Ritka pillanat, Leo és Katka sokáig mintha csak ketten lettek volna a villában. Csodálkoztak, miért hagyják a többieket aludni, Leo persze valami nagyon gyanúsat sejtett. Aztán ugratta a ceglédi lányt a tegnapi emlékezetes kullancs-csípéssel, amikor is Katka sírva fakadt, mikor a kirándulás után felfedezte a kis állatkát a hasában. Akkor az egész Villa vigasztalta mulattató kétségbeesésében, sőt a Villanővér, meg az orvos is.
- Megmondom őszintén, kezdek idegeskedni - szólt leo, és ez már a párbajra vonatkozott, de mire hegyezni kezdtük fülünket, abba is maradt a beszélgetés. Katka tegnap két oldalas levelet írt Leónak, de nem juthatott el a címzetthez, persze. A srácot kevésbé a levél tartalma érdekelte, inkább ötletezett: a tiltott levélírásra azt a megoldást találta ki, hogy a falra kell írni, az aztán nem lehet kivinni.
Újabb bonyodalmak: a vizet is megtámadta valami ismeretlen marsi baktérium, ezért azt nem használhatják, de a földi irányítóközpont elküldte hordókban az utánpótlást. Ebből a vízből kell gazdálkodjanak tisztálkodáskor, addig is a napon melengetik.
Ágica lehet, hogy már korábban ivott a fertőzött vízből, mert a délelőtt folyamán csak egyetlen cselekésre volt képes, átböngészte a régebbi újságokat, a kedvesebb sms-eket kivagdosta, biztos jó lesz majd Leóval harminc év múlva az unokáknak mutogatni.