A solymári vár története kapásból egy rejtéllyel indul. Az első tulajdonosa nagy valószínűséggel Csáktornyai Lackfi István nádor volt, de abban már nem biztosak a kutatók, hogy a kőépületet teljes egészében a családja emelte.
Annyi bizonyos, hogy a Lackfi család 1355-ben vásárolta meg a területet,
de nem kizárt, hogy már előtte is állt itt valamiféle várkezdemény, és az új birtokosok csak befejezték az építését. Hogy milyen funkciót szántak neki eredetileg, szintén homályba vész, de későbbi dokumentumok arról árulkodnak, hogy elsősorban nem hadászati célokat szolgált, inkább a hatalom szimbóluma volt, és szálláshelyként használták.
A Lackfiak solymári karrierje aztán csúfos véget ért. Mivel a nikápolyi csatában szembehelyezkedtek Luxemburgi Zsigmonddal, az uralkodó hívei meggyilkolták két vezetőjüket, a váruradalmaikat pedig elkobozták. A következő tulajdonos Zsigmond király felesége, Cillei Borbála úrnő lett, aki engesztelésül kapta a birtokot (több másikkal együtt) a férjétől, amikor kiderült,
hogy a király ártatlanul vádolta őt házasságtöréssel.
A békülési ajándék aztán egy rablólovag kezére került, majd sűrűn váltogatták egymást a birokosok: többek között Luxemburgi Erzsébeté, Hunyadi Jánosé, Hunyadi Mátyásé és Podmaniczky Jánosé is volt a vár, 1528-ban pedig 500 forintért szerezte meg az utolsó tulajdonos, Bakai Demeter.
A mohácsi csata után a környéken fosztogató török lovascsapatok jelentősen megrongálták a várat, de ekkor még állt. Valószínűsíthető, hogy a vesztét később tűzeset okozta, mert a régészeti ásatások során előkerültek a megégett födémgerenda maradványai. Arról viszont szintén csak feltételezések láttak napvilágot, mi történhetett pontosan. Azt tudjuk, hogy miután Buda 1541-ben török kézre került, a környékbeli falvak módszeres fosztogatásnak estek áldozatul.
Az egyik elképzelés szerint a solymári vár, az őrség és a falu népe már azelőtt elmenekült, hogy a török csapatok odaértek volna, és a várat a budai várnagy parancsára gyújtották fel, megelőzve, hogy török kézre kerüljön.
De az is lehet, hogy éppen az ostromlók okozták a tüzet szándékosan.
Vagy így, vagy úgy, de a terület – beleértve a várromot is – az 1540-es évek közepén már biztosan a törököké volt. A szebb napokat látott épület maradványainak a 18. században letelepülő sváb lakosság esett neki, köveit elhordták, és a 19. század végére már semmi nem emlékeztetett arra, hogy valaha vár állt a dombon.
Hogy mégis tudunk a hajdani épületről, azt egyrészt a szájhagyománynak, másrészt Valkó Arisztid lelkes, amatőr régésznek köszönhetjük. Ő ugyanis a helyiek elbeszélésein felbuzdulva utánajárt a vár történetének, majd az 1930-as években jobbára egymaga végzett feltárási munkákat a dombon majdnem tíz éven keresztül. Csak a 70-es években folytatták a munkáját, többek között Feld István régész, aki azóta is komolyan kutatja a vár történetét.
A tényleges feltárás, illetve a helyreállítás az 1990-es évek végétől indult. Ekkorra már előkerült az ovális alakú várfal, a benti lakóépületek, a vaskos öregtorony és a várudvar kútja. 2005–2006-ban nagyszabású rekonstrukció következett. Ahogy a vár honlapján is olvashatjuk,
a cél nem az volt, hogy az épület egy az egyben olyan legyen, mint a középkorban,
már csak azért sem, mert a részletek máig kérdésesek. Az alaprajzot ugyan sikerült tisztázni, de azt például máig nem tudják, hol volt a külső bejárat, amely végül kizárásos alapon került a mai helyére.
Az impozáns kútból most ivóvíz folyik, ám ezt is csak részlegesen tárták fel. A falakat kisebb-nagyobb mértékben építették vissza vagy jelölték helyenként,
viszont teljes pompájában áll a négyzetes toronycsonkra épített, faszerkezetű kilátó.
Persze, ne legyenek illúzióink, a középkorban nem így nézett ki, de ez nem is volt feltétel az építésnél. Inkább arra törekedtek, hogy maga a vár „visszakerüljön a tájba”, a látogatók pedig gazdagodjanak a kilátás élményével, ha felmennek a toronyba.
Az egykori palota szobájában egy kis kiállítást rendeztek be a vár történetéről, de láthatunk itt reneszánsz ajtó- és ablakkereteket, valamint az innen származó kulcslyuklőrés rekonstruált másával is megismerkedhetünk.
Néhány amatőr kutató úgy véli, a romok nem az egykori solymári várhoz, hanem a pálos rend egyik központi kolostorához, a Szent Lőrinc-várkolostorhoz tartoznak. Az alternatív teória legismertebb képviselője Tamáska Pál, szerinte a solymári építmény valójában a Piliscsaba–Tinnye–Perbál-hármashatár közelében helyezkedett el.
Két 15. század elejéről származó oklevél is említi a várat
Perbál melletti tájékozódási pontként, és bizonyítéknak vélik Tommaso Dolabella olasz barokk festő 1630-ban készült képét is, amely a solymári Mátyás-dombhoz hasonló tájat ábrázol, a festményen látható épület pedig valóban lehetne a hajdani vár vagy kolostor. Azt mindenesetre le kell szögezni, az elmélet nem a solymári vár létezését vitatja, csak annak elhelyezkedését.
A hivatalos régészettudomány képviselői – köztük a már említett Feld István – az alternatív teóriát megalapozatlannak tartják, szerintük kizárt, hogy az építmény kolostor lett volna. Bár jelenleg szünetelnek az ásatások a területen, most is aktívan foglalkoznak a vár jövőjével. Aki szeretne elmélyedni a témában, az épület weboldalára kattintva rendkívül alapos leírásokat találhat a vár történetéről és az eddigi feltárások eredményeiről.
Hasznos tudnivalók
Nyitva tartás:
Április 1. – április 30.: szombat–vasárnap 10-18 óra
Május 1. – szeptember 30.: hétfőn zárva, kedd–vasárnap 10-18 óra
Október 1. – október 31.: szombat–vasárnap 10-18 óra
November 1–30.: jó idő esetén szombat–vasárnap 10-18 óra
December 1. – március 31.: Jó időben rendkívüli nyitva tartással üzemel, csoportok számára igény szerint megnyitják a kapukat.
Belépődíj:
Gyermekeknek: 200 Ft/fő
Csoportoknak: 200 Ft/fő
Felnőtteknek: 300 Ft/fő
Forrás: Turista Magazin