A közel 300 négyzetkilométeres kiterjedésű Zsámbéki-medence Magyarország egyik legszebb tájegysége, ahol Telki, Tök, Páty és Biatorbágy egyaránt számos látnivalót kínál. A régió középpontjában,
a gyönyörű fekvésű Zsámbékon található az európai hírű, késő román stílusban épült templom,
vagy ahogy a helyiek nevezik, az öregtemplom romja. A premontrei rend, amelynek képviselőit kortársaik fehér barátoknak nevezték jellegzetes papi viseletük okán, Keresztelő Szent János tiszteletére alapította a monostort.
Zsámbék Budapesttől nyugatra, 30 kilométerre, a Nyakas-hegy gerincének tövében fekszik. Sokféleképpen megközelíthető: például az M1-es autópályán, de rajta halad keresztül az 1-es főutat a 10-es főúttal összekötő mellékút is. Emellett például a fővárosból közvetlen buszjárattal is el lehet ide jutni. A település központjában táblák jelzik a romtemplom felé az irányt, a helyszínen ingyenes a parkolás.
Első találkozásom a zsámbéki romtemplommal elég felemásra, másfelől igencsak emlékezetesre sikerült. Egyrészt a nyitvatartási idő után érkeztünk, így már csak kívülről kerülhettük meg a romos épületet. Ez így nem jelentett különösebb élményt, mert
az ember szereti egy kicsit közelebbről is felfedezni, megtapogatni az ilyen történelmi emlékeket
(persze anélkül, hogy bármiféle károsodást okoznánk benne). Rögtön az angliai Stonehenge jutott az eszembe, ahol viszont egyáltalán nem lehet a druidák egykori titokzatos szentélyének a közelébe menni, mert azt kerítéssel elzárták a látogatóktól.
Másrészt egy jéghideg, borús januári napon jártunk Zsámbékon, ez sem volt kifejezetten hangulatjavító tényező. Ám minél hosszabban nézegettem a nagyrészt ködbe burkolódzó romtemplomot, egyre inkább azt éreztem, hogy
a romos épület falai valami egészen megfoghatatlan misztikumot árasztanak magukból,
amihez a kora esti szürkület különleges fényviszonyai nyújtottak különös hátteret. Ez a megfejthetetlen érzés annyira a hatalmába kerített, hogy már szinte azon sem lepődtem volna meg, ha egyszerre csak megelevenedik a templom, és a tejfehér ködfelhőkből előtűnnek korábbi lakói, a fehér csuhás premontrei szerzetesek. E különös élmény hatására elhatároztam, hogy később még mindenképpen visszatérek ide.
Az egyik legérdekesebb hazai romtemplom elődjét körülbelül 800 évvel ezelőtt emelték a Nyakas-hegy oldalában. Majd a 13. század első felében épült a középkori magyar építészet egyik legszebb emléke, a francia hatásokat tükröző monostortemplom, amely késő román és kora gótikus stílusjegyeket egyaránt magán visel. Pontosabban ma már csak a romjairól beszélhetünk.
A templom kezdetben a premontreiek, majd Mátyás király idejétől a pálosok kezelésében működött. A törökellenes harcok, illetve a török hódoltság során súlyosan megrongálódott. 1754-ben újjáépítették, de a kegyelemdöfést az 1763. évi földrengés adta meg az épületnek, amikor az egyik torony sisakja és a monostor északi mellékhajója leomlott.
A 19. század végén Möller István építész irányításával jelentős helyreállítási munkálatokat végeztek a romossá vált bazilikán, amely azóta
a magyar műemlékvédelem egyik ikonikus épületévé vált.
A rekonstrukció során - az akkori gyakorlattól eltérően - nem építették vissza az épületet, hanem elsősorban állagmegóvást végeztek.
A déli mellékhajó apszisát, a főhajó négy félköríves ablakát viszont rekonstruálták, a templom kevésbé reprodukálható részeit jelzésszerűen téglával pótolták. A rekonstruált és visszapótolt épületrészeket tudatosan az eredetitől eltérő anyagból építették, így könnyen elkülöníthetők a templom középkori részletei.
A háromhajós, bazilika rendszerű templomnak két román stílusú homlokzati tornya van, közöttük csúcsos oromzat, rózsaablak és csúcsíves kapuzat. Hazai viszonylatban kuriózumnak számít a déli torony megmaradt, kőből épített, finom hajlású toronysisakja. Több oszlopfőn láthatók még művészi faragások. A templombelsőt borító egykori freskókból ma már viszont csak alig látható töredékek maradtak fenn.
A templom maradványai mellett találhatók az egykori premontrei kolostor romjai.
A hajdani ebédlőben kőtárat alakítottak ki, ahol a templom történetét bemutató kiállítás és faragott kövek gyűjteménye látható. Érdemes felmenni a kőtár tetejére, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a környező tájra, és jó fotókat lehet készíteni.
A romtemplom még álló falai között bolyongva lenyűgöző látványt nyújtottak az ég felé mutató gótikus ívek, amelyek körvonalai megjelentek a tiszta égboltozaton. Az üres rózsaablakon keresztül a bejárat fölött egy pillanatra mintha elmosódott képek bukkantak volna fel az elmúlt évszázadokból. Gondolatban megpróbáltuk újjáépíteni a hiányzó épületrészeket, de úgy éreztük, romos állapotában a templom valószínűleg még csodálatosabb, mintha teljes épségben maradt volna fenn.
Az ódon falak között járva a látogató előtt szinte egy párhuzamos dimenzió elevenedik meg, és olyan érzés fogja el, mintha még mindig volna itt élet. A szerzetesek szellemisége áthatja a szakrális tereket, akárha még mindig velünk lennének.
A megmaradt falrészeken olyan jelek fedezhetők fel, amelyek a templom múltbéli sorsáról mesélnek.
A letűnt korok lenyomatai az ódon falakon az utókor számára nem egyszerű vésetek, hanem olyan történelmi események apróbetűi, amelyeket egymás után olvasva, kibontakozik előttünk a hely valódi értéke.
A kőfaragók jelölései, a változó építészeti stílusirányzatok átépítései, az 1763-as földrengéstől megrepedezett falrészek, a háborúk okozta lövésnyomok, mind-mind olyan lenyomatai a múltnak, amelyek igazolják, hogy
ez a templom nem elsősorban a falakról, vagy az ornamentikáról, sokkal inkább az itt élt emberekről és személyes történeteikről szól.
A műemlékegyüttes teljes területe alatt feltárt és visszatemetett vagy feltáratlan leletek, temetők és történetek ezrei, százezrei bújnak meg, így jelenlegi, torzó formájában is felejthetetlen élményt nyújt a romtemplom.