Alaposan körbejártuk a Dunakanyar ékszerdobozát

A Kós Károly-kilátóhoz már teljes sötétségben érkeztünk

Nem túlzás Zebegényt a Dunakanyar egyik, ha nem a legszebb településének nevezni. A község apró, mégis rengeteg látnivalót kínál, a környéken pedig rengeteg túraútvonal és csodás panoráma vár ránk. Mi Visegrádról indultunk, átkeltünk a Dunán, megcsodáltuk a látványt a Julianus-kilátóból, leküzdöttük a Remete-barlanghoz vezető utat, végül pedig megpihentünk Zebegény festői templománál.

Hogy a túra még változatosabb és érdekesebb legyen, Visegrádot tettük meg kiindulópontnak. Szerencsére a Budapestről érkező busz pont a révkikötőnél tesz le, ahonnan rálátni a fellegvárra. Ha van egy kis időnk a komp indulásáig, tehetünk egy rövid sétát a környéken, hogy belekóstoljunk hazánk egyik legkisebb városának hangulatába. Aki már itt el akarja kezdeni a panorámavadászatot, felmehet a várba, illetve a Salamon-toronyba, ahol rendszeresen tartanak lovagi tornákat.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Pillantás a toronyból

Mi most csak a kompról vettük szemügyre a történelmi épületegyüttest, néhány perccel később pedig már Nagymaroson ballagtunk. A műemléki védelem alatt álló Szent Kereszt felmagasztalása templomra ezúttal csak néhány pillantást vetettünk, mert siettünk, hogy mielőbb bevegyük magunkat az erdőbe. A kék jelzést követve jó darabig csak az erdő csendjére és néhány kisebb-nagyobb emelkedőre kellett koncentrálnunk. A Szent Mihály-nyeregtől felfelé aztán több körbekerített lyukra lettünk figyelmesek, amelyeket a térkép kutatóaknaként jelöl. Hogy ki vagy mi után kutakodhattak errefelé, arra nem sikerült rájönnünk.

A 482 méter magas Hegyes-tetőn emelkedő kultikus Julianus barát-torony nem véletlenül lett a természetjárók egyik kedvenc kilátója.

Tetejéről gyönyörű panoráma nyílik a Dunakanyarra,

amit még úgy is élveztünk, hogy kissé párás volt az idő. A kilátót az Encián Turista Egyesület építette 1938-ban, felavatására egy évvel később került sor. 2014-ben az Ipoly Erdő Zrt. szépen felújította az építményt, de sajnos az ide járók azóta alaposan összefirkálták.

Kilátás a Julianus barát-toronyból Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Kapaszkodj három helyen!

A kilátótól egy darabon ugyanazon az útvonalon haladtunk visszafelé, majd a Szent Mihály-nyeregnél rátértünk a barlangos jelzésre. Kényelmetlen, bokagyilkos lejtő következett, de az igazi kihívás csak a Remete-barlanghoz vezető ösvény felénél kezdődött. Innen ugyanis könnyűnek legkevésbé sem nevezhető terepen ereszkedtünk lefelé, néhol sziklásabb-kavicsosabb, néhol teljesen sima és igencsak meredek részeken. Ha szerencsénk volt, meg tudtunk kapaszkodni a fákban, de erre nem mindig adódott lehetőség.

Fotósunk tanácsát valószínűleg egy darabig nem fogom elfelejteni: „Kapaszkodj három helyen!” Már csak a Remete-barlangnál – amikor biztonságban voltunk – mertem megkérdezni tőle, mit is jelent ez. A magyarázat talán annak is hasznos lehet, aki a nyomdokainkba lép:

a jó taktika tehát az, ha mindig három helyen biztosítjuk magunkat,

két kézzel rámarkolunk egy-egy ágra, egyik lábunkat betámasztjuk valahova, a másikkal pedig előrelépünk. Egy biztos, a túrának ez a része kisgyerekkel nem ajánlott, és sárban, hóban is jobb, ha elfelejtjük.

A Remete-barlangnál Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A barlangot állítólag a 11. században vájták, bővítették, majd a török korig használták. Igaz, hogy az út küzdelmes idáig (és persze visszafelé is), de a helyszín tényleg hangulatos. Mi például pont napnyugtára értünk ide, úgyhogy pihenés közben

pár jó fotót is sikerült lőni a túlparton elterülő Dömösről és a Visegrádi-hegységről.

Néhányan főzőcskézni járnak ide, erről tanúskodik a kőkupac a barlang bejáratánál és a bent felakasztott néhány főzőeszköz is.

Miután kibámészkodtunk magunkat, és erőt gyűjtöttünk, nem volt más hátra, mint nekiveselkedni a kék barlang jelzésű útnak, ezúttal felfelé. Nagy küzdelmek árán jutottunk el a sárga kereszt jelzésig, aztán egy jóval eseménytelenebb szakasz következett a sárga körön, majd a sárga sávon, célegyenesben Zebegény felé. A Kós Károly-kilátóhoz már teljes sötétségben érkeztünk.

A Kós Károly-kilátóhoz már teljes sötétségben érkeztünk Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Korszerű múlt

A vörösfenyőből emelt, templomra vagy római őrtoronyra emlékeztető építmény egyébként egészen új – 2015 nyarán avatták fel. A nappali fény hiánya kissé misztikus hangulatot kölcsönzött a közelben álló kis kápolnának és a trianoni emlékműnek is. A Kálvária-dombról lépcső vezet lefelé, így kis idő múltán a falu központjában,

a Havas Boldogasszony-templomnál találtuk magunkat.

A kilenc nagy fenyővel keretezett épület szépen belesimul a faluképbe, nem csoda, hogy a ma is egyfajta művésztelepként működő településen előszeretettel választják témának a festők. A templom megihlette például az egyik leghíresebb indiai festőnőt, a félig magyar származású Amrita Sher-Gilt is.

A zebegényi templom előtt Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A település első temploma nem ez volt. A régi, kisebb templom a Kálvária-dombon épült, és a maradványa mellett mi is elhaladtunk a hősök emlékművétől lefelé jövet. Ma már csak a sziklaszentély létezik, a többi részét lebontották, miután az új épület elkészült. A Havas Boldogasszony-templom

felépítését már a 19. század végén fontolóra vették, de pénzhiány miatt nem tudták megvalósítani.

Néhány év múlva azonban sikerült állami támogatást szerezni, és a falu lakói is hozzájárultak a költségekhez. Végül 1909-ben épült fel a templom összesen 50 917 koronából.

A Havas Boldogasszony-templom kívül-belül különleges Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A falu Kós Károlyt bízta meg a tervezéssel, aki frissdiplomásként akkortájt fejezte be első munkáját, az óbudai parókiát. Jánszky Bélával együtt dolgoztak a zebegényi templom tervein. Elképzelésük az volt, hogy korszerű módon közvetítsék a múlt értékeiből, népi hagyományaiból, szellemiségéből azt, amivel a ma embere is azonosulni tud. Az aszimmetrikusan elhelyezett torony (amelyben most három harang függ) akkoriban például igen rendhagyónak számított.

A belső tereket úgy tervezték, hogy sok szabad felület maradjon a freskók számára.

Érdekes, hogy ez a kavalkád nem kelt túlzsúfolt vagy giccses benyomást, inkább még jobban kiemeli a templom szerkezetét.

A Jánszky Béla-féle főoltár, amely eredetileg a szentségházzal egységes építményt alkotott, a II. vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében közelebb került a hívekhez – igaz, a reform áldozatául esett a szentélyrekesztő rács. Érdemes jól megnézni a festett üvegablakokat: az egyiken Szent István látható Kós Károly arcvonásaival. A képzőművészeti alkotások közül érdekes még Paul Dubois Keresztelő Szent Jánost ábrázoló bronzszobrának pontos másolata, amelyet Apponyi Franciska grófnő ajándékozott a templomnak.

Érdekes, ahogy a freskók és a díszítések kiemelik a templom szerkezetét Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Ha minden finom részletet alaposan szemügyre akarunk venni, rengeteg időt el lehet tölteni az épületben. Kívülről 1958-ban és ’75-ben, végül építésének centenáriumán újították fel a templomot. 1965 óta műemléki védelem alatt áll.

Ha szeretnénk meglátogatni, előtte oda kell szólnunk telefonon,

de részt vehetünk a hétfőn, pénteken, szombaton és vasárnap tartott misék valamelyikén is.

Nem bántuk, hogy sötétedés után érkeztünk, így egészen más hangulatot árasztott a templom, mint nappali fényben. Miután minden oldalról megcsodáltuk az építményt, még éppen elértük a következő Budapestre tartó vonatot.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin