Olyanok ezek a védett területek, mint apró szigetek a nagyváros dzsungelében. Néhányat sokan ismernek, de akad köztük olyan is, amelyet csak a környékbeli kutyasétáltatók látogatnak, ami nem is baj, mert az érzékeny terület ennél többet nem nagyon bírna el.
Budapesten közel 300 védett természeti érték van,
ezek egy része a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozik, például a Budai Tájvédelmi Körzet vagy a Sas-hegy. A kisebb, többségében foltszerű, helyi védettséget élvező területeket a 70-es, 80-as évektől kezdve a Fővárosi Önkormányzat, illetve elődje vonta védelem alá.
„Budapest a hasonló méretű világvárosokkal összehasonlítva nagyon jól áll zöldterületek és természeti értékek terén”– mondja Bajor Zoltán, a Főkert Nonprofit Zrt. természetvédelmi vezetője, aki a főváros összes helyi jelentőségű természetvédelmi területének és emlékének fenntartási munkáiért felel.
„Ha városi zöldterületekről van szó, a legtöbben a sűrűn lakott városrészekre gondolnak. Ha azonban a főváros közigazgatási határán belüli, teljes területét nézzük, akkor
Budapest biodiverzitás, fajösszetétel tekintetében talán a leggazdagabb az európai nagyvárosok között,
köszönhetően annak, hogy maga a Kárpát-medence élővilága is nagyon mozaikos és sokszínű. Budapesten 3000 hektárnyi olyan terület van, amely valamilyen szintű természetvédelmi oltalom alatt áll, és még van 800 hektárnyi olyan terület, amely védettségre érdemes. Ez a város területének közel 10 százaléka. Bécsben is hasonló az arány, de a fajösszetétel ott szegényesebb. Stockholmban ugyan nemzeti park is van a város területén, de ott sincs ilyen fajgazdagság.”
A 12. kerület egyik legkülönlegesebb helye az Irhás-árok és a Farkas-völgy között magasodó Ördög-orom keskeny, meredek falú dolomittömbje, amely függőleges sziklafalaival magashegységeket idéz. Az orom több irányból is megközelíthető, én a Törökbálinti út felől,
a Sün utcán értem el a hajdani kőfejtőt,
ahol egykor dolomitot és mészkövet bányásztak. Innen a zöld jelzést követve lehet feljutni a közel 320 méter magas orom tetejére, ahol tanösvénytáblák mutatják be a hely élővilágát.
Az Ördög-orom az egyik legjobb állapotban fennmaradt védett természeti érték a fővárosban. Ezt jelzi az itt talált fajok sokasága is. A közel húszhektáros területen mintegy 300 növényfajt találtak a kutatók, melyek közül 44 védett. Kiemelkedő a terület lepkefaunája is, és a pannon gyík is előfordul itt.
Az Edvi Illés utca felőli meredek falakon több helyen is láthatunk vasajtókat.
Ezek a szikla belsejében kialakított járatrendszereket rejtenek,
amelyeket német katonák építettek a II. világháború elején. Az orom tetejéről fantasztikus kilátás nyílik a közeli Széchenyi-hegyre, a Farkas-völgyre, de belátni a Tétényi-fennsíkot, és szinte az egész 11. kerületet a Sas-heggyel és a Gellért-heggyel.
Sokan jönnek ide a kilátás miatt, főleg a nyugati oldal felől, mivel ott egész sokáig fel lehet hajtani autóval. A keleti oldalon kevesebben próbálkoznak, mert itt egy meglehetősen meredek kaptatót kell megmászni. A terület számára egyébként
a látogatók jelentik a legnagyobb veszélyt.
Még olyanok is akadnak, akik védett virágok kiásásával próbálkoznak. A növények szerencséje, hogy az orom északi és déli meredek fala járhatatlan, így ott biztos menedékre lelhetnek.
„Egy nagyvárosban a természetvédelem nem feltétlenül azt jelenti, hogy ide aztán nem engedünk be senkit. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy rengeteg ember lakik itt. Egy nagyvárosban azon túl, hogy különböző fajokat, élőhelytípusokat, tájakat akarunk megőrizni,
ezek a területek egyfajta szabadtéri tanteremként is működnek.
Ezért épült ki az elmúlt években egy tanösvényhálózat, hogy az emberek tájékozódhassanak arról, milyen természeti értékek vannak ezeken a védett területeken.”
A 12. kerületi Kis-Sváb-hegyen egyszerre két tanösvény fut egymás mellett. Az egyik meseösvény, amelyen Mimó és Csipek mutatja be a gyerekeknek a hegy élővilágát. A séta nemcsak ismeretekkel bővíti a gyerekek tudását, de érzékszerveiket is játékba hozza.
A hegyet egykor Martinovics-hegynek hívták, valószínűleg azért, mert a magyar jakobinusok vezetőjét, Martinovics Ignácot a hegy lábánál elterülő Vérmezőn végezték ki, és a közelben egykor létezett kútvölgyi temetőben hantolták el. A közel 260 méter magas hegy tetejéről remek kilátás nyílik a városra.
A védett terület nagysága közel 12 hektár,
de a természetes növénytársulások aránya a teljes kiterjedéshez viszonyítva már nem túl jelentős.
Sok helyen díszcserjék szorították ki az őshonos növényzetet, a hegy egy részén pedig telepített fekete fenyőket láthatunk, amelyek, bár kétségkívül szépek, nem tesznek jót az őshonos növényzetnek, lehulló tűleveleik miatt ugyanis a talaj elsavanyodik, így a lágyszárúak eltűnnek ezekről a területekről. A hegy zárványterület, nincs kapcsolata a környékbeli erdőkkel, ezért védelme különösen fontos, de épp ezért nehéz is.
„A védett területek foltszerű elhelyezkedéséből egy csomó veszély adódik – magyarázza Bajor Zoltán. – Az úgynevezett szegélyhatások, mint
a zaj, a por, az utak sózása, valamint az emberi jelenlét és az ebből adódó szemetelés
mind-mind fokozottan jelen van a fővárosban. Ennek ellenére néhány hektárt is érdemes levédeni, ugyanis a kis budai élőhelyek, lejtősztyepprétek, sziklagyepek, tölgyerdők, bükkerdők esetében a szegélyhatások általában a terület szélén megállnak. Például a tájidegen vagy kerti fajok terjedését nem lehet olyan nagymértékben érzékelni, mint mondjuk a pesti oldal homoki gyepjein, vizes élőhelyein, de azt is tapasztaltuk, hogy a műúttól két-három méterre a sózás negatív hatásait sem nagyon lehet érzékelni."
Az egyik legkisebb, mindössze egyhektáros helyi jelentőségű védett terület Budán a Balogh Ádám-szikla, amelyet három utca fog közre a 2. kerületben, a Pasaréti tér közelében. Megmaradása annak volt köszönhető, hogy a főleg dolomitból és márgából álló sziklás környezet nem tette lehetővé a beépítést.
Az erdős terület kicsinysége ellenére is tartogat természeti értékeket,
például 13 védett növényfajt. Itt található például a védett piros madárbirs nevű cserje egyik legnagyobb fővárosi állománya.
Nem messze innen találjuk az Apáthy-sziklát, amely mintegy harmincméteres magasságával már messziről látszik. A terület a Nagybányai út felől induló kényelmes sétaúton járható be, a kilátás miatt jönnek is sokan. A dolomitsziklák értékes sziklagyepeinek növényzete miatt kerítést is állítottak, ez azonban nem tartja vissza azokat, akik fel akarnak menni a szikla magasabb kiszögelléseire. Amikor ott jártam, épp négy fiatal mászott át a korláton. Bizonyára
fogalmuk sincs arról, hogy taposásukkal milyen kárt okoznak.
A növények szerencsére azért találnak olyan menedékeket is, amelyek az emberek számára megközelíthetetlenek.
„Sajnos Magyarországon sokak számára a természeti értékek védelme nem sokat jelent, nem foglalkoznak azzal, ha valahol védett növények élnek, simán bemennek a lezárt területre is. Folyamatos az illegális szemétlerakás, a vandalizmus. Ha valahol kiépítenek egy pihenőt, néha már két-három hét alatt a földdel teszik egyenlővé, ez történt például a Merzse-mocsárnál. Elképesztően nagy a kárelhárítási költség, az ilyen esetek után szélmalomharcnak tűnik a munkánk.”
Az európai fővárosok között számos rangsort felállítottak már, jó érzés, hogy természeti értékek terén Budapest az egyik leggazdagabbnak számít. Jó lenne, ha ez még nagyon sokáig így maradna.
Forrás: Turista Magazin