New York igazi sokk az egyszeri utazó számára

New York megismeréséhez két hét is nagyon kevés. Manhattan utcáin sétálva gyakran volt déjà vu érzésem a filmekből, sorozatokból és videoklipekből ismert helyszínek miatt. A Time Square hatalmas épületei szinte megszédítik az embert, amikor feljön a metróaluljáróból. A Nagy Alma már korántsem olyan elérhetetlen a mezei turisták számára, mint évekkel ezelőtt. A repülőjegyek megfizethetők, vízum helyett pedig elég csupán ESTA-t igényelni, amit otthon, a számítógép előtt ülve is megtehetünk.

Amerika az álmok országa. Sokat hallottam ezt a mondatot tévében, rádióban, filmekben. Gyerekkorom óta nagyon kíváncsi voltam a kontinensre, de mindig úgy éreztem, oda eljutni csupán a jómódúak kiváltsága. Egy nyári este az egyik barátom megkérdezte, lenne-e kedvem vele tartani New Yorkba. Az édesanyját szeretné meglátogatni, aki már évek óta ott dolgozik.

Egy héttel később megvettük a jegyet:

120 és 150 ezer forint között mozogtak az árak.

Az olcsóbbaknál hosszabb, a drágábbaknál rövidebb volt az átszállási idő. Két héttel az indulás előtt pedig már azon kaptam magam, hogy az ESTA-t, azaz a beutazási engedélyt igényeljük. Egyszerű volt, csupán 15 percet vett igénybe.

Egy pénteki nap indultunk, Amszterdamban volt az átszállás. Eredetileg egy óránk lett volna átérni az egyik terminálról a másikra, de még Budapesten közölte a pilóta, hogy a Schiphol repülőtéren a nagy forgalom miatt nem tudnak minket fogadni, így várhatóan félórás csúszással indulunk. A személyzet megnyugtatott mindenkit, hogy

amennyiben lekésnénk a csatlakozást, átfoglalják a jegyünket egy következő gépre.

Szerencsére 15 perc késlekedés után végre elindultunk. A holland fővárosban rohannunk kellett, hogy elérjük a New York-i csatlakozást. A kapunál megtudtuk, hogy pár perc múlva indul a gép, már csak ránk vártak. Ennek ellenére váratlan kérdészáport zúdítottak ránk: Miért és kihez megyünk New Yorkba? Mennyi időt töltünk ott? Vannak-e kinn rokonaink? Mivel foglalkozunk? A faggatózás után egy légiutas-kísérő, aki csak ránk várt, felkísért minket a gépre.

New York fölött, leszállás előtt Forrás: Daróczi Szilárd

Az út a vártnál jóval rövidebbnek tűnt. Kaptunk reggelit, egy pohár finom bort, megnéztünk egy filmet, és máris az ebédet szervírozták, nem sokkal később pedig landoltunk a JFK (John Fitzgerald Kennedy) reptéren. Különböző sorokba tereltek minket: az egyikbe azok kerültek, akik először jártak az Egyesült Államokban, a másikba azok, akik már voltak ott korábban, a harmadikba a dolgozói vízummal rendelkezők sorakoztak, a negyedikbe pedig az amerikai állampolgárok. A rutinkérdések után egy üveglapra helyeztem mindkét kezem, és levették az ujjlenyomataimat.

Queens, Flushing városközpont: innen indultak a metrók Manhattanba Forrás: Daróczi Szilárd

A reptérről körülbelül másfél órát utaztunk Queensig, a Flushing városnegyedig, ahol a barátom édesanyja lakott.

New Yorkban itt él a legtöbb ázsiai származású ember,

a központban szinte minden kínaiul van kiírva, rengeteg a kínai üzlet és kifőzde. A New York belvárosában lévő híres China Town ma már inkább csak turistacsapdaként funkcionál, jóval kevesebb kínai él ott, mint Flushingban.

New York-i metrón, úton Manhattanbe Forrás: Daróczi Szilárd

Miután a csomagjainkat lepakoltuk, úgy döntöttünk, pihenés helyett nyakunkba vesszük a várost, hátha úgy könnyebben megszokjuk az időeltolódást. Amikor leszálltunk a buszról a negyed központjában, mintha egy kínai városba csöppentünk volna. Az utcákon nyüzsögtek az emberek, az egyik sarkon épp piac volt, ahol élő halat és más tengeri állatot árultak. A reggel még friss halak délutánra már elég gyomorforgató szagot áraszottak.

New Yorkban még javában tombolt a nyár, 30 fok körül lehetett, és hatalmas volt a pára. Az aluljáróban még ennél is melegebb volt, legalább 40 fok, a metróban viszont vacogtunk a klímától. Nagyjából másfél órát utaztunk, egy ideig a hatalmas épületek között, 10-15 méter magasan, aztán Manhattanbe érve a metró lement a föld alá.

A Time Square-nél szálltunk le. Elképesztő volt a látvány. Felfoghatatlan méretek, az épületek tele voltak óriási LED-kijelzőkkel,

az emberek nem sétáltak, hanem szinte futottak az utcákon.

Egyszerűen azt éreztem, hogy nem lassíthatok, hiába voltam kába a jetlagtől, fel kellett venni az igazi New York-i tempót.

A Time Square a délutáni csúcs előtt Forrás: Daróczi Szilárd

A Time Squere-en aztán hamar észrevették, hogy turisták vagyunk. Sorra jöttek oda a mesefigurák, például Mickey és Minnie, néhány Teletubbie, aztán egy szabadságszobornak öltözött férfi, majd pedig egy orosz akcentussal beszélő dekoratív szőke nő, akin csupán egy rövid farmernadrág és egy csizma volt, felül semmi, pontosabban

az amerikai zászló volt a testére festve.

Közös fotót ajánlott, természetesen pénzért. Később tudtam meg egy kint élő barátomtól, hogy New Yorkban legális a topless, azaz férfiak és nők is járhatnak félpucéran az utcán, ezért nem jár büntetés.

New York-i utcakép Forrás: Daróczi Szilárd

Órákig szürcsölgettem egy kávét a Time Square híres lépcsőjén, és próbáltam feldolgozni, megemészteni a látottakat, hallottakat. Aztán hirtelen megjelent egy menyasszony és egy vőlegény, akik az esküvői fotójukat készítették. Egyik pillanatról a másikra mindenki tapsolni kezdett, mire ők elpirultak, és megcsókolták egymást.

Ez a kép fogadott, amint feljöttem a metró aluljáróból Forrás: Daróczi Szilárd

A Time Square-en rengeteg a rendőr, abszolút érezhető, hogy a város fel van készülve egy esetleges terrortámadásra. A járdák mellett hatalmas betontömböket helyeztek el, ezzel próbálják megelőzni a szándékos tömeggázolásokat.

Egy barátom azt mondta, Amerika olyan lesz, mintha eddig csak fekete-fehér filmeket láttam volna, és most hirtelen belecsöppennék egy színes filmeket játszó moziba. Azt hiszem, ez a hasonlat írja le leginkább azt a sokkot, amit az Egyesült Államok jelent egy európai ember számára.

A cikk következő részében többek között elárulom, miért induljunk útnak üres bőrönddel, és hogy miként lehet a lehető legjobban kihasználni a New Yorkban töltött időt.