Ezt a horvát turistacsapdát nem érdemes kikerülni

Vágólapra másolva!

Mivel a Krka Nemzeti Park híres látványossága tényleg lenyűgöző, már előszezonban is jókora tömeggel kell megküzdenünk a zúgók és vízesések látványáért és a folyóban megmártózás élményéért. Bár az araszolgatás néha idegőrlő volt, azért mindenképpen megérte.

Nógrádi Attila,

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Horvátország Sibenik utazás Skradinski bud Krka Nemzeti Park Lozovac Skadrin

Šibenik mellett foglaltunk szállást egy kempingben, ezért már jó előre eldöntöttük, hogy családi nyaralásunk egyik napját a közeli Krka Nemzeti Parkban töltjük. Már csak azért is, hogy egy kis változatosságot csempésszünk a tengerparti ejtőzésbe.

Forrás: Turista Magazin archív/Nógrádi Attila

A Krka-medence és folyó 109 négyzetkilométeres területét 1985-ben nyilvánították nemzeti parkká. Magyarországon Krka-vízesés néven emlegetik, ami nem véletlen, hiszen

a nemzeti park leghíresebb látnivalói a kisebb-nagyobb zúgók és vízesések.

Ezek közül a Skradinski bud (Nagy-vízesés) a legnagyobb, bár azért némi „csalás” van a dologban, mert valójában nem egy, hanem 17 vízesés alkotja.

Megkérik az árát

A nemzeti parkot többféleképpen is megközelíthetjük. Ha autóval megyünk, a Lozovac nevű települést kell keresni, ennek határában találjuk a park bejáratát és mellette a hatalmas kavicsos parkolót. Eltéveszteni tényleg nehéz, mert több

tíz kilométeres körzetben minden irányból remekül ki van táblázva.

Az igazán nagy spílerek azonban nem autóval, hanem hajóval mennek vízeséseket csodálni. Ehhez a Krka folyó torkolatánál fekvő Šibeniket célszerű felkeresni, de Skadrinból is indulnak szervezett hajótúrák.

Felnőtteknek főszezonban (július és augusztus között) 180 kuna (7470 Ft) a belépőjegy. Mi június végén mentünk, így még 110 kunát (4565 Ft) fizettünk, de télen 30 kunáért (1245 Ft) is be lehet jutni. Gyerekeknek 7 év alatt ingyenes. További információt a belépőjegyekről itt találnak.

A parkoló melletti pénztárban, főszezonban némi sorban állásra kell készülni, valamint arra, hogy innen

nagyobbacska buszok viszik le a nagyérdeműt egy szűk szerpentinen a folyóhoz.

A buszról lekászálódva mindjárt több lehetőséggel szembesít minket a nemzeti park, angolul tökéletesen beszélő alkalmazottja. Egy nagy térképen mutatja, hol állunk, honnan indul a fő attrakció, merre kanyarog a Skradinski budot körbejáró tanösvény, és hol lehet hajójegyet venni a Krka folyó felsőbb szakaszainak látványosságaihoz, a Visovac-szigethez, a Roski-vízeséshez és a Krka monostorhoz.

Mivel ez utóbbiak önmagukban is két- és négyórás programok, a három- és hatéves gyerekeink teljesítőképességét figyelembe véve elvetettük a hajókázást. Maradtunk az alapprogramnál, és a mintegy két kilométer hosszú tanösvény bejáratát vettük célkeresztbe. Ezt sem lehet eltéveszteni, mert a buszról leszállva kábé egyperces sétával érhető el.

Sziget fesztiválos hangulat

A tanösvény tulajdonképpen profin kiépített fapalló- és hídhálózat, amelyen száraz lábbal kelhetünk át az ingoványos részeken, a számtalan kisebb-nagyobb kristálytiszta patakon és tavacskán. Az út mellett itt-ott információs táblák adnak tájékoztatást a környék növény- és állatvilágáról, valamint a park föld- és víztani érdekességeiről.

Profi megoldás, hogy a fapalló mellett babakocsibarát út is vezet a vízesésig.

Június végén jártunk ott, az igazi főszezon előtt, de még így is sokszor volt tumultus a szűk fapallón, holland, német, francia és amerikai turisták hadai igyekeztek a vízesésekhez. Ez kicsit idegőrlő volt, mert a gyerekeink amúgy is lassan haladtak a pallón, lépten-nyomon megálltak, hol egy barátságos kacsa, hol az ösvény mellett és alatt úszkáló halak miatt, hol meg csak úgy.

Ha el tudunk vonatkoztatni a tömegtől, a park tényleg lenyűgöző. A halrajok karnyújtásnyira lebegtek az ösvénytől, amelynek mentén óriási fügefák sorakoztak. Kábé egyórányi séta után

egyre erősödő zúgás jelezte, hogy közeledünk a Skradinski budhoz.

A palló hosszú, lefelé ereszkedő lépcsősorban ért véget, és hirtelen ott találtuk magunkat egy fákkal tarkított réten, amely tökéletesen hozta a Sziget fesztivál hatodik napjának hangulatát.

A tömeg már letaposta a fű java részét, így porban volt kénytelen heverni és ácsorogni az a több száz lengén öltözött látogató, aki közelebbről is meg akarta csodálni a vízeséseket.

Itt meg lehetett mártózni

a hűvös vizű folyóban, ami remek felfrissülés volt a tanösvényes araszolgatás után.

Még egy kis tumultus a végére

A víz kristálytiszta, viszont vigyázni kell, mert az aljzatot girbegurba mésztufaalakzatok borítják. A vízesésekig természetesen nem lehet felúszni, bójasor jelzi a határt, de innen is lenyűgöző nézni a zubogást.

A vízesés melletti placcon éttermek és árusok sora várja a megéhezett turistákat, akik egy folyó fölé épített fahídon indulhatnak vissza a buszmegállóhoz. Mivel mindenki ezen a fahídon szeretné megörökíteni magát és úti társait a vízeséssel a háttérben,

itt is meglehetősen lassú a haladás,

és ez kitart egészen a kijárat közelében található miniskanzenig.

Itt működő vízimalmot és néprajzi kiállítást találunk, de nem ússzuk meg a fagyiárusok és ajándékboltosok csapdáit sem. Jellemző, hogy hatéves Misi fiamnak az egész parkból az a hatalmas turbina tetszett a legjobban, amelyet a kijárat felé lehetett megcsodálni. Ez egyébként annak a vízerőműnek volt fontos alkatrésze, amelyet még 1895-ben hoztak létre. Ennek köszönhető, hogy Šibenik – számos európai várost megelőzve – elektromos világítást kapott.

A buszmegállóban alaposan feltorlódott a tömeg, így volt némi feszültség, mire mindenki feljutott az amúgy tényleg gyorsan pörgő buszokra, majd irány a kavicsos parkoló, és a napon 200 fokosra hevült autó megkeresése.