Pandora biztos párbajozó

Vágólapra másolva!
A villa tehetséges színésznője azt mondta, hogy legalább négy jelre számít az este folyamán. Ezzel szemben ötöt kapott.
Vágólapra másolva!

Stohl András mintegy emlékeztetőül elmondta, hogy az előző kiválasztásnál ki, kitől kapott jelet. Miután felírták a neveket a papírra, egy percnyi gondolkodási idejük volt, hogy megfogalmazzák indokaikat. Fegyelmezetten, csendben ültek és gondolkodtak, majd elkezdődtek a kínos, de meglepő pillanatok.

Forrás: RTLKLUB


Frenki azzal kezdte, hogy kizárólag figyelmeztető jelnek szánja amit tesz, de nagyon úgy érzi, hogy eltávolodtak egymástól, ezért Tommyboyt választotta.

Ezek után a gyúrós vette át a szót, és ismét visszatért a tisztelet fogalmának tisztázásához. Kifejtette, hogy zavarja ha valaki nem képes magán uralkodni, ezért Szilvi neve mellé biggyesztette a jelet.

Leo megváltoztatta egy múltbéli ígéretét, miszerint nem teszi a lányra a jelet, és Pandorát nevezte meg. Utalt a tegnapi sms játékra, és gyávának titulálta a leányzót, de nem fukarkodott a jelzőkkel, elhangzott még a gerinctelen, és játszadozó kifejezés is.

Forrás: RTLKLUB

A barna modell szakasztott ugyanezekkel a szavakkal illette a benzinkutast, és vissza adta a kölcsönt.

Szilvi, ahogy párja, ő is csak figyelmeztetésnek szánta Csabának a jelet. Ágica a szokásos "de rossz nekem, mert én mindenkit szeretek" monológgal kezdte, majd biztosított mindenkit arról, hogy nem féltékenységből, hanem a közeledés hiánya miatt lett Anett az ő választottja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!