Ennél izgalmasabb kalandtúra nem kell

Vágólapra másolva!

A Bihar-hegységben furcsamód nem a legmagasabb csúcsra vágyakozik az ember. Valamivel lejjebb, visszafogottabb magasságokban valóságos természeti kalandparkot rejt a vidék mesevilága. Sőt, a sziklák alá hatoló ösvényeket követve, a hegy gyomrában rejlő kőpokolban válik teljessé az élmény.

Dömsödi Áron,

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Románia Bihar-hegység utazás Bocsásza Pádis Sík-havas Erdély Partium túrázás Bihar megye

A Kárpátokra általában félköríves hegykoszorúként gondolunk, de a térképen azonnal szembeötlik egy kiterjedt sötétbarna folt a Keleti- és a Déli-Kárpátok kanyarjának szorításában, azoktól elszakadva. Ez az Erdélyi-szigethegység, amelynek egyik központi része az 1800-as magasságokig hatoló Bihar-hegység (Munții Bihorului), amely földtani és domborzati sokszínűségével, távoli földeken is híres karsztos formakincsével válik egyre népszerűbb túratereppé a Kárpátokban.

Ez a vidék még nem a turizmusról szól

Míg más hegységek sziklás csúcsaikkal hívják fel magukra a figyelmet, a Bihar inkább sziklavilágának mélységével csalogat. Gyephavas régióját sem érdemes elkerülni, de

az igazi csodákat a Pádis-fennsík lankái és a mészkőbe vájt, szűk szurdokok rejtik.

A vízfolyások a mészkővidékek peremére érve a mélybe vesznek, hogy aztán máshol törjenek a felszínre.

A területet turisztikai szempontból pont az teszi kiemelkedően érdekessé, hogy nemcsak szemlélhetjük, de helyenként testközelből is megtapasztalhatjuk a víz útjának és munkájának jelenségeit, például a víznyelőket, az átmenő- és forrásbarlangokat.

A hegycsoport szinte mindenkinek tartogat valamit. Tehetünk többnapos, hosszú trekkingtúrákat az 1600-1800 méter magas gerincrégióban, rövidebb, könnyedebb kirándulásokon élvezhetjük a Pádis fennsíkjának fenyveses rétjeit, vagy belevethetjük magunkat a patakzúgástól hangos szurdokok láncokkal és acélsodronyokkal biztosított sziklaforgatagába.

Jó tudni

A Bihar-hegységbe már csak azért is érdemes autóval utazni, mert a felkeresésre érdemes látványosságok egymástól távol esnek – legalábbis az útviszonyok, a viszonylagos kiépítetlenség miatt lassú haladással kell számolnunk a tervezés során. Ezért a hegység bejárására vagy a hosszú, többnapos hátizsákos túrák, vagy az egynapos, különböző pontokról megkezdett körtúrák alkalmasak leginkább.

A hegyvidéket az 1800-as években Czárán Gyula földbirtokos kezdte a turizmus számára kiépíteni. Bár az általa létrehozott infrastruktúra állítólag már a múlté, a mai turistaösvények azért még az ő nyomát követik.

Az utóbbi évtizedekben nem sok fejlesztés történt.

A rozsdamarta láncok és acélsodronyok, a változó minőségű földutak nem éppen tervszerű és átgondolt turizmusfejlesztésről tanúskodnak.

Igaz, a Boga-telepről a Pádis-fennsíkra vezető szerpentint néhány éve leaszfaltozták, és ezzel jelentős lépést tettek a Bihar iránt érdeklődő turisták komfortjáért. Szállásunk a kacskaringós út egyik alsó kanyarja mellett kialakított lakókocsiparkban volt.

Itt barátságos áron kaptunk fűtött lakókocsit,

és használhattuk a kis telep jól felszerelt konyháját és fürdőszobáját. A hegység minden zugát jól ismerő, rendkívül segítőkész magyar tulajdonos túravezetést is vállal. Autóval körülbelül húsz perc innen a Pádis-fennsík bejáratánál elterülő rét, ahonnan már földút vezet tovább.

Csodavár, kőköz, szurdok

A hűvös töbrök – karsztos mélyedések – sajátos mikroklímát kölcsönöznek az 1100-1300 méter magasan elterülő Pádisnak. A megszokott övezetesség sok helyen a visszájára fordult,

a nedvességet és hűvöset kedvelő fenyvesek a lombhullatók alá szorultak,

mivel ebben a magasságban leltek ideális körülményekre. Az őszi színekben pompázó erdők így festékbe mártott ecsethegyként pöttyözik a plató oldalait és magasabb pontjait.

A fennsík szélein pazar kilátás nyílik a mélyebben fekvő erdőkre. Az 1234 méteres Galbena-szirt (Piatra Galbenei) szikláiról egészen a hegyvidék legmagasabb csúcsáig, az 1849 méteres Nagy-Biharig (tetején adótorony) pásztázhatjuk a tájat. A közeli Glăvoi-rétről a már nevében is hívogató Csodavár (Cetățile Ponorului) érintésével érdemes megközelíteni a kilátóhelyet.

A Csodavár tömöríti mindazt, ami a Bihart izgalmassá, vadregényessé, feledhetetlenné teszi. A döbbenetes méretű barlangbejárat egy sziklafal aljában tátong, és már a megközelítése is kalandos vállalkozás.

Acélsodronyokba kapaszkodva ereszkedtünk a csúszós ösvényen,

majd a mélybe rohanó patakot követve átbújtunk a sziklák közti réseken, és bevettük magunkat a barlangjáratba.

A barlangi patakot alacsony vízállásnál érdemes a következő kijáratig fejlámpa fényénél követni. A barlangtúrára főleg nyáron érdemes vállalkozni, mivel jéghideg vízben kell araszolni, és könnyen átázhatunk, sőt akár bele is borulhatunk a patakba.

A barlangból kimászva

óriási sziklaudvar mélyén találtuk magunkat, százméteres mészkőfalak szorításában.

A gigantikus méretek közt a barlangszáj apró nyílásnak tűnt. Képtelenek voltunk felfogni, hogyan képes a mélyben húzódó üregrendszer megtartani a fölé nehezedő kőmonstrumot.

A „gödörből” kivezető, meredek ösvény egyenesen az előbb még alulról szemlélt Csodavár peremére vezetett, így fölülről is megcsodálhattuk az elképesztő mélységeket.

Igazi kalandtúra

Hasonlóan izgalmas szurdok a Galbena-kőköz (Cheile Galbenei). A rövidke hasadék meglepő vonalvezetésével és merészen elhelyezett segédeszközeivel tette játékossá a hegyi túrázás élményét. Rögtön a bejáratnál

a patak fölött hosszában kifeszített láncon kellett haladnunk,

miközben kezünkkel is kapaszkodót szorítottunk.

Az ösvény aztán a hegyoldalnak fordult, hogy egy több oldalról kilyuggatott barlangüregen vezessen át. Közben persze egy pillanatra sem engedtük el a hűvös időben igencsak kellemetlen fogású acélsodronyt, különben fenéken csúszva szánkáztunk volna ki a sáros-agyagos talajú nyílásból.

A szurdok első udvarának zárlata egészen lenyűgöző látvány volt. A függőleges sziklafalak néhány méternyire megközelítették egymást, és szemből is bezárultak. Balról egy öt méter magasból előtörő, dübörgő vízesés, jobbról a mohos görgetegeken átrohanó zuhatag, szemben falszerű hegyoldal torlaszolta el az utunkat.

A sziklafalba rögzített sodronyba kapaszkodtunk, és

a patak fölött, a vizes sziklák kiszögellésein lépkedve

ügyeskedtük át magunkat a zsákutcának tetsző szurdok végéig. Meredek, csúszós ösvény kanyargott egyre feljebb, de a bátrabbak a vízesésben végződő barlangban tették meg a következő métereket. Némi sziklamászás után ismét a víz mellé ereszkedtünk. Megkerültük a meglepően csöndes forrást, majd újra felfelé vettük az irányt.

A kőköz fölötti sziklákról érzékeltük csak igazán a meghökkentő szintkülönbségeket. A körút a gyönyörű panorámájáról híres Flóra-réten (Poiana Frolirol) keresztül vezetett vissza a szurdokbejárathoz.

Most már tudom, hogy

a Szamos-bazárt (Cheile Someşului Cald) is inkább nyáron ajánlott bejárni,

amikor nem gond, ha az ember közelebbi kapcsolatba kerül a patak vizével. Mi egy késő októberi naplemente előtt keveredtünk a bazárba, és már térdig jártunk a jéghideg vízben, amikor beláttuk, hogy talán nem erre kellett volna elindulnunk.

Végül csuromvizesen fölkapaszkodtunk az omladékos sziklafal tetején futó ösvényre, és egy másik úton jutottunk vissza a patakhoz. Itt már kiépített, kapaszkodókkal tűzdelt útvonalon haladhattunk.

A turistaút hirtelen egy lehetetlenül szűk hasadékba torkollott.

Megint csak láncokba kapaszkodva, kidőlt farönkökön át haladtunk, egészen az Aragyásza-barlangig.

A barlang tetejének nyílásain behatoló fény nem világította meg eléggé a lépcsős útvonalat. Újra láncok és kapaszkodóvasak segítségére szorultunk, hogy a túloldali barlangszájat elérjük. Mesés élmény váratlanul a föld alá gyalogolni, majd újra a felszínre törni egy egyszerű turistautat követve.

Menekülés a szél elől

A hegység széles, alhavasi hegyhátban tetőzik. A főgerincen jól kijárt turistaút halad végig, az egyetlen dolog, amire figyelnünk érdemes, a felhajtott állatokat őrző pásztorkutyák elkerülése. A Pádis felől hosszabb meneteléssel egy nap alatt kényelmesen elérhető a körpanorámát kínáló Bocsásza-csúcs (Buteasa, 1792 méter).

Mi is ezt céloztuk meg, de míg lent kellemes őszt hagytunk magunk mögött,

1600 méteres magasságban már cudar, ködös-jeges tél várt ránk.

A fagyott, göröngyös talaj jelentősen lassította a menetelést, és a metsző, hideg szél sem segítette az előrejutást. Végül úgy döntöttünk, beérjük a fölöttünk emelkedő, 1759 méter magas, tompa kupola alakú Sík-havas (Britei) megmászásával.

Onnan a szél elől menekülve gyors ereszkedésbe kezdtünk. Szinte egyik percről a másikra eltűntek a felhők, és a tetőszint peremén emelkedő Tolvajos-kőn (Piatra Tâlharului, 1608 méter) már kellemes, őszi napsütésben tárult elénk a végtelen bihari erdőség. A gyűrűk ura világára emlékeztető szirtről (amennyiben körtúrát teszünk) a vizenyős Oncsásza-rétre (Poiana Onceasa) ereszkedik az ösvény.

Innen a Szamos-bazárt elkerülve szerettünk volna visszajutni a Varasó-rétre, ahol az autónkat hagytuk. Csakhogy a hiányos jelzéseknek és a hibás térképnek köszönhetően előbb egy gombákban dúskáló, medvenyomos mesefenyvesbe jutottunk, majd a Szamos-bazár szurdokkapujánál találtuk magunkat – hogy a már emlegetett útvonalon éppen sötétedéskor érjük el járművünket.

A cikk a Turista Magazin 2016. novemberi számában megjelent írás szerkesztett változata.