A novemberi Black Friday-akciók alapvetően hidegen szoktak hagyni, de most nem tudtam ellenállni az egyik fapados légitársaság ajánlatának. Már hosszú ideje szemezgettem Athénnal, már csak azért is, mert ez az egyetlen balkáni főváros, ahol még nem jártam. A 10 ezer forintot sem elérő retúrjegy meggyőzött róla, hogy itt az idő elutazni a demokrácia bölcsőjébe, még ha csak egy hosszú hétvégére is.
Bepakoltam egy kis hátizsákba, és máris a repülőn találtam magam, hogy a közelgő hóesés elől minél hamarabb a 18-20 fokos, kora őszi melegbe érjek. A repülőn eleinte csak görög szót hallottam, ami meglepett. Aztán rájöttem, hogy ez nem azért van, mert a magyarok inkább itthon maradnak vacogni, hanem sokkal inkább azért, mert a görög embert nem lehet túlkiabálni. Athénban csupa gesztikuláló, hadonászó, hangosan magyarázó emberrel találkoztam, ami hamar elfeledtette velem a hazai szürkeséget.
Kellemesen meglepődtem, hogy Athén azon kevés európai nagyvárosok egyike, amely kivitte a városi metróhálózatot egészen a reptérig. Így 50 perc alatt bejutottam a központba, a Monastiraki-Syntagma-Omonia tér által közbezárt háromszög egyik csücskébe. A Monastiraki téren szép kilátás fogadott – az Akropolisz alulról megvilágított látványa megadja az Athénba érkező turistának a kedvet, hogy azonnal a magaslat felé vegye az irányt.
Mivel alig másfél nap állt rendelkezésemre, 10 perc alatt lezavartam a becsekkolást a hotelbe, és egyből belemerültem az esti forgatagba. Athén napszaktól függően elképesztő módon tud változni. Reggel és délelőtt szinte az egész város alszik, ilyenkor érdemes felkeresni a turistacsalogató látványosságokat.
Este viszont hatalmas a tömeg, az utcákon helyiek és turisták korzóznak, és rendszeresek a tüntetések is.
Alig értem a hotelemhez, máris egy női jogokért kiálló, fiatalokból álló hömpöly sodort félre a járdáról, később pedig 70-es évekbeli punkoknak kinéző fiatalokból álló dühös tömegbe, majd az alacsony nyugdíjak miatt bosszús idősebbek tömegébe botlottam.
Miután kikeveredtem egy csendesebb utcácskába, betértem egy gyrosos-kebabos vendéglátóipari létesítménybe, hogy a rengeteg terasz egyikéről figyeljem a város lüktetését. Egy biztos,
Athénból senki sem tér haza éhesen.
2,5 euróból (800 Ft) jól lakik az ember, és mivel nem kérdezik meg, hogy hagyma-csípős mehet-e bele, elég nehéz elboldogulni a kapott ételhalommal.
A kora őszi estében kellemes volt végigsétálni a Monastiraki tér és az Akropolisz között található Plaka nevű ónegyedben, amelyet a tavernások és szuvenírárusok sokasága vett birtokába. Nem lepett meg, hogy az Akropolisz már zárva volt, hiszen novembertől márciusig csak délután 5-ig lehet megtekinteni Athén – és talán egész Görögország – leghíresebb látványosságát. De sebaj, eredetileg is a következő napot szántam a város bejárására, az estét egy behűtött úzó társaságában töltöttem egy hangulatos taverna teraszán.
Mivel a következő nap volt az egyetlen teljes napom, már reggel 6:30-kor útnak indultam. Elsőként Athén központi halpiacát kerestem fel, amely hírnevéhez méltón temérdek tengeri herkentyűvel és hangos halásszal fogadott. Séta közben megittam egy ébresztő görög kávét, ami valójában török volt, de hát a görögök is a magukénak érzik.
A tömény kávézacctól éberen gyorsan megtekintettem a hírhedt Omonia teret és a nem messze álló Periklész-szobrot. És bár az összes útikalauz óva intett a migránsoktól hemzsegő környék meglátogatásától, a kora reggeli órákban szinte senkivel sem találkoztam. Rövid séta után kiértem a Syntagma térre, amely a magyar fülnek leginkább a görög gazdasági válság miatt lehet ismerős, hiszen mindig ott gyűlnek össze az éppen aktuális megszorításokat bevezető görög kormány ellen skandálók.
Most csak pár helyi lakos lézengett a téren, és persze
a bojtos lábbelijükről ismert görög díszőrség sem hiányzott a parlament elől.
Szerencsém volt, hogy pont a díszőrség szirtakira emlékeztető rituáléja közepette érkeztem oda, így minden láblendítést közelről figyelhettem meg, amire még Zorba is elégedetten csettintett volna egyet.
Közben megérkezett az első turistabusz egy kínai csoporttal, úgyhogy gyorsan továbbálltam. A parlament mögött átszeltem a hangulatos botanikus kertet, amely Athén beton- és fehérmárvány dzsungelében a kevés zöld szigetek egyike, és kiértem az első modern kori olimpia stadionjához. Az épület kívülről kényelmesen megtekinthető, így megspóroltam a 10 eurós (3200 Ft) belépőt, és az Akropolisz felé vettem az irányt.
Az ókori emlékeket különböző árfekvésű díjcsomagok igénybevételével tekinthetjük meg, ám én a szűkös időkeret miatt ezúttal az Akropoliszra összpontosítottam. A belépő a téli szezonban csupán 10 euróba került, ugyanez nyáron kétszer, háromszor annyiba kerül. Athént télen érdemes felkeresni – egyrészt élvezhetjük a kellemes őszi meleget, másrészt
nem kell tömegnyomorban araszolgatnunk a gyönyörű ókori romok között.
Egy-két görög és kínai turistát, valamint a várhegy jóllakott macskáit leszámítva senki nem járt a Parthenón környékén. Lefelé menet megcsodáltam az Akropolisz tövében található ókori színházat, az Odeont is, amelyet a többi építményhez hasonlóan szinte minden oldalról állványok vette körbe.
Mivel még dél sem volt, elmetróztam Athén kikötőjébe, Pireuszba, és megnéztem a hatalmas szigetközi kompokat és a kikötő mellett álló Szent Dionüszosz-bazilikát. Ami a legjobban meglepett Athénban, hogy egyetlen kiemelkedő templomot sem láttam, ugyanakkor számos, a modern épületek által már-már bekebelezett miniatűr templommal találkoztam városszerte.
Visszatérve a központba megálltam egy kiadós ebédre a város legjobb grilles éttermeként elhíresült O Thanasisban, ahol
a hely specialitását, a bárány- és marhahúsból készített kebabot próbáltam ki.
Hogy lemozogjam az emberes adagot, felkaptattam az Evangelios metrómegálló mellett található Lükabéttosz-dombra, amelyet akár felvonó segítségével is megközelíthetünk, de én inkább a számtalan lépcső által tarkított utat választottam.
Érdemes rászánni magunkat a húszperces rövid sétára, mert azon túl, hogy szép kaktuszok között emelkedhetünk lassan a fehér márványtenger fölé, de a városi hangzavar is egyre távolodik tőlünk. A domb tetején álló hófehér kis templom mellől az egész város elénk tárul, sőt, egészen a közeli Salamina- és Egina-szigetig is ellátni. Innen és a Pnyx-dombról nyílik a legszebb kilátás az Akropoliszra.
A nap végére már csak a kötelező szuvenírvásárlás maradt, és néhány kisebb ókori emlékmű, például az olümpiai Zeusz-templom vagy az Agora nyugati részén álló Héphaisztosz-templom felkeresése. Athén remek téli célpont, és még úgy is feledhetetlen élménynek bizonyult, hogy ezúttal csak egy kis kóstolót kaptam a végtelenül izgalmas város múltjából és jelenéből.