Megtalálja, hol rejtőzködik ezen a képen egy ragadozó?

hópárduc
Vágólapra másolva!
Egy indiai fotográfus évekig kereste a világ egyik legritkább nagymacskáját, hogy lefényképezhesse. Aztán amikor találkozott vele, alig vette észre.
Vágólapra másolva!

Saurabh Desai közel három évet töltött azzal, hogy megtaláljon és lefényképezhessen egy hópárducot. A legmagasabban élő macskaféle Afganisztán keleti részétől Kína nyugati részéig fordul elő, főként a 3000-4500 méter magas hegyekben, és

kevesebb mint 10 ezer példány él belőle.

A fotográfusnak végül az India északi részén lévő Szpiti-völgyben, nyolc kilométerre Kibbertől sikerült találkoznia a ritka ragadozóval, mépedig 5200 méteres magasságban és -30 fokban, ahol az oxigénszint a fele a normál értéknek.

A hópárduc rejtőzködő képességét azonban jól mutatja, hogy amikor végre rábukkant, alig vette észre, úgy beleolvadt a sziklás háttérbe.

Forrás: Saurabh Desai

Az alábbi, kinagyított képen látszik, hogy a nagymacska is észrevette a fotóst, és mozdulatlanul szemmel tartja őt.

Forrás: Saurabh Desai

A hópárduc a sötétedésig várt, hogy leugorjon a szikláról – számolt be a fotós kalandról Desai a My Modern Metnek. További képeket itt talál tőle a hópárducokról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!