A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Meglepetések sorozata

Vágólapra másolva!
A mai, kilencedik Kihívás sok meglepetést tartogatott nem csak a nézők, de lakóink számára is. Többek között az is kiderült, ki áll Csaba ranglistájának utolsó helyén. Nem Marcsi.
Vágólapra másolva!

Lakóink Stohl András bejelentkezése után lázas készülődésbe kezdtek, a melegítőt elviselhetőbb toalettre cserélték, Marcsika pedig elvonult elmélkedni. Katka volt az egyedüli, akinek még volt arra energiája, hogy Leóval egy baráti verekedést rögtönözzön a kertben.

Forrás: RTLKLUB

Stohl András - mindenki legnagyobb megdöbbenésére - egy váratlan pillanatban megjelent a Villában. Sok puszi, ölelgetés, de aztán nem sokáig örülhettek a műsorvezető testi közelségének, kezdetét vette a kilencedik Kiválasztás. Fémbőrönd be, Katka Bucival ki a Riportszobába, majd vissza. Bejátszások és vélemények Buci arra kérte Milót- aki majd elájult ettől a kéréstől -, hogy segítsen szerelmének.

Forrás: RTLKLUB

Megtette, de szegény fiú borzasztóan elsápadt: "Az egyik kihívottad legyen egy szőke lány, aki rám tette a jelet, a másik kihívottad pedig legyen az, aki... Nem tudom. A másikat rád bízom, nem tudok segíteni. Te felnőtt nő vagy, már eldöntötted."

Forrás: RTLKLUB

Ezután Marcsika édesapja adott tanácsot a kiválasztott lánynak. "Összeült a család és úgy határozott, hogy hárman vagytok lányok, egyik védett, már csak egy maradhatott. Az egyik legyen ő. A másik pedig a kalapos fiú. Bízok benne, hogy megfogadod a tanácsunkat." Majd még egy kis viccelődés is jutott a végére: "Se a Lilura, sem pedig a Stohl Andrásra nem tehettük a zöld kendőt."

Forrás: RTLKLUB

Csaba elmondta, hogy nála Marcsika nem az utolsó helyen áll. Mindenki megdöbbenésére a lovász a következőket mondta: "Aki az utolsó helyen áll, az most védett!" Azt mindenki döntse el, hogy ez miért pont a Kihívás előtti percekben derült ki...

Forrás: RTLKLUB

Marcsi hihetetlen összeszedett beszélt minden egyes lakóhoz külön-külön. A két kihívott Anett és Csaba lett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!