A pici falu a hófödte Moncayo hegy lábánál terül el, alig egyórányira Zaragoza városától. Trasmoznak évszázados a boszorkánytörténelme, és hogy az újságíró megismerkedhessen a legendával, találkoznia kellett Lola Ruiz Diazzal, aki Trasmoz modern kori boszorkánya.
Az utazó újságírót már ekkor félelmetes borzongás járta át.
A félig lerombolt, 12. században épített kastély előterében várakozott. Szemben vele havas hegytető emelkedett, a felkelő nap fényében a hegy hosszú árnyékot vetett az alant elterülő völgyre.
Lola Ruiz Diaz ennek a kastélynak a gondnoka. Ahhoz képest, hogy boszorkány, mosolyogva köszöntötte a messziről jött idegent. A haja ősz, szemei zöldek, ruhája pedig igazán modern. A hóna alatt szorongatott laptop nem igazán arra utalt, hogy valóban egy boszorkánnyal van dolga a látogatónak.
Aki kristálygömböt, seprűt és varázsdobozt várt, annak csalódnia kellett.
De még egy pakli tarot kártya és pár fekete gyertya sem volt nála.
A trasmozi boszorkányság története ebben a kastélyban kezdődik”
– fogott bele a történet mesélésébe Lola banya. „A 13. században a kastély urai pénzhamisításba kezdtek. A falu lakói furcsállották, hogy az épületből különös zajokat hallanak. Az állandó kaparászó hangok gyanúsak lettek.
Ekkor terjesztették el azt, hogy az épületben boszorkányok és varázslók zörgetik a láncaikat.
Éjjelente pedig a bájital megfőzésére alkalmas üstöt kovácsolnak. A csel bevált, így Trasmoz nevét hamarosan összekapcsolták a boszorkánysággal.”
Trasmoz világi terület volt, azaz nem tartozott a katolikus egyház uralma alá. Egy királyi rendelet alapján nem kellett adókat és egyéb járandóságokat fizetnie a közeli Veruela monostornak. Amikor a boszorkányokról szóló pletyka terjedni kezdett, a monostor apátja döntő lépésre szánta el magát. Hatalmát felhasználva közbenjárt Tarazona püspökénél, hogy az közösítse ki az egész falut. Az apát ezzel a lépéssel akarta megbüntetni a teljes lakosságot.
A kiközösítés azt jelentette, hogy Trasmoz lakói nem gyónhattak, illetve nem vehették magukhoz a katolikus egyház szentségeit. A településen élő gazdagok (zsidók, keresztények és arabok) egyáltalán nem mutattak megbánást, holott ez lett volna az egyetlen út a kiközösítés megszüntetésére. A vita a közeli monostorral tovább folytatódott, és akkor ért csúcspontjára, amikor az apát elvezette a vizet Trasmozból. Pedig korábban még fizetett is érte, hiszen a Veruela monostor Trasmozból kapta az ivóvizet.
Pedro Manuel Ximenez de Urrea, Trasmoz akkori ura harcot hirdetett, és fegyverrel indult a monostor ellen. Már-már kirobbant a háború, amikor II. Ferdinánd aragóniai király hírét vette a konfliktusnak. Előbb meghallgatta a harcban álló feleket, majd Trasmoznak adott igazat.
A katolikus egyház ezt a kudarcot már végképp képtelen volt elviselni.
1511-ben II. Gyula pápa engedélyezte, hogy a Zsoltárok könyvének 108. énekét kántálva kiátkozzák a falut. Azt állították, hogy Trasmoz összes lakóját elvarázsolták a boszorkányok. Mivel a kiátkozás pápai engedéllyel történt, az átkot csakis pápa oldhatná fel. Trasmoz lakói erre mind a mai napig hiába várnak.
Nehéz évek következtek. 1520-ban a trasmozi kastély porig égett, és a következő évszázadokban is romos maradt. A 15. században a zsidókat elkergették Spanyolországból. Ettől fogva Trasmoz hanyatlásnak indult, és az egykor tízezer fős településen ma 62-en laknak. Ennek a 62 embernek a fele él állandóan Trasmozban.
A faluban nincsenek boltok, nincs iskola.
Csupán egy kocsma található itt. Nagyon sok ház elhanyagolt állapotban van, az utcák szinte üresek.
Van viszont egy boszorkány- és feketemágia-múzeum, amely a kastélyban üzemel. A kiállított tárgyak között seprűt, fekete keresztet és üstöt is talál a látogató. Az udvaron lévő téren egy nő vasszobra áll.
Ez La Tia Casca szobra, ő volt az utolsó boszorkány, akit 1860-ban megégettek Trasmozban”
– mondja a gondnok, Lola Ruiz Diaz. Hogy miért? 1860-ban halálos járvány tört ki a faluban, aminek sem az ellenszerére, sem az okára nem tudtak rájönni. Ezért a fura és titokzatos nőt, La Tia Cascát kezdték hibáztatni. Elfogták, és mielőtt megégették, egy mély kútba dobták – pont ezen a helyen, ahol most állunk” – meséli a gondnok.
A boszorkányok hagyománya azonban ma is él Trasmozban. Minden év júniusában tartják a Feria de Brujeria fesztivált. Ekkor a piacon olyan krémeket és italokat lehet vásárolni, amelyeket a Moncayo hegy környékén gyűjtött gyógyító és hallucinogén gyógynövényekből állítanak elő. A színészek felelevenítik a régmúlt történéseit, a boszorkányok elfogását és kínzását.
Megválasztják az év boszorkányát.
Ezt a címet a kastélyt felügyelő, amúgy állandó trasmozi lakos, Lola Ruiz Diaz kapta meg legutóbb.
Jogos a kérdés, hogy mi minden szükséges e büszke cím elnyeréséhez? Természetesen ismerni kell a gyógynövények tudományát, valamint részt kell venni a Trasmozhoz köthető hagyományok ápolásában. Manapság boszorkánynak lenni kiváltságot jelent.
Az idelátogató újságíró, Inka Piegsa-Quischotte ekkor előállt a farbával. Arra kérte a gondnokot, hogy mondjon neki egy varázsigét.
Varázsigét mondani?
– kérdezett vissza. – Azt nem tudok, de készítettem egy különleges folyadékot zsályából és rozmaringról, amit ha magad köré fújsz, elűzi a depressziót. Természetesen hinni kell benne, mert különben nem fog működni.”
Inka Piegsa-Quischotte ekkor elbúcsúzott Trasmoz modern boszorkányától. Közeledett az este, a nap is aludni készült. Az utazót megnyugvással töltötte el, ahogy maga mögött hagyta Trasmoz kastélyát. Kezében a boszorkány ajándékával igazán át tudta érezni Trasmoz mágikus hangulatát. Lehet, hogy a boszorkányság mégis létezik itt.