„A felnőttek hangosabban jajveszékeltek, mint a gyerekek – idézte az orosz Érvek és Tények című újság az egyik utast, aki törökországi nyaralásából tért éppen haza. – A gyerekek nem értették, miért kell felvenniük a maszkot, és sírva tiltakoztak.”
„Az utaskísérők izgatottan szaladgálni kezdtek, gondoltam, hogy valami komoly baj van. És akkor elkezdtünk meredeken zuhanni – mesélte egy másik utas. – A gyerekek sírtak, sokaknak eleredt az orra vére, mások köhögni kezdtek. Azt hittem, meg fogunk halni. Mondtam is anyámnak: „Ez itt a vég?” Ő pedig csak bólintott, és sírva fakadt.
„A legszörnyűbb az volt, hogy nem tudtuk, mi történik – mondta egy harmadik utas. – Az utaskísérők nem tudtak se oroszul, se angolul. Fogalmunk sem volt, mit kell tennünk, ösztönösen felvettük a maszkokat.
Gondolatban elbúcsúztam az életemtől és a fiamtól."
Egy másik utas arról számolt be, hogy nem működött a maszk. Pár másodpercig friss levegőt pumpált, de aztán nem történt semmi. „Becsuktam a szemem, és visszafojtottam a lélegzetem. Azt hittem, le fogunk zuhanni.”
A gép végül kényszerleszállást hajtott végre Volgográdban, ahol körülbelül egy tucat utast kellett orvosi ellátásban részesíteni, elsősorban a sokkhatás miatt. A járat utasai a volgográdi reptéren töltötték az éjszakát, hogy másnap repüljenek tovább Cseljabinszkba. Néhányan azonban inkább a buszt választották.