Európa egyik utolsó őserdőjében jártunk

A szív alakú Trnovačko tó

A Balkánnal kapcsolatos klisék miatt sokáig eszembe sem jutott, hogy Boszniát vagy Montenegrót válasszam úti célnak. Pedig a két ország tele van természeti kincsekkel, Boszniában van például Európa egyik utolsó őserdeje. A folyók annyira tiszták, hogy vadvízi evezés közben csak belemerítjük a markunkat a Drinába vagy a Tarába, és már olthatjuk is a szomjunkat.

A Facebookon találtam egy hirdetést, amelyben háromnapos boszniai raftingtúrát ajánlottak rendkívül kedvező áron. Nem gondolkodtam sokáig, lefoglaltam. Bajáról indultunk kisbusszal hajnali 4 órakor, majd Horvátország felé vettük az irányt, ahol csupán pár percre álltunk meg pihenni. A következő állomás már Szarajevó volt.

A város közelében, az autópálya mentén ebédeltünk egy kis vendéglőben. Elég bizarr volt, hogy az étterem ajtajára egy sárga lapot ragasztottak áthúzott pisztollyal. Vajon mennyire gyakori errefelé a fegyverhasználat?

Ne menjen pisztollyal ebédelni! Forrás: Daróczi Szilárd

Ebéd után ismét útnak indultunk, egyre sűrűbben követték egymást a hegyek, az alagutak és a szerpentinek. A folyó, amelyet többször is kereszteztünk, égszínkék volt, a táj pedig egyre varázslatosabb. Óriási hegyek magasodtak körülöttünk, némelyik csúcsát hó borította.

Úton a táborba, a hegyek között Forrás: Daróczi Szilárd

Mesés folyóparti kempingbe érkeztünk, ahol egy- és kétszintes, apró faházak sorakoztak egymás mellett. Mi az emeleti szobát kaptuk, amelyben csupán egy dupla matrac fért el, és így is alig maradt hely a hátizsákunknak. A kilátás viszont mindenért kárpótolt.

A mesés folyóparti kemping Forrás: Daróczi Szilárd

Megláttuk a hegyek szemét

Másnap reggeli után bepattantunk egy dzsipbe, és két órát utaztunk gyalogtúránk kiindulópontjáig. Hatalmas, több ezer méteres hegyek vettek körül minket. A túra Boszniából indult, a végállomás viszont Montenegróban volt. A kétórás gyaloglás elég intenzív volt, a tikkasztó hőség is nehezítette a dolgunkat, de persze a malajziai dzsungeltúrához képest ez vidám sétagaloppnak tűnt.

Volt olyan szakasz, ahol alig félméteres ösvényen kellett megtenni 200-300 métert, itt egy rossz mozdulat a vesztünket jelenthette volna. Kicsit odébb pedig már fenyveseket szeltünk át. Pihenésként egy völgyön vágtunk keresztül, de azután jött csak az igazi kemény terep. Kavicsos, meredek hegyoldallal találtuk szembe magunkat. A túravezető azzal tartotta bennünk a lelket, hogy megéri a szenvedés, mert ami ott vár ránk, attól le fog esni az állunk.

Ebben a völgyben pihentünk kicsit Forrás: Daróczi Szilárd

Végre egyenes szakasz következett, és messziről már megcsillant a tó égszínkék felszíne. A túravezetőnek igaza volt. Ehhez foghatót még soha nem láttam. Szív alakú tó tárult elénk a több száz méteres hegyek között. A helyiek úgy hívják, „a hegyek szeme”.

A szív alakú Trnovačko tó Forrás: Daróczi Szilárd

Tökéletes kirándulóhely azok számára, akik el akarnak vonulni a civilizációtól, hiszen csak gyalog lehet megközelíteni, ráadásul

a környéken nincs se áram, se térerő.

Igaz, néha felbukkan egy csapat fiatal turista, akik megzavarják a táj nyugalmát, és meztelenül tombolnak. A kristálytiszta víznek én sem tudtam ellenállni, hiába volt mindössze 10-12 fokos.

Európa egyik utolsó őserdője Forrás: Daróczi Szilárd

A jéghideg csobbanás után sokkal elviselhetőbb volt az út visszafelé, a kiindulóponthoz. Innen dzsippel vittek minket a következő állomásra, egy egészen elképesztő kilátóhelyre. Besétáltunk az erdőbe, majd megálltunk egy meredek szakadék szélén.

Európa egyik utolsó őserdője hevert a lábunk előtt.

A kilátás leírhatatlan volt. Mintha Ázsia egyik őserdejében lettünk volna.

Levetettem magam a mélybe

Másnap vadvízi evezés várt ránk. A campingben azt tanácsolták, ne vegyünk fel neoprén ruhát, mert nagy lesz aznap a forróság. Mivel azonban a folyó vize 8 fokos, és feltett szándékom volt megmártózni benne, nem hallgattam a jó szóra, és beöltöztem.

A kiindulási pont Montenegróban volt (a folyó választja el egymástól Boszniát és Montenegrót), így át kellett haladnunk a határon. Szerencsére soron kívül átengedtek minket, különben – elnézve a kocsisort – elég sokat kellett volna várakoznunk.

A Tara folyón – jobbra Bosznia, balra Montenegró Forrás: Daróczi Szilárd

Indulás előtt azt javasolták, ne vigyünk vizet, mert a folyó annyira tiszta, hogy nyugodtan ihatunk belőle. Akkor még nem gondoltuk, hogy más védőitalra is szert teszünk evezés közben.

Több tucat gumicsónak indult el a folyón lefelé.

Csak pár száz métert tettünk meg, amikor egy szerb hajóhoz közeledtünk. A csapat már eléggé felöntött a garatra, viszont elfogyott a cigijük. Igazi folyami biznisz kezdődött komoly alkudozással, végül megkötöttük az üzletet: négy szál cigiért három doboz sört kaptunk.

Üzletelés szerb-magyar módra Forrás: Daróczi Szilárd

Hamarosan egy 8-10 méteres sziklához értünk, ahonnan a bátrabbak beleugorhattak a folyóba. Bár tériszonyom van, ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Lentről nem is tűnt olyan magasnak, de amikor felértem, remegni kezdtek a lábaim.

Csukott szemmel vetettem bele magam a mélybe.

Fantasztikus érzés volt. Hiába volt rajtam neoprén ruha és mentőmellény, egész mélyre merültem. A víz viszont nem tűnt annyira hidegnek.

Ugrás a magasból a 7-8 méter mély vízbe Forrás: Daróczi Szilárd

Ez a pár nap ráébresztett arra, hogy a Balkán egészen fantasztikus látnivalókat rejteget. Már bánom, hogy korábban nem fedeztem fel, hisz közel van Magyarországhoz, mégis olyan élményekben lehet részünk, mintha Ázsiáig repültünk volna.

Félórás pihenés a Tara folyó partján Forrás: Daróczi Szilárd

TIPP: Ha időt akarunk nyerni, repülővel is mehetünk, létezik közvetlen Budapest-Szarajevó fapados járat.