A nagy túlélők

Vágólapra másolva!
Marcsi nem megy vissza a munkahelyére, de egyelőre dolgozni sem kezd el. A nyarat Milo társaságában Deszken és Párkányon tölti pihenéssel, feltöltődéssel és sok bulival. Marcsit telefonon értük el valahol Győr és Deszk között - természetesen Milovan autójában.
Vágólapra másolva!

Hamar szétesnek a VV-szerelmek: Nóri már nem is beszél Leslie-vel, Ági és Lorenzo csak véletlenül találkoznak, Sziszi kerüli Pétert, Ágica elhidegült Leótól, tán csak a Kismocsok-Rita páros van még együtt - na meg a bolondos ápolónő és a deszki népitáncos duója. A vidám, kacagó Marcsit kérdeztük.

Forrás: RTLKLUB

Mit szólsz Milo győzelméhez?
- Nagyon örülök neki, bár biztos voltam benne, hogy ő fog nyerni!

Mi a helyzet veletek?
- Ugyanott tartunk: több, mint barátság, kevesebb, mint szerelem. Egyébként állandóan együtt vagyunk, ma Győrben voltunk, most pedig éppen Deszkre száguldunk. Hetente ellátgatok Milóékhoz, nagyon kedves családja van, azt hiszem, kedvelnek engem. A barátaival is nagyon jól kijövök. Milo egyébként most volt nálunk először, bár csak néhány percre ugrottunk be. Körülnézett, megismerkedett a cicámmal, ilyesmi.

Hogyan tervezitek a jövőt?
- Nem tervezünk közösen semmit. Majd lesz valahogy. Nincs az a nagy szerelem, de valami van. Erre nehéz építeni.

A saját jövőd hogyan alakul?
- Én sem tudom még, mit kezdek magammal. A kórházba valószínűleg nem megyek vissza, mert állítólag nem kíváncsiak rám - ez állt a lapokban. Sok mindenen gondolkozom, vannak terveim, de majd csak ősztől dolgozom. Hogy mit, az egyelőre titok, nem szeretném elkiabálni. Nyáron pihenni szeretnék, bulizni és feltöltődni.

Minden kényes kérdést sikerült tisztáznod egykori lakótársaiddal?
- Segallal volt egy kis megbeszélnivalónk. Amikor ő Párbajozott, és nekünk a Villában meg kellett mondanunk, kit várunk vissza, nem az ő nevét mondtam ki. Ezt tisztáznunk kellett, mert sejtettem, hogy nem érti, mi történt. Most végre volt időnk megbeszélni, úgyhogy minden rendben. Ágicával nagyon jó kapcsolatban voltam egészen addig, amíg Anett ki nem költözött a Villából. Azóta egyszerűen nem tudok vele találkozni, mert állandóan Anettel lóg. Vele ezt a szituációt kellene tisztáznunk.

31 év - fodrász nélkülhttp://www.origo.hu/nyar/2004062262meter.htmlTetoválás, vad helyekenhttp://www.origo.hu/nyar/20040618tetovalas.htmlSzüzesség - internetes árverésenhttp://www.origo.hu/nyar/20040618szuzesseg.htmlHírességek kukái: kiállítják a sztárok szemetéthttp://www.origo.hu/nyar/20040618hiressegek.htmlLebukott a pornómágnás fantomszektájahttp://www.origo.hu/nyar/20040617lebukott.html
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!