Sokkoló videót készített egy turista az ibizai kikötőtől, ahonnan társaival a közeli szigetre, Formenterára akart hajózni. A vízen fekália úszott, a bűz pedig igen intenzív volt.
Ez az a kép, amellyel el akarjuk adni a szigetet?
– tette fel a kérdést a spanyol turista, aki egy nyugdíjas kiránduláson vett részt.
Nem csak ő volt azonban megrökönyödve a látottakon. Sok hajótulajdonos és utas is elviselhetetlen szagra panaszkodott a Sun beszámolója szerint. Tavaly nyáron több hasonló eset fordult elő, akkor a szennyvízkezelő leállásával magyarázták a dolgot. Októberben pedig a nagy esőzések után
emberi ürülék és döglött patkányok árasztották el az utcákat.
Ibiza vezetése már dolgozik a probléma megoldásán. Egy négymillió eurós projekt keretében egy készenléti tartályt építenek a nagy viharok esetére, amely megakadályozza majd a szivárgást. A tervek szerint ezt 2019 végére fejezik be.