Évente többször is ellátogatok Bulgáriába, mégis mindig tud valami újat és emlékezeteset nyújtani számomra az ország. Ezúttal a görög határ közelébe utaztam, hogy egy olyan hegyvidéket járjak be, amely a bolgár természetkedvelők körében sem olyan frekventált, mint mondjuk a Ríla- vagy a Pirin-hegység. Nem csoda, hiszen
jó négy órára fekszik Szófiától.
Külföldi turisták is csak elvétve, leginkább a téli szezonban érkeznek a Pamporovo síparadicsomba, nyáron viszont alig lehet találkozni nem helyi lakossal Rodope kis városkáiban és falvaiban.
A Wizz Air késő délutáni gépével érkeztem Szófiába, ezért aznap már nem utaztam tovább. Igyekeztem a rendelkezésemre álló kevés időt hasznosan tölteni, úgyhogy megkóstoltam néhány helyi sörspecialitást.
Az utóbbi időben egyre szélesebb a bolgár kézműves sörök palettája,
a magyar termékeknél lényegesen jobb minőségű tételekkel találkozhatunk. Személyes kedvencem a Stolichno Pale Ale és a Vitosko Lale világos alsó erjesztésű láger.
Következő reggel buszra szálltam Szmoljan felé. Útközben több érdekes városon is áthaladtunk, ahol akár meg is állhatunk egy-két napra, ha több időnk van. Plovdivban számos római és bizánci kori emléket, valamint 18-19. századi bolgár építészeti remekművet találunk, de Aszenovgrádban is sok érdekességre bukkanhatunk. Ez utóbbi város leginkább száraz vörösboráról, a mavrudról ismert, amelyet érdemes megkóstolni. Innen néhány kilométerre, Bacskovóban van a térség legnagyobb pravoszláv kolostora.
Mivel korábban már jártam ezeken a helyeken, most meg sem álltam Szmoljanig, amely három falu összenövéséből jött létre, és nem kecsegtet túl sok érdekességgel. Amit mindenképpen ki kell emelni, hogy itt található Bulgária legnagyobb planetáriuma és csillagvizsgálója, amire már az első nap szántam kellő időt. A planetárium nem különbözik sokban budapesti társától, viszont nem ázik be.
A fényszennyezéstől mentes hegyi városban gyönyörű látkép tárult elém éjszaka,
amikor a teleszkópokkal körbepásztázzam az eget. Emlékezetes programnak bizonyult.
A délutáni órák sem teltek el tétlenül. Hosszabb túrára csak másnap indultam, viszont Szmoljantól 5-6 kilométerre található a Vízesések kanyonja, ahol európai uniós pénzből rendezett ökotúra-útvonalat alakítottak ki több kis vízesés mentén. Az alig 4-5 kilométer hosszú út számos fahídon és sziklalépcsőn halad át, így kényelmes sétával egy-két óra alatt végigjárhatjuk, és élvezhetjük a tömény fenyőgyantaillatot és a csendes vízcsobogást.
Elzarándokoltam a magyar költő, Nagy László emlékházához is. Nagy Lászlót nagy becsben tartják Bulgáriában, amiért fordításai révén olyan sokat tett a bolgár költészet közvetítéséért.
A költő két évet töltött ösztöndíjjal az országban,
tavaly felújított emlékháza Szmoljan egyik legtávolabbi pontján található, ahova busszal jutottam el.
Mivel nem találtam nyitva tartásra vonatkozó információt a neten, és a turisztikai irodában sem tudták, mikor látogatható az emlékház, a helyszínen szembesültem azzal, hogy zárva van az épület. A neten található telefonszámot nem vették fel, így nem tudtam bemenni, csak kívülről csodálhattam meg a szép, bolgár stílusban épült reformkori házat.
Következő nap korán reggel kimentem a buszállomásra, hogy felpattanjak a Pamporovóba tartó egyik kisbuszra, ahonnan három érdekesebb helyszínt is fel kívántam keresni. Pamporovóba talán télen érdemesebb ellátogatni, mert innen számos sífelvonó indul, míg nyáron inkább az úton-útfélen épülő hotelek körüli kiábrándító felvonulási területeket nézhetjük. Egy szó, mint száz,
Pamporovo látványa lehangoló, de a természet szerencsére mindenért kárpótolt,
mert alig hagytam el a síparadicsom kanyargó utcáit, máris ráléptem egy hangulatos, sűrű fenyőerődökön áthaladó túraösvényre, amely Orpheus szikláihoz, és a közel 2000 méteres Sznyezsanka (magyarul: Hófehérke) hegycsúcshoz vezetett fel.
A túra nagyjából két óra alatt kényelmesen bejárható, és a kiváló útjelzéseknek köszönhetően garantáltan nem kell attól tartani, hogy eltévedünk. Ugyanakkor érdemes nem nagyon letérni a kijelölt ösvényekről, mert a Rodope-hegységben igen sok medve él, amire számos kihelyezett tábla hívta fel a figyelmünket.
A hegytetőn álló 156 méter magas TV-torony panorámateraszáról gyönyörű látvány terült elém. Szép időben ellátni az Égei-tengerig, és az összes magasabb hegycsúcsra is ráláthatunk. Mindenhol jelképes, csupán pár száz forintos jegyárakkal (buszok, tv-torony, múzeumok, planetárium stb.) kell számolni.
Visszafelé kicsit sietnem kellett, mert el akartam érni a Siroka Laka (magyarul: Széles kanyar) nevezetű falu felé tartó délelőtti buszt. A falu történelmi-építészeti skanzen, minden egyes ház megőrizte 18-19. századi stílusát. Ebben a történelmi hangulatban ebédeltem, majd
az egyik legérdekesebb látványosság, a Csodálatos hidak felé vettem az irányt.
Ezek a különleges sziklák Gela falu közelében emelkednek, ahová naponta csak egyetlen busz közlekedik. Ha lekéssük a visszafelé induló járatot, kénytelenek vagyunk Gelában éjszakázni.
Következő nap majdnem megjártam az utolsó busszal. A Momcsilovci nevű faluban jártam, nagyjából 15 kilométerre Szmoljantól, megnéztem több középkori és újkori bolgár templomot, és élveztem a sűrű fenyőerdők látványát. Időre odaértem a buszmegállóba, de a busz nem jött, és már épp rászántam magam, hogy gyalog teszem meg az utat a szállásomig, amikor végül 45 perces késéssel mégiscsak bedöcögött a járat a megállóba.
Bulgáriában a kis települések között rendkívül gyéren közlekednek a buszok,
és nem is mindig megbízhatóan. A türelem nagy erény, ha így járjuk be az országot, ha pedig kimarad egy-egy járat, magas fokú találékonysághoz kell folyamodni. Természetesen sokat könnyít a helyzeten, ha autót bérlünk, de ez a megoldás is rejt magában kockázatot, gondoljunk csak a bolgárok kiszámíthatatlan vezetési stílusára vagy a váratlan úttorlaszokra a hegyi utakon.
A Szmoljanban töltött harmadik és egyben utolsó napon egy hosszú, közel hatórás túrát tettem Pamporovótól a szmoljani tavakig. Az út végig szépen ki van táblázva, mi több, egy darabig az ösvény követi az Orpheus-sziklákig vezető nyomvonalat. Az út mentén több pihenőhelyet és védett tűzrakó helyet alakítottak ki uniós forrásból, ami kifejezetten meglepő, mivel Bulgáriában igen kevés helyen hasznosultak a közösségi pénzek.
Se útközben, se a tavaknál nem találkoztam turistákkal,
a természet csendjét csak a közelben legelésző kecskenyájak és a vadmadarak hangja törte meg. Itt aztán háborítatlanul elmélyedhetünk a gondolatainkban, a Rodope-hegység érintetlen erdői szerintem felérnek egy El Caminóval.
A tágabban vett rodopei térség számos egyéb látványosságot tartogat, ilyen például a Djavolszkoto Garlo (Ördög torka), a jagodinai és az uhlovicai cseppkőbarlang, a Trigrádi- és a Bujnovói-szurdok. Némelyiket már felkerestem korábbi útjaim során, de előbb-utóbb valamennyit látni szeretném. Ha az ember egyszer eljut a Rodope-hegységbe, garantáltan vissza fog térni.