A Magyar Természettudományi Múzeum Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon című kiállításán eltöltött másfél, két óra időutazás a javából. A képzeletbeli utazás során évmilliókat repülünk vissza az időben, egészen a földtörténeti középidőig, amikor a Kárpát-medence még nem is létezett.
A mezozoikum mintegy 180 millió évében sok minden történt. Feldarabolódott az addig egyetlen őskontinens, a Pangea, a szubtrópusira emlékeztető klímában felvirágoztak az ammoniteszek és a dinoszauruszok, hogy aztán a középidő végére örökre eltűnjenek a föld színéről.
A kiállítás kronologikus sorrendben halad, bemutatja a legtipikusabb hazai ősmaradványokat, az őskörnyezetet, és egy-egy jellemző élőlénnyel behatóbban is megismerkedhetünk. Láthatunk például triász időszaki pörgekarúakat a Balaton-felvidékről, csigákat a Remete-hegyről, de megismerhetjük a veszprémi Jeruzsálem-hegyen talált kavicsfogú álteknőst és a zsiráfnyakú őshüllőt is, melynek leletei a Bihar-hegységből kerültek elő. Ez utóbbi faj a tengerek partközeli vizeiben élt és meglehetősen különösen nézett ki: csak a nyaka háromméteres volt.
A jura időszak legtipikusabb hazai leletei az ammoniteszes mészkövek. Az ammoniteszek
külső megjelenésükben a csigákra hasonlítottak, de a polipokkal álltak közeli rokonságban.
Ezek az állatok az őslénykutatók és a geológusok kedvencei, mivel remek kormeghatározók. Nagy tömegben fordultak elő, formájuk és díszítésük gyorsan változott, és minden egyes időszakra és korra más-más ammonitesz volt a jellemző.
De nem kell kutatónak lenni ahhoz, hogy ammoniteszeket láthassunk a hazai hegységekben. Sőt akár a középületek lépcsőit figyelve is rábukkanhatunk a jellegzetes, csavart formákra. A kiállításon az átlagos méretű darabok mellett két hatalmas példányt is láthatunk.
A gerecsei őskrokodil vagy a szintén innen előkerült gyors mozgású tengeri ragadozó, a halgyík (Ichtyosaurus) is izgalmas látnivaló, de a jura kori erdők tipikus növényeinek lenyomatait is hosszasan lehet nézegetni.
A Mecsek különösen gazdag jura kori növényi lenyomatokban,
a hegység területén ugyanis akkoriban egy hatalmas deltatorkolat ősmocsara húzódott.
A mecseki láperdő növényei között megtalálhatjuk például zsurlók, páfrányok, cikászok, fenyők és páfrányfenyők lenyomatait. Ez utóbbi növények a földtörténeti középkorban élték virágkorukat, akkor legalább 18 nemzetségük élt a földön, mára azonban csupán egyetlen fajuk maradt fenn.
Az egykori bakonyi Iharkút települést (Veszprém és Pápa között) ma már hiába keresnénk. A 2. világháború után rohamosan csökkeni kezdett a lakossága, a 70-es évek végén megkezdődött bauxitbányászat pedig végleg eldöntötte a falu sorsát. Az utolsó lakók a nyolcvanas években a környékbeli településeken kaptak új lakást, a falu helyén ma már csak a hatalmas külszíni bányát találjuk. A 2000-es évek elején Iharkút neve bevonult a honi őslénykutatás történelmébe,
itt találtak rá ugyanis az első hazai dinoszaurusz-leletekre.
A magyar kutatókat régóta foglalkoztatta, miért nem találnak itthon mezozoikumi gerinces leleteket, például dinoszaurusz-csontokat. Erdélyben már a 19. század óta ismertek voltak ilyen leletek, melyek kutatását Báró Nopcsa Ferenc kezdte meg, aki az első dinoszauruszcsontokat a saját birtokán találta. Nopcsa báró egyébként kalandos életű polihisztor volt, aki nemcsak geológus, de geográfus, etnográfus, politikus és kém is volt, akit kis híján királlyá is választottak Albániában.
Az első dinoszauruszokra utaló nyomokat, egészen pontosan lábnyomokat Magyarország területén 1966-ban a mecseki kőszénbányák területén fedezték fel. A nyomok a később leírt, két lábon járó növényevő fajtól, a Komlosaurus carbonistól származtak, amely 200 millió évvel ezelőtt benépesítette a Mecsek vidékét borító trópusi erdőket.
Iharkúton egészen 2002-ig folyt a bauxit kitermelése. A külszíni bányában néhol 50-60 méter magasan tárultak fel kréta kori rétegsorok, melyek hihetetlen gazdag leletanyagot rejtenek. 2000 tavaszán itt talált rá Ősi Attila és Torma András a tudománytörténeti jelentőségű dinoszauruszleletekre.
Azóta már több mint tízezerre tehető az előkerült leletek száma,
és legalább harmincféle gerinces állatfajt sikerült meghatározni. A dinoszauruszok mellett halak, kétéltűek és a legidősebb hazai madárleletek is innen kerültek elő, de sok növényi, illetve gerinctelen állattól származó leletet is találtak. A gazdag gerinces leletanyag valószínűleg az ottani folyó áradásainak köszönhető, melyek sok állatot ragadtak magukkal.
A kiállítás leglátványosabb, központi része természetesen a dinoszauruszokkal foglalkozik. Láthatjuk az elsőként megtalált dinoszaurusz, a Hungarosaurus tormai rekonstruált csontvázát és makettjét. A 4-4,5 méteres növényevő dínó több mint 600 kilogrammot nyomhatott, a hátán több nagy tüskét is viselt, mely a ragadozók elleni védekezésben játszhatott szerepet. Azóta több más dínófaj is előkerült, például a Bakonydraco galaczi, a repülő őshüllő vagy az Ajkaceratops kozmai, a galléros dínó.
A lelőhely csúcsragadozója valószínűleg a 4-5 méteres Tetanurae theropoda volt, ennek azonban
egyelőre még csak a fogait találták meg.
Sem itt, sem a hasonló európai lelőhelyeken nem találták meg azonban a Tyrannosaurus Rex vagy más hasonló ragadozók maradványait. Ennek oka abban keresendő, hogy Európa akkoriban egy szigetvilághoz hasonlított, és nem volt elegendő élettér és táplálék ekkora csúcsragadozók számára.
A bakonyi dínókról még több információt és érdekességet találunk a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció honlapján.
A Magyar Természettudományi Múzeum kiállításairól itt lehet tájékozódni.
Aranyba foglalva
Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Természettudományi Múzeum időszaki kiállítással készült. A december végéig látható interaktív tárlat az Arany János költészetében megjelenő élővilágot mutatja be. Kiderül, milyen rovar lehetett az a bizonyos „éji bogár", mely „nekimegy a falnak", pontosan milyen faj képviselői a „földi békák", melyek „szanaszét görögnek", de persze a tikkadt szöcskenyájak is feltűnnek. Szóba kerül még a délibábtól kezdve az ártereken, a virágzó sziken át a nádast lakó aranysakálig számos élőlény és természeti jelenség, Arany János és a természettudomány nyelvén egyaránt.