Meglátogattuk a salemi boszorkányok városát

Meglátogattuk a salemi boszorkányok városát

Az Újvilág egyik legrégebbi kolóniája, őslakos indiánok támadásaitól fenyegetett városka. Később az amerikai függetlenségi háború kalózainak fészke és dúsgazdag kereskedőcsaládok otthona: ez mind Salem. Az óceánparti települést a legtöbben mégis a kora újkor történetének egyik legnagyobb drámájáról, a boszorkányperekről ismerik. Elmentünk oda, ahol a boszorkányhisztéria története nem vész el a régmúlt homályába. Hanem csendesen és méltón, de kiforgatott, harsány módon is formálja a városka világát, melynek neve héberül azt jelenti: béke.

Napjainkban Salem városa Bostontól északi irányban, bő egy óra alatt elérhető menetrendszerinti buszokkal, néhány dolláros viteldíjért – így olcsóbb, és csak alig több idő, mint vonattal érkezni. Különös, más világ várja ott a látogatót, mint a leginkább európainak tartott amerikai nagyvárosban, Bostonban, amelyet egyébként négy évvel később alapítottak, mint Salemet.

Őszies, szeles idő fogadott minket,

ahogy autóbuszunk beért a város központjába, és a sofőr tanácsára leszálltunk a Washington street sarkán, megspórolva, hogy a távolabbi vasútállomásról kelljen visszasétálni oda. A mai északkeleti államok területén, azaz Új-Anglia földrajzi-kulturális régiójának egyik legérdekesebb helyén álltunk.

Meglátogattuk a salemi boszorkányok városát Forrás: Juhász Péter

Az első telepesek nyomába eredtünk

Csak október első napjaiban jártunk, ám amivel találkoztunk városi sétánk megkezdésével, arra nem lehetett felkészülni: Salemben minden a halloween külsőségeibe burkolózott. A vendéglátóhelyek, üzletek – külön az alkalomra szakosodott kellékboltok – és még az otthonok is.

Mintha csak az itt élők versenyt folytatnának abban, melyik ház vagy kert tulajdonosa tud a legmeghökkentőbb díszítéssel előállni az amerikaiak számára oly fontos ünnepre.

Ez utóbbi miatt ez persze nem is volt meghökkentő. Ami miatt mégis zavarba ejtett – erről részletesen később –, hogy hiába kerestem, nem találtam, hol a határ a halloween külsőségei és aközött, amikor a rémisztő, bizarr vagy humoros díszleteket, a mesterkélt borzongatás tematikáját a salemi boszorkányperek vidámnak cseppet sem nevezhető örökségével kötik össze.

A város már hetekkel november előtt magára öltötte a külsőségeket Forrás: Juhász Péter

Mielőtt azonban alámerültünk volna a misztikum, a legendák, a bazári külsőségek és a történelmi dráma szokatlan keverékének világába, az öböl felé vettük az irányt. Salem ugyanis a 18. század végén fontos szerepet töltött be a függetlenségi háborúban, és Massachusetts állam gazdasági fejlődésének egyik motorja volt. Később, a 19. század végéig pedig a világ számos, távoli pontjával folytattak kereskedést az itteni, dúsgazdag kereskedődinasztiák.

Puritánok, indiánok, régi amerikai városok

Miért olyan különleges Salem a boszorkányhistória nélkül is? Azért, mert a város saját turisztikai honlapjának állítása szerint, Salem a második legrégebbi alapítású angol kolónia volt Észak-Amerikában. 1626-ban eredetileg Naumkeagnak hívták, a helyi indián törzs után, mai nevét 1629-ben kapta. Salem akkor lett hivatalosan is Salem – bár állítólag a telepesek maguk közt már korábban így hívták –, miután egy forrófejű, az anglikán egyháztól való radikális távolodást hirdető puritán, John Endicott, új telepesek élén Angliából oda érkezett. Endicott az angol gyarmati törekvéseket szolgáló frissen alapított gazdasági társaság egyik képviselője volt. 1628-ban hajózott be az öbölbe, és jelenléte megerősítette az őslakos indiánok zaklatásnak kitett korai betelepülőket – az indiánokkal való konfrontációknak egyes magyarázatok a boszorkányperek megértésében is jelentőséget tulajdonítanak.

Mivel a város csak 1629-ben kapott az angol koronától részleges önkormányzatiságot, egyes források ezt az évet tekintik az alapítás hivatalos évének. Endicott 1630-ig volt kormányzója a térségnek és próbálta kezelni a közösségeken belüli feszültségeket, főleg az anglikán egyháztól való távolságtartás vonatkozásában. Később Salem megbecsült, vezető tisztségeket betöltő polgára lett. Az egyik körtefa, amely csemeteként érkezett vele, Salem Village-ben (ma: Danvers) még ma is terem gyümölcsöt. Bárhogy is, Salem a puritán törekvések egyik központja lett, mind a vallási elgondolások, szokások, meggyőződések, mind az áldozatos, kemény munka értelmében, mely később sokakat odavonzott. A városban járva láthatjuk annak a telepesnek az emléktábláját is, aki az 1640-ben az Újvilágba érkező Mayflower fedélzetéről szállt partra, és választotta Salem-et új otthonául.

Salem világítótornya a 19. században épült Forrás: Juhász Péter

Ha a tengerpartra sétálunk, Salem régi-új dicsőségének emlékeit láthatjuk, de korántsem konzervált formában. Salem Tengerészeti Emlékparkjának területe állami fennhatóság alatt működik, és ma is a város integráns része. Régi, hiszen a 18. és a 19. századot idézik az épületek, és új, hiszen Salem kereskedővárosi dicsősége az 1692-es boszorkányügyek után kezdett felragyogni.

Dokkok, töltések, és persze rakpartok: minden, ami ahhoz kellett, hogy

Salem a gyarmati idők egyik leggazdagabb településévé válhasson.

Mi végigsétáltunk a parton, és az őszies idő ellenére is gyönyörködtünk a látottakban. A város régi épületeinek egy része ugyanis itt található. A híresebbek közül például az 1675-ben épült Narbonne-ház, amely egy Thomas Ives nevű, középosztálybeli mészáros családjának épült, és később 200 évig a Narbonne-család lakta. S miért olyan különleges? Mert egyszer sem végeztek rajta helyreállítást egy bizonyos időponthoz rendelten, vagyis a ház őrzi 300 éves történetének minden változtatását, átalakítását, ezzel felbecsülhetetlen értéket képviselve a történészek és más kutatók számára.

Sok érdekes látnivalóra bukkanhatunk a parton sétálva is Forrás: Juhász Péter

Egy másik érdekes épület a Custom House, azaz a Vámház. Salemben a derék puritánok nem tétlenkedtek, már 1649-től vámot szedtek a kikötőbe érkező árukból, előbb a brit, majd az amerikai kormány számára. Az USA-ban csak 1789-ben alakult szövetségi vámhivatal.

Ez a tengerparti vámház 1819-ben épült a kapcsolódó raktárral, és a vámhivatal 1930-ig használta is.

Az épület ma látogatható. Nekem különösen tetszettek azok a tablók és tárgyi emlékek, melyek megmutatták: Salemben tényleg ügyes kereskedők működtek. Áruk jöttek-mentek a tengeren Európa, Dél-Amerika, India, sőt Afrika irányába is, hatalmas forgalmat bonyolítva. A tengerparton barangolva derült ki az is, később jelentős számú lengyel kisebbség települt meg a városban. Munkájuk felbecsülhetetlen volt a város és környéke felvirágzásához, különösen a kikötői forgalom lebonyolításához. Emléküket egy helyi civil szervezet ápolja.

Érdemes felkeresünk a part központi helyén álló utolsó salemi vámházat is, ahol sok érdekességet megtudhatunk a kereskedővárosi múltról Forrás: Juhász Péter

S még egy érdekes adalék Salem tengerészeti jelentőségéről: az öbölmenti térség az angol koronától való függetlenedés éveiben bizony egyik bázisa volt az angol hajók elleni kalózakcióknak. Ennek részleteit a közeli tematikus múzeumban lehet megismerni. Persze a Massachusetts melletti partokon rejtőzködő haramiák másokra is lecsaptak, már a boszorkányperek évében is, ha az akció értékes ajándékkal kecsegtetett.

Állítólag Massachusetts állam partjain most is rengeteg kalózkincs van eltemetve, csak persze a helyüket nem ismeri senki.

A tengerparton, az emlékparktól kissé északi irányban kell keresnünk Salem régmúltjának egyik legfontosabb történeti-kulturális emlékét is, a hétormú házat. Mi is körbejártuk a gyönyörű kúriát, mely ihletője volt Nathaniel Hawthorne 1851-es, azonos című regényének is. Magyarországon talán A skarlát betű című első regénye az ismertebb. Hawthorne a 19. század amerikai irodalmának egyik legfontosabb figurája. A regény- és novellaíró 1804-ben született Salemben, felnőttként később néhány évet élt és mázsamesterként dolgozott is ott. A hétormú házhoz különös kapocs fűzi: a kúriát 1667-68-ban John Turner kapitány és családja számára építették. A később gazdag kereskedővé avanzsáló Turner családja három generáción át élt itt, és felmenője volt Hawthorne-nak is.

Nathaniel Hawthorne, a 19. századi irodalom egyik kiemelkedő alakja, Salem szülötte volt Forrás: Juhász Péter

A hétormú ház ma Salem egyik legfontosabb történelmi öröksége, csodálatos állapotban megőrizve, gazdag kiállítási anyaggal, hiszen ez a város egyik legrégebbi épülete – s egyben talán a legdrágább belépődíjat is itt kell kifizetni. Bárhogy is, a House of the Seven Gables jelentősége csak egy másik régi épülethez, a most Boszorkányházként hivatkozott épületéhez fogható.

A salemi hétormú ház öbölre néző hátsó frontja Forrás: Juhász Péter

Ha van időnk, érdemes különösebb cél nélkül is bóklászni a parti utcák és a gyakran fából készült házak között. Némelyik falán tábla árulkodik arról, mikor húzták fel – nem ritkák a száz-kétszáz éves épületek –, és vásárolhatunk az állam legrégebbi édességmanufaktúrájának boltjában is. Mi hagytunk időt magunknak arra, hogy hasson ránk a kikötő és a város hangulata, majd rövid sétával visszajutottunk a városközpontba.

Különleges épületeket láthatunk a parthoz közeli utcákban Forrás: Juhász Péter

Boszorkányperek drámájából turisztikai látványosság

Salem legismertebb történelmi hagyatéka azonban mégis csak az 1692-es boszorkányperek története. A hisztéria kirobbanása, az első vádolások egyébként a ma Danvers néven ismert Salem Village-ben, a régi település másik részén történtek meg. Furcsa kettősséget őriz magában a város mindezzel kapcsolatban. Ahogy írtam, nem tudnám megmondani, pontosan hol húzódott a határ alig egy hónappal halloween előtt az arra való készülődés külsőségei és a 17. századi történetre bazári látványosságokat felhúzó elemek között.

Egy biztos:

Salem úgy építi turizmusát a hírhedt eseményekre – márpedig turista akad bőven, november elejére általában a szálláshelyek is megtelnek –, hogy abban időnként összemosódnak a bemutatás eszközei.

Ezt pedig el kell fogadni az idelátogatóknak. Mert ha így teszünk, önmagában azt is érdekes megfigyelni, hogyan csomagolja a város a drámai történet emlékét kommersz külsőségekbe, és a városközpontban sűrűsödő, nem egyszer magánintézményeivel hogyan mossa össze a boszorkányhistória értelmezési határait sajátos marketingeszközök alkalmazásával.

A turistákat célzó bazári látványosságokat húztak fel a történelmi események emlékezetére Forrás: Juhász Péter

A boszorkányok bevett vizuális ábrázolásait idéző, egyébként igényes kivitelű tucatáruk ugyanis éppúgy megtalálhatók a szuvenír boltokban, ahogy például az áldozatok neveit viselő emléktárgyak. Vidámparki külsőségek szerint berendezett mágikus boltban lehet dobozszámra bevásárolni „varázskellékekből", de ugyanott komoly könyvek is kaphatók az esetről.

Hideg volt 1692 tavaszán...

A salemi boszorkányok története az azóta eltelt időben számos irodalmi és mozgóképes alkotást is ihletett. Az események kevesebb mint egy év alatt játszódtak le. Kirobbantójuk pár fiatal lány vádja volt, akik szerint egyes falubeliek Salem Village-ben rontást hoztak rájuk. A szerény, mostoha körülmények között élő, indiánoktól zaklatott puritán közösségben lavina indult el. Egymást érték a vádak tagjaik ellen, és a hitszónokaik dörgedelmes szónoklatainak hatására csak még inkább rettegő telepesek hamarosan elhitték: a Sátán jár közöttük, akivel a megvádoltak szövetséget kötöttek. A perek lefolyásának története viszonylag jól rekonstruált, azok eredménye viszont akkor legalább 22 halálos áldozat volt. A közösség 19 embert – 14 nőt, 5 férfit – ítélt kötél általi halálra három hónap alatt, egyet szabályosan agyonnyomtak, ketten a börtönben haltak meg. Az áldozatok számát néhány forrás ettől kis mértékben eltérően közli, de ezen felül is voltak, akiket hosszú börtönbüntetésre ítéltek. A perek csak 1693-ban, az új kormányzó közbenjárására zárultak le, akinek egyébként feleségét szintén boszorkánysággal vádolta meg a közösség.

Sok érdekességet tartogat a város, de érdemes megfontolni, mire fizetjük ki a belépőt Forrás: Juhász Péter

Több múzeum, illetve intézmény – nevükben a „witch", azaz „boszorkány" szóval – ígéri azt, hogy bemutatja a történteket „teljes valójukban". Ám egy részük – nem viccelek – nem lép túl a Wikipédia kimásolásán, és a hatást a profi díszletekkel érné el. Ez utóbbiak – mármint a kiállítóhelyek – tekintetében érdemes böngészni az utazói fórumokat, hogy elkerüljük azokat a helyeket, melyek üzemeltetői csak pénztárcánkra utaznak, érdemi tartalom kínálása nélkül.

Élő emlékezete a múltnak - a jelenért

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a városban nincsenek olyan helyek, ahol a boszorkányperekről ne kaphatnánk hiteles, jelenbeli értelmezésüket segítő képet és információkat. Az 1675-ben átadott Witch House Jonathon Corwin és családjáé volt, a bíróé, aki a pereken elnökölt, és ahol az első néhány megvádolt kihallgatását tartották (más köze viszont, nevével ellentétben, az épületnek nem volt a történtekhez).

A Boszorkányház szerintem megéri a belépőjegy árát,

és számomra a salemi kirándulás egyik legmaradandóbb emlékévé vált. A helyé, ahol szemkápráztató, bazári külsőségek nélkül nemcsak bemutatják a történtek egy részét, hanem megpróbálják azt is elmagyarázni, miért fontos, hogy a jelenben is megértsük, mi történt 1692 hideg tavaszán.

A Witch House Salem talán legfontosabb történelmi örökség helyszíne, amely a boszorkányperekhez kapcsolódik Forrás: Juhász Péter

A ház nem pusztán a perekhez kapcsolódó tárgyi emlékek miatt, hanem a részben eredeti vagy korabeli tárgyakkal berendezett szobabelsők okán is látványos. Egyúttal a városka akkori polgári miliőjébe, a szobák használatába, funkcióiba is bepillantást enged. S minden helységben van egy szakember, aki készséggel válaszol a látogatók kérdéseire, ha valami nem egyértelmű számukra.

Látszik, hogy nem a kereskedelmi szemlélet, hanem valami más mozgatja a ház működtetését és a látogatók fogadását.

A perek során bemutatott „bizonyítékok", a boszorkányok eszközei, rontáshoz használt varázskellékek, periratok másolatai és megannyi lenyűgöző anyag teszi megérthetőbbé, elgondolkodtatóvá az ottani puritán múlt e fejezetét.

A Boszorkányházban rengeteg érdekes tárgyi emléket és a kor polgári miliőjét is megismerhetjük a perek idejéből Forrás: Juhász Péter

Félelem, hisztéria, gyűlöletkeltés, kirekesztés, megbélyegzés: ezek azok a dolgok, melyek a tragédiákba forduló boszorkányperekhez vezettek, és mindez a tárlatokat kialakítók szerint a jelen számára is fontos tanulságokat hordoz. Például, egyes elemzések szerint, a perek bírói gyakorlatának felülvizsgálata még a későbbi amerikai szövetségi igazságszolgáltatási rendszer kialakításában is hasznosult.

De mik is voltak valójában a boszorkányperek?

Az 1692-es salemi históriának igen gazdag és kiterjedt kutatási anyaga van, részben egymást átfedő magyarázatokkal arra, mi is történt valójában abban az esztendőben. Rekonstruálási és értelmezési szándék egyaránt megjelenik ezekben. Például a boszorkányság vádjával illetettekkel szemben az egyik legfontosabb állítás az önkívületi állapot volt. Nem segített akkor helyzetükön az sem, hogy többen maguk is megszállottnak mondták magukat - az Origo ebben a cikkében írt arról, hogy ez vélhetően az akkor még nem ismert anyarozs kórokozónak volt betudható. De napvilágot láttak olyan értelmezések is, miszerint az áldozatok valójában koncepciós perek céltáblái voltak, eltávolításuk pedig nem egyszer birtokszerzéshez kötődött. Abban ugyanakkor a legtöbb kutató egyetért, hogy a puritánok hittek a természetfelettiben, a boszorkányok létében, és ezt a motívumot kollektívan használták fel közösségük addig megbecsült, szorgalmas tagjai ellen. Az egyik legizgalmasabb magyarázat szerint a boszorkányperek az indiánok ellen akkor vívott sikertelen és eddig kevésbé kutatott háborúk pszichológiai kicsapódásai voltak. A vádlók ugyanis olyanok voltak, akiknek hozzátartozói a wabanaki indiánokkal folytatott harcokban estek el.

A perek bírájának családi étkezőasztala a Boszorkányházban Forrás: Juhász Péter

Egy másik izgalmas helyszín a temető melletti emlékpark. Itt az áldozatok mindegyike név szerinti, egyszerű kőemelvényt kapott, méghozzá nem is olyan régen. Kis mécsesek, virágok jelzik, hogy sokan elevenen tartják emléküket. Bár meggyőződni nem tudtam róla, de tudomásom szerint

a településen ma is él néhány leszármazottja a perek áldozatainak.

A kis parkot csak néhány éve alakították ki, azzal a céllal, amit a Boszorkányház berendezői is megfogalmaztak: a kirekesztésbe majd akasztásokba torkolló tömeghisztéria mozzanatai nem tűntek el a régmúlttal. A salemi események arra kell hogy emlékeztessék a látogatót, hogy ezek időtlen mechanizmusokként leselkedhetnek a jelenben is a közösségekre.

Külön kis emlékparkot alakítottak ki a közelmúltban a perek áldozatainak Forrás: Juhász Péter

Aki mindezek alapján azt gondolná, hogy Salem esetleg szomorú, lehangoló hely, azt megnyugtatom: a talmi riogatásra és a pénztárca megnyitására kihegyezett helyszínek mellett van néhány, amely szerintem az eseményeknek méltó mementót állít, és vitán felül megéri a látogatást. A városban ott jártunkkor is sok volt a turista, és a boszorkánytematikától függetlenített kikapcsolódási lehetőséget is kínál, ahogy kiváló étkezési lehetőségeket is. Ajánlom a Red Sandwich nevű helyet, ahol baráti árakon baráti kiszolgálásban és remek ételekben – a hamburgerek mellett is – lehet részünk. A hely szlogenje: "itt esznek a helyiek is", és valóban, kora délután még várni is kellett szabad asztalra.

A város az őszies idő ellenére is – vagy talán épp azért – sajátos szépséget árasztott különleges épületeivel, színeivel, és megannyi arcával, amelyekből az imént ízelítőt próbáltam adni.

Ezek pedig egyedi, valószínűleg semmi máshoz nem hasonlítható módon forrnak egybe. Átlépve és helyenként összekuszálva a történelmi tények és a fantázia határait, Salem a keleti parton tett rövid kirándulásunk egyik legemlékezetesebb élményévé vált.