Túránk második napján nehezen keltünk az előző napi hosszú és kimerítő nap után. Szerencsére vendéglátónk volt olyan kedves, hogy elfuvarozott minket a Sümeg szélén található kempingből a belvárosi buszmegállóba. Innen egy óra buszozás után értünk Úrkútra, ahol folytattuk rövid, de élményekben annál gazdagabb túranapunkat.
Az Országos Kéktúra Úrkúton átmenő szakaszát csak Városlődig kellett volna anno teljesítenünk, de egy hideg téli napon ránk sötétedett.
Ezt a kimaradt hét kilométert ezért beleszőttük ebbe a hétvégébe.
A település nevét egy vízben gazdag kútról kapta, ami ritkaságnak számított a környéken. A hétvégi hőség folytatódott, így párában és melegben baktattunk fel az első megállónkhoz, amely a kéktúra mellett helyezkedik el, és bőven megér egy hosszabb kitérőt is.
Úgy esett, hogy az úrkúti őskarsztot aznap délelőtt teljesen magunkban fedezhettük fel. Az itt található Csárda-hegyi tanösvény körbekalauzol a karszt legaljától a legtetejéig.
A terület egyébként védettnek minősül, hossza nem több mint egy kilométer, és csak gyalogosan járható.
A kihelyezett táblák szerint a terület megtisztítását és a tanösvény kijelölését a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület önkéntesei végezték el. Az útvonal öt állomáson keresztül mutatja be a legfontosabb bányászattörténeti és geológiai látnivalókat. De miért is olyan érdekes ez a kicsi, 1951 óta természetvédelmi oltalom alá helyezett terület?
Először is, mert tényleg lenyűgözően szép sziklaformák és burjánzó növényzet veszi körül. A mélyén pár fokkal hűvösebb a levegő, és sok olyan növény található ott, amely ezt a klímát kedveli. Napjainkban egyre inkább belenyúlunk a természetbe, így minden olyan hely, ahol valamennyire ezt sikerül megállítani, rögtön üdítővé válik.
Ráadásul a Bakony lankáin elhelyezkedő őskarszt tényleg egy geológiai csodának számít,
az itt található mangánérc kitermelése során ugyanis több millió éves őskarszt és magas sziklafalak kerültek elő. Az 1920-as években itt nyíló bánya mintegy harminc évig üzemelt, kézzel bányászták a mangánércet, így fokozatosan fedte fel magát a jurakori mészkőkarszt. Igaz, nem nagy a terület, de az atmoszférája mindenképp magával ragadó, természetrajongóknak pedig kötelező program a meglátogatása.
Ha valaki alaposabban elmélyedne a kőzettani történelemben, érdemes a bemutató táblákat végigböngészni. Aki még inkább érdeklődik a téma iránt, az egy ötven oldalas kiadványt is vásárolhat.
Fontos, hogy a lépcsők és a körbevezető ösvény esőben, rossz időben csúszóssá válhat,
így megfelelő körültekintéssel fedezzük fel ezt a különleges világot ilyen időjárási viszonyok esetén. A karszt egyébként autóval is megközelíthető, a járművet a bejárata előtt lehet hagyni. A terület egész évben látogatható.
Az őskarszt felfedezése után már nem volt más dolgunk, mint legyűrni azt a pár kilométernyi távot, amely a kéktúránkból előzőleg kimaradt. Az erdő ugyan ilyenkor is csodás, de most is megállapítottuk, hogy a hőségben való túrázás nem a mi műfajunk.
Városlődöt a Sobri Jóska Emlékpark mellett közelítettük meg, itt pedig
beleütköztünk egy fába, amelyen rengeteg cipő lóg.
Alatta egy táblát is elhelyeztek magyarázatként: „Régi legenda szerint a Csalános-völgyben a megfáradt vándor, a megfáradt lábbelijét e fán pihentetve, másoknak jelzésül és iránymutatásul szolgálva, emléket állíthat saját Kék túra teljesítményének". Szóval, ha erre téved valaki a kéktúra teljesítése közben, egy elnyűtt cipőt érdemes bekészíteni - már ha ez számára fontos.
A préri közepén elhelyezkedő vonatállomáson rájöttünk, hogy a vonatot épp lekéstük, így loholtunk a buszmegállóba, ami majdnem másfél kilométerrel arrébb van.
Ráadásul figyelni kell, mert több is van belőle: az egyik a gyorsforgalmi út mellett, a másik a faluban található.
A hazaúton kissé próbára tett minket, hogy a légkondit összevissza használták, de kellemesen elfáradva és élményekkel gazdagon tértünk haza.