Felmentünk a kilátóhoz, ahonnan a Börzsöny, a Mátra és az Alföld is látható

A kilátás bőven megéri a felkapaszkodást

Évek óta húzódik, hogy teljesítsük az Országos Kéktúrát, de mindig jó szívvel emlékszünk vissza a Cserháton keresztül vezető szakaszra. Talán ez volt az egyik legszebb, ha nem a legszebb szakasza eddigi barangolásainknak, és az egyik olyan tájegységünk, ahova mindannyian szeretünk vissza-visszatérni és a lehető legalaposabban bejárni. A Cserhát kellemesen hullámzó, dimbes-dombos vidéke szinte mindenhol szívet melengető látvány, és a helyiek vendégszeretete sem okozott soha csalódást.

Egy pénteki napon úgy esett, hogy – a korlátozások miatt még mindig egy szűk túranappal számolva – a Mátraszőlős felett fekvő Tepke-kilátót céloztuk meg napsütéses, de szeles időben. Az autópályáról letérve oda- és visszafele is a Cserhát lankái közt autóztunk végig, és egyáltalán nem bántuk meg. A környék meseszép: dombok és hegyek közé ékelődött kicsiny falvak, szántóföldek, erdőségek váltogatják egymást olyan elrendezésben, hogy tényleg festeni sem lehetne szebbet.

Nagy szerencsénkre napközben is rengeteg állatot láttunk, az őzek és nyulak mellett egy szarvascsordába is sikerült belebotlanunk az egyik megállásunk során.

Aki így közelíti meg a célállomást, azzal azért számoljon, hogy az útviszonyok igen változatosak, egy-két helyen elég rossz az útminőség, bár ez minket cseppet sem zavart. Tömegközlekedéssel egyébként Mátraszőlős egy picivel több, mint egy óra alatt elérhető Budapestről.

Megérkezésünk után rögtön neki is indultunk az erdőnek. Hétköznap lévén abban reménykedtünk, hogy egy árva lélekkel sem fogunk találkozni utunk során, és nem is kellett csalódnunk.

Ez az útvonal hétvégén valószínűleg zsúfoltabb,

egyrészt, mert része a kéktúrának, másrészt pedig a Tepke-kilátó az egyik olyan látványosság, amelynek igencsak megnőtt a népszerűsége a járvány alatt fellendült kirándulóturizmusnak és a közösségi médiának köszönhetően.

A kék plusz jelzést követve a falu központjából (a posta utáni hídon átkelve) a Garábi-nyereg irányába indultunk, majd rövidebb gyaloglás után meg is érkeztünk a Vöröskő-bányához.

Ennek a legszebb képződménye a vörös andezitből álló Függő-kő és annak barlangja.

Miután kiálmélkodtunk magunkat a tényleg erőteljes színekben pompázó vulkáni kőzetek között, tovább haladtunk az egyre inkább tavaszra emlékezető időjárásban és a lassan kizöldülő erdőben.

Az erdősávot elhagyva egy szélesebb legelőre jutottunk. Itt résen kell lenni a kék plusz jelzéseit illetően, amely tulajdonképpen teljesen körbevezet a legelő körül, és visszavezet az erdőbe.

Innen már nem volt messze a következő kanyarunk:

a Garábi-nyeregben az országos kékre kanyarodva kezdtük meg a kapaszkodást a Tepke-kilátó felé, amely pár kilométer után kibukkant az erdőből. Addig is azonban belebotlottunk egy-két igazán szép kilátást nyújtó helybe.

A Tepke-kilátóhoz érve gyorsan megrohamoztuk a 22 méter magas acélépítmény tetejét, amely a Cserhát második legmagasabb csúcsán magasodik. Szél bőven akadt fenn, de kilátás is – az egyik legpazarabb a környéken.

Nemcsak a palóc vidék szépségeit, hanem a Mátra egy hatalmas részletét, a Naszályt, a Börzsöny vonulatait, de még az Alföld részleteit is látni lehet innen.

Szanda és Hollókő várát is érdemes innen kikutatni.

Itt egy pihenőt tartva elfogyasztottuk ebédünket, és üzenetet írtunk a kilátó emlékkönyvébe, mert hogy ilyenje is van, gondosan, vízállóan becsomagolva. Ezután az itt szintén elhaladó Kék Mária úton egy laza másfél órás sétával tértünk vissza a kiindulópontra.

Túránk összesen 12 kilométer hosszú volt, 430 méter szintkülönbséggel. Egy ebéddel összekötött pihenéssel a kilátónál, közepes tempóban, négy óra alatt teljesítettük a távot.

Ha ezt esetleg kevésnek érezzük, az alig pár kilométerre fekvő Pásztón még tehetünk egy kört.

A korlátozások feloldása után megnézhetjük majd például a pásztói középkori apátság romjait, a hatszögletű kápolnát, a kolostorkertet vagy a pásztói múzeumot.