba kezdtünk. Egészen a Kövecses-tanyáig bírtuk szuflával, és ezzel jelentősen javítottunk az időnkön.

Aztán megint lassítottunk. A dimbes-dombos bakonyi táj pompás ősbükkösével, fenyveseivel és a hatalmas kaszálókon vonuló szarvascsordáival nem engedte, hogy csak úgy végigrohanjunk rajta. A táj szépsége és nyugalma kezdte bennünk feloldani a kapkodás feszültségét, de mire ez tudatosult bennünk, már a táv felénél jártunk.

Egy ilyen tájon nem lehet végigrohanni Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Az egykori betyár, Savanyú Jóska rejtekénél, a Pénz-liknál értünk be pár túratársat. Innen csúszós és meredek ereszkedőn folytattuk az utat, hogy elérjük a Bakony hegyei között romantikusan kanyargó egykori vasúti pályát. Síneknek már nyoma sincs a környékre oly jellemző töltéseken, de ezek az utak még vonat nélkül is kényelmes haladást biztosítanak az erősen tagolt tájban.

Jó pár kilométeren keresztül kanyarogtunk a régi vasúton,

és közben élveztük az őszi tájat és a kellemes időt. Ebben a kis „vasutazásban” még a lábunkat törő bakancsról és a vízhiány miatti aggodalmunkról is megfeledkeztünk. Pedig vízből nem sok volt. Ketten mindössze három literrel vágtunk neki az 50 kilométeres távnak, és útközben nem nagyon volt mód a tankolásra.

Élveztük az őszi tájat és a kellemes időt Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Fejlámpák fénye az éjszakában

A vadregényes terep után megint új arcát mutatta a Bakony. A Vaskapu-barlang után a Mars-béli tájat idéző bauxitbányák mellett trappoltunk. A Vörös-földnek nevezett környék után a Hideg-völgyön keresztül ereszkedtünk le a kék jelzéssel ellátott aszfaltúthoz, amely egyenesen Bakonybélbe vitt minket vissza. De még messze voltunk a túra végétől.

Egy 12 kilométeres kerülő várt ránk a Vár-hegyre,

amely több mint 500 méter szintemelkedést tartogatott. Ráadásul ezt a távot már sötétben kellett teljesítenünk.

Panaszra nem volt okunk, mert bár a nap korán nyugovóra tért, a szél továbbra is enyhe levegőt fújt, és a tiszta égbolt milliónyi csillaggal hálálta meg kitartásunkat. Az éjben meg-megállva, fejlámpánkat lekapcsolva merültünk el a sötétség apró fényeiben, melyek a széltől vibráló levegőben úgy táncoltak, mint távoli gyertyalángok.

Itt még aranyló napsütésben Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Ekkorra már nemcsak a lábunk, egész testünk elfáradt. Az utolsó erőpróbának hitt Tönkölős-hegyet kissé nyűgös erőlködésben másztuk meg, nem sejtve, hogy a túloldalon sokkal fárasztóbb lesz a célba vezető, avarral fedett, meredek hegyoldalban való ereszkedés.

De előtte még felírtuk a kódot a Vár-hegyen, amelynek környékén a fejlámpák fáradtan billegő fénye jelezte, hogy nem csak mi fogytunk ki az erőnkből. Végül csak sikerült szintidőn belül teljesítenünk a távot.

12 óra alatt értünk vissza Bakonybélbe,

megtéve 50,2 kilométert és 1780 méter szintemelkedést. Ez igazából nem számít nehéz túrának, de nekünk most elég kimerítő volt.

Nem tűnik biztonságos rejtekhelynek Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Új év, új kihívások

A célba érve nemcsak a bakonyi túra, de az idei Kőről kőre túrasorozat is befejeződött. A résztvevők a szokásos jelvény és oklevél mellett átvehették a névre szóló kupát is, amely legalább három, a sorozatban szereplő túra teljesítése után járt. Aki az összes túra hosszú távját teljesítette, az

öt hegységben 230 kilométeren keresztül lépkedett kőről kőre

és szikláról sziklára, bejárva Magyarország legszebb tájait.

Jövőre a már meglévő helyszínek mellett a Velencei-hegységgel, a Kőszegi-hegységgel és a Mátrával színesedik a Kőről kőre palettája, hogy még több izgalmas hazai tájat fedezhessünk fel.

Csak ajánlani tudom a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet túráit, amely útvonaltervezésben és tematikában is a legjobbnak mondható a hazai teljesítménytúrákat szervező egyesületek között. Ez még akkor is így van, ha a túrák nagy része önellátó, vagyis részünkről is igényel némi tervezést és tájékozódóképességet a teljesítésük.

A Kőröl kőre bakonyi túrájának útvonala Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin