Bajban Spanyolország, undorító lények leptek el több várost - készüljön, ha oda utazik

Vágólapra másolva!
Brutális mutáns csótányok lephetik el Spanyolországot. A magas hőmérséklet csak kedvez nekik, ilyenkor ugyanis gyorsabban szaporodnak, sőt, vannak amelyek még az ellenük használt vegyszerre is immunissá váltak. A helyzet annyira súlyos, hogy hivatalos figyelmeztetést adtak ki ez ügyben. Ha esetleg a dél-európai országba látogatnánk, akkor érdemes a szállásadótól érdeklődni a csótányokról.
Vágólapra másolva!

A klímaváltozás és a hihetetlen forróság, ami a katalánoknál uralkodik csak súlyosbítja a helyzetet. Szóval ha azt gondolta, hogy a 2023-as poloskainvázió szörnyű volt, akkor most érdemes a legrosszabbra felkészülni.

Az Anecpla (Környezet-egészségügyi Vállalatok Országos Szövetsége) spanyol környezetvédelmi szervezet szakértői riasztást adtak ki, hogy ezen a nyáron genetikailag mutálódott csótányok lephetik el az egész országot.

Csótány
Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

A szervezet igazgatója, Jorge Galvan szerint az éghajlatváltozás okozta hőmérséklet-emelkedés az elsődleges oka annak, hogy a csótányok és poloskák ennyire eltudtak szaporodni. Valójában a 28 fok feletti hőmérséklet az, amit kifejezetten kedvelnek, és ami segíti a szaporodásukat is.

A hőség a tavasz közepén érkezik, és nem ér véget ősszel, így a csótánypopulációk csak egyre nőnek

 - mondta a szakember a Mirrornak. A terjedésükkel kapcsolatosan a legnagyobb aggodalomra az ad okot, hogy a csótányok káros baktériumokat és betegségeket terjesztenek, amelyek akár az embert is megfertőzhetik.

Az EU-ban meglehetősen szigorú szabályok vannak a kártevőirtó vegyszerekre vonatkozóan, és sok csótány ennek következtében mutálódott, hogy immunissá váljon a védekezésre használt biocid termékekre, de szükség esetén vannak akik még mindig használnak erősebb termékeket. 

Amikor nincs más lehetséges megoldás egy kártevő, például ebben az esetben a csótányok elleni megfelelő védekezésre, akkor az ennél erősebb vegyszerek használata elengedhetetlen

– mondta Galvan. 

 

Miért olyan nehéz megölni egy csótányt?

csótány
Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

Az amerikai csótány az egyik legnagyobb termetű, emberek közelségében élő rovarfaj, emellett az egyik legnagyobb génállománnyal rendelkezik: összesen 20 000 olyan génjük van, ami fehérjét kódol, nagyjából annyi, mint az emberé. Bizonyos gének azért felelősek, hogy méregtelenítsék a csótány szervezetét, ezáltal nem pusztulnak el a mérgezett tápláléktól sem. Más gének a fertőzések ellen védik e rovarokat, így nem pusztulnak el olyan környezetben sem, amiben az ember nem maradna életben. És ha ez nem lenne elég, leszakadt végtagjaikat is vissza tudják növeszteni.


Mit tehetünk ellenük?

Nos, az embereket arra kérik, hogy tartsák fenn a tisztaságot, ne hagyják kint az ételt, tartsák rendben a dolgaikat és ügyeljenek arra, hogy a szemetet se hagyják elöl vagy legalábbis nagyon szoros fedővel zárják le, amíg nem viszik el. Az éttermeket, bárokat és szállodákat kifejezetten figyelmeztették, hogy tömítsék el a falakon lévő repedéseket vagy lyukakat, és azonnal jelentsék, ha csótányokat észlelnek. Remélhetőleg a spanyol vállalkozások, szálláshelyek már elkezdték megtenni ezeket az óvintézkedéseket, mielőtt nagy baj lenne. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!