Vágólapra másolva!
Az űrhajósok vészesen közeledtek a Földhöz, de a landoláshoz szükséges koordináták hiányoztak. Ágicának kellett megszereznie a mindent megoldó kódot.
Vágólapra másolva!

A Mars expedíció befejezéséhez, a visszaúthoz és a sikeres landoláshoz szükség volt a pontos koordinátákra. A VillaManók a kódot egy borítékban rejtették el a teraszon. Ágicasztronautának fel kellett öltenie a védőruhát, hogy behozza a borítékot.

Forrás: RTLKLUB

Ágica be is öltözött és lelkesen indult a terasz felé, ahol azt kellett felfedeznie, hogy a borítékot százlábúak "őrizték". Ágica nem ijedt meg, hanem a borítékot a százlábúakkal együtt behozta a nappaliba. Sem ő, sem a többi lakó nem undorodott a kis állatoktól, ám Ágica a feladatot félreértette. A lapon ugyanis ez állt: 8455283827. Ágica és a legtöbb lakó úgy gondolta, hogy ezen a kódon nincs mit megfejteni.

Úgy vették, hogy meg is oldották a feladatot, és a kód helyett inkább a százlábúakkal foglalkoztak. Csaba ugyan megemlítette, hogy a kódot valószínűleg meg kell fejteni, sőt, Katka és Anett még a telefon szót is kimondta, de a többiek lehurrogták őket. Ágica fennhangon felolvasta a számokat.

Leo kifejtette, hogy a számokat nem lehet a koordinátáknak megfelelő számokká alakítani, Ágica pedig azon kezdett aggódni, hogy talán mégis meg kellene fejteni a kódot. Mivel továbbra sem tudtak kijutni a kertbe, Leo vezetésével megpróbálták kitalálni a koordinátákat.

Leo a lehető legtöbb módon összeadta, kivonta, rakosgatta a számokat, de a redőny csak nem nyílt ki. Ekkor Anett megint megjegyezte, hogy talán a telefonnal lehetne feltörni a kódot, Milo pedig ügyesen meg is fejtette a rejtvényt. Kimondták a kulcsszót: Villaudvar, így sikerült a landolás a Földön, a Mars expedíció befejeződött.

Az űrhajósok visszakapták a szabadságukat, vagyis kijutottak a kertbe. Örültek is neki, csak Leo duzzogott, mert szerinte a koordinátáknak és a Villaudvarnak semmi köze sem lehet egymáshoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!