Patrick Zahnd: Mindannyian tudjuk, hogy kockázatot vállalunk

Patrick Zahnd Vöröskereszt-diplomataként bejárta a világ legkeményebb válságövezeteit: menekülttáborokat létesített, hadifoglyokat szabadított ki, a legszörnyűbb háborúkban próbálta védelmezni a civileket és a hadifoglyokat. Húsz évet töltött Afrikában: olyan válságövezetekben képviselte a humanitárius értékeket, mint Etiópia, Szudán, Zaire, Nicaragua, Afganisztán. Az [origo] olvasói saját élményeiről és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának akcióiról faggatták a svájci diplomatát.

Miert volt jo, hogy a Vöröskereszt nem hozta nyilvánosságra az Abu Ghraib-i jelentését? (civilian)

Ez az egész bizalmi kérdés. Ez a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) egyik működési alapelve, mert a hadifoglyokat látogató munkatársaink csak így tudnak eljutni ezekre a szigorúan őrzött helyekre. Három alapvető elv van. Hogyha egy szóban foglalnám össze őket, azt mondhatnám: védelem. Az első elv, hogy megakadályozzuk azt hogy ez emberek eltűnjenek, megöljék őket, megkínozzák, vagy nem megfelelő körülmények között tartsák őket fogságban. Szervezetünknek megvan a mandátuma arra, hogy mindezt ellenőrizze.

Ezeket a hadifogoly-látogatásokat szigorú szabályok övezik. Megfigyeléseket végzünk, és javaslatokat teszünk a fejlesztésre. Mindig nyitottak vagyunk a foglyokkal folytatot magánbeszélgetésekre is. Két dologban hiszünk: az egyik, hogy bejuthatunk a táborokba, börtönökbe, mert bizalmas párbeszédet folytatunk a fogva tartó hatóságokkal, és kizárólag humanitárius céllal tevékenykedünk, hiszen semlegesek vagyunk és függetlenek. A másik az, hogy csak bizalmi párbeszéddel tudsz eredményt elérni, és csak így lehet elkerülni a politikai manipulációt.

A szervezetük volt Guantánamón. Mit tapasztaltak? (fortress_europe)

2002 óta látogatjuk a guantánamói táborban tartott embereket, mi vagyunk az egyetlen szervezet amely bejutott. Ugyanazokat az elveket alkalmazzuk, amelyeket már korábban említettem: jelentéseink szigorúan bizalmasak és az amerikai hatóságokkal egy olyan működő párbeszédet tartunk fenn, amelyben meg tudjuk említeni a legfontosabb problémákat.

Úgy tárgyalunk az amerikai hatóságokkal mint fogva tartó erővel, így tárgyalunk velük az Afganisztánban és Irakban fogva tartott emberekről is.

Miért olyan hatástalanok Csecsenföldön? (madziarakowska)

Ez azért erős kifejezés... Mint semleges résztvevőknek, a két dologra van szükségünk minden résztvevő féltől a konfliktusban: zöld jelzés arra, hogy működhessünk, úgy ahogy mi működünk és szükség van biztonsági garanciákra. Csecsenföldön két fő célunk van: a fogva tartottak látogatása - bárhol is tartják őket -, a másik pedig a civilek védelme és segítése.

Fotó: Fábián Évi

A biztonsági körülmények és garanciák néha nagyon bonyolultak, nehézkesek. Csecsen és orosz kollégákkal dolgozunk. Néha nagyon nehéz végrehajtani a hadifolgoly-látogatásokat, de ezeket aztán bizalmas módon beszéljük meg az orosz hatóságokkal. Nagyon bonyolult működési terület ez, de kezdetektől jelen vagyunk és az elsők voltunk azon kevesek közül akik tették amit tenniük kellett.

Etiópiában is nagy gondokkal küszködnek, ott már gondolom voltak? Mennek még? (spoon07)

Sajnos Etiópia rendkívül sokféle katasztrófától szenvedett az elmúlt évtizedekben. Az ICRC folyamatosan jelen volt az utóbbi 30 évben az országban, hogy megoldja a kompetenciájának megfelelő helyzeteket: a fegyveres konfliktusokat. Sok más katasztrófa is történik a háborús övezetben, mint például a szárazság.

Ez ügyben nagyon sok embernek volt szüksége segítségre és van még a mai napig. A háborús helyzet és a szárazság miatt a dolog csak rosszabbra fordult. Harcoltunk a sáskák ellen is: meg kellett tennünk, mert független és semleges résztvevő vagyunk, és senki más nem lépett ez ügyben a hadviselő felek közül.

A konfliktusok után új problémák lépnek fel: az országban rendszeresek a szárazságok és az éhínségek, továbbra is látogatjuk a hadifoglyokat, néha nemzetközi konfliktussá fajul a helyzet, Etiópia és Eritrea között, napjainkban ez az egyik legnagyobb működési területünk.

Mit gondol, segít az afrikai országokon, ha elengedik adósságaikat, vagy pedig csak a segélyek növelésével javítható a helyzet? (hegedusm)

Két részre bontanám a kérdést: az első a konfliktus utáni rehabilitáció és fejlesztési ügyek, a másik a vészhelyzet. A vészhelyzetekben nem szabad ilyen módon vizsgálódni, mert a vészhelyzetben életeket mentünk. Mint intézmény nagyon sokat változtunk az utóbbi évtizedekben, elértük, hogy segélyezhessünk olyan területeken is, ahol ez a legkevésbé lehetséges

A legfontosabb itt is a védelem: megakadályozható vele az erőszak, és megakadályozható az, hogy az embereket elüldözzék területeikről. Így tudjuk biztosítani hogy az emberek a saját forrásaikból éljenek és annyira normális életet folytathassanak amennyire csak lehetséges, olyan hosszan, amennyire csak lehetséges. Onnantól kezdve, hogy az embereket elüldözték, szükségük van a segítségükre, ezért próbáljuk biztosítani, hogy a népesség továbbra is a munkájából élhessen, hogy kielégíthessék szükségleteiket és ne segélyekből kelljen élniük, ez természetesen nem mindig lehetséges.

Amikor vége a vészhelyzetnek és elkezdődik a rehabilitáció. Nagy kihívás ez, sokféle megoldást dolgoztak ki, de még mindig sok fejlődésre van szükség hogy a béke gyökeret verhessen és elkezdődhessen a fejlődés.