Leo megszabadult a pólójától, amíg Ágica elment megfelelő krémet keresni a művelethez. A fiú türelmesen várta, hogy a lány a hátára telepedjen, majd becsukta a szemét, és átadta magát az élvezetnek.
A szőkeség hosszasan nyomogatta a közgazdász testét, majd egyszer csak a fiú, mintegy mellékesen megjegyezte, hogy milyen jól esik neki. Ágica, - nyilván erre - úgy döntött, hogy ennyi akkor elég is lenne, (ne kapassuk el a srácot mindjárt az elején), és közölte, hogy éppen mostanra kimelegedett, és elfáradt, majd egy hanyag mozdulattal a meglepődött fiú mellé dobta magát.
Csak nézett bele a bánatos szempárba, majd ennyit mondott: "Szedd össze magad". Erre aztán megeredt az üzletvezető nyelve, és ömlött belőle a keserűség: "Azt amit szerettem volna, nem tudom itt megvalósítani. Ez most már tisztán látszik. Másért meg én nem akarok, és nincs is értelme itt maradni. Kint van egy csomó dolog, ami nekem fontos. Nekem a haverság, a barátság, a társaság nem ezt jelenti. Itt ülök, és lejáratom magam. Tök jó állásom van, semmi gondom nincs otthon. Nyilván bennem van a hiba, senkivel nem találom meg a hangot. Nem félek itt semmitől, de sz..rul érzem magam."
Annyira meggyőző volt a monológja, hogy még az eszes üzletasszony is alig volt képes bármit hozzáfűzni. Felesleges is lett volna, mert a mindig higgadt srác meg sem hallotta, újabb levegőt vett, és folytatta: "Olyan dolgok történnek itt, amitől falra mászom. Ha nem szólok érte, akkor az nem én vagyok, ha szólok, akkor feszültség van. Egy forintot nem ér itt az életem", fejezte be, majd olyan szenvedéllyel nyúlt Ági keze után, hogy a brazil szappanoperák főszereplői megirigyelhették volna. "Az egyetlen jó érzés, az az, hogy te itt vagy."
Éppen ennél a drámai pillanatnál csatlakozott Szilvi, így innentől a beszélgetés már csak félkomoly volt. Amikor a konyhatündér egy pillanatra elillant, Leo még visszatért volna arra, hogy most mi van velük, de Ágica megmakacsolta magát, és csak rébuszokban beszélt.
Tehát megint nem jutottunk a dolgok végére, de hát van még idő. Folyt. Köv.