A Kultiplex nem költözne

Vágólapra másolva!
A kilencedik kerületi önkormányzat által felajánlott épületek nem felelnek meg a Ráday utca szomszédságából kiebrudalt alternatív szórakozóhely céljainak, ám a Kultiplex nem is adta még fel a reményt, hogy maradhat a Kinizsi utcában. Ezt mind Dirner Lászlótól, a Kuliplex ügyvezető igazgatójától tudtuk meg, aki a Vendégszobában úgy válaszolt az olvasók kérdéseire, mintha kulturális fejlesztésekért felelős projektmenedszereket győzködne a "Kulti" fontosságáról. Ahogy köztudott, a Kultiplex a város egyik legbékésebb szórakozóhelye, a nyugdíjasok kívülről gyönyörködhetnek az épületben, parkban elszórt injekcióstűk pedig nincsenek. Mégis úgy tűnik, nemsokára fű nő a Kultiplex helyén.
Vágólapra másolva!

Milyen helyek jöttek számításba a Kulti áthelyezésénél? [Laci_deneeem]
A Kultiplex nem feltétlenül a Tilos Rádióval képzeli el a jövőt. Egyenlőre külön-külön keresgélik, hogy hová tudnának költözni. Ugyanakkor az utóbbi időben felmerült az az elképzelés is, hogy a Tilos Rádióval költözünk közös helyre. Számos főváros által felkínált alternatívát megtekintettünk, de egyik se bizonyult megfelelőnek. Elsősorban a tevékenységből kifolyólag, másodsorban azért, mert a felajánlott épületek nagy része alkalmatlan volt erre a tevékenységre. Szinte minden nap megnézünk egy-két ingatlant, elsősorban a főváros VI., VII. és VIII. kerületében található erre alkalmas ingatlanok, a probléma az, hogy a legtöbb épület jogviszonya még rendezetlen, és hónapok kérdése, míg a pontos információkat össze tudja gyűjteni a tulajdonos.

Ha nem feltétlenül a Tilos Rádióval képzelik el a jövőt, akkor milyen rádiók jöhetnek még szóba, és ha váltanak, mikor lesz ez? [Lac1012]
Tilos Rádió jellegéből adódóan sokkal kisebb helyen tud működni, mint a Kultiplex. Számunkra a tevékenységünkből kifolyólag csak a nagy belmagasságú koncertekre alkalmas vagy ilyen formában átalakítható épületek jöhetnek szóba. A Tilos Rádió résztulajdonosa annak a gazdasági társaságnak, amely korábban az épület bérlője volt. Február 28-át követően azonban mind az épületet üzemeltető gazdasági társaság mind a Tilos Kulturális Alapítvány hasonló jogcímen működik az épületben.

Ha a Kulti új helyszínén is halomnyi injekcióstű lesz, akkor azt mivel magyarázza? [GET LiFE]
Én elég régóta dolgozom az épületben. Mielőtt itt dolgoztam, korábban is sokszor jártam ide vendégként, de az elmúlt évek folyamán nem hallottam, nem láttam, és nem is tudok olyan esetről, hogy az épületben valaki tudatmódosító szerek hatása alatt szórakozik. Köztudott, hogy a Kultiplex a város egyik olyan helye, ahol rendszeres drogmegelőzési rendezvényeket tart a Kendermag Alapítvány.

Ezek szerint sok az előítélet a Kultival kapcsolatban. Miket terveznek majd az új helyen, hogy jobb híre legyen? Kiket hívnak meg, mi lesz az irányvonal? [canadiangirl]
Ha mód és a lehetőség van rá és esetleg a kerületi önkormányzat is partner lesz abban, hogy az épületben maradhassunk, módosítva a KSzT-t, a továbbiakban is elsősorban az élő zenei programokat, nem pedig a party szorakoztatást helyezzük előtérbe. Megpróbálunk a környék lakóival közösen beindítani egy tolerancia programot, amelynek részleteiről február 28-án Bakáts Tibor Settenkedő bővebben is tájékoztatni fogja mindazokat, akik aggódnak és azokat is, akik az épület ledózerolásának a hívei.

Előreláthatóan mennyi lesz a belépő a Kultiplexbe? Vagy ingyenes lesz? [Fer.Alo.]
A Kultiplexben jellemzően a programokat magunk szervezzük, ezek a programok a továbbiakban is ingyenesek lesznek. A külsős szervezők és szervezőirodák által szervezett programok korábban is belépősek voltak, hiszen ilyenkor ők bérleti díjat fizetnek a teremhasználatért, amelynek bevételei részben a saját programjaink költségmentességét segítik elő.

Mi a minimum korhatár, amivel beengedik az érdeklődőket? [Fer.Alo.]
Számtalan kísérletet tesznek a 18 év alatti fiatalok, hogy bejussanak kedvenc előadóik programjára, azonban jogszabály tiltja, hogy beengedjük őket. Ebben a korban még én is otthon készültem ezekben az órákban a másnapi iskolai megpróbáltatásokra. Ha ez nem így történt, akár hetekig nem engedtek el otthonról szüleim. Az legalább ilyen rossz.

Fogunk még Job for a Cowboy-t vagy The Black Dahlia Murder-t hallani ott? [Sakai Yuji]
Hát ha marad az épület, akkor egészen biztos. Ezt a BPRNR szervezőiroda nevében is megígérhetem.

Aki először megy a Kultiplexbe, annak mi olyat tudnak mutatni, hogy máskor is menjen oda? [GET LiFE]
Elsősorban azt, hogy az épület Kende Ferenc építész utolsó, ma is álló épülete. Ebből kifolyólag nem is kell bemenni, hanem sok nyugdíjasnak az utcáról is módjában áll, hogy megtekintsen egy olyan épületet, amely egy olyan ember munkája, aki az Iparművészeti Múzeum előtt található Lechner-szobrot is jegyzi. A kerület fejlesztési koncepciójának kialakítása az Önkormányzat joga és kötelessége. A Kult (Ráday) utca kialakítása a kultúra, a világszínvonalú szolgáltatás fejlesztése irányába mutat.

A probléma számunkra: mi lesz azokkal (az egész világon népszerű) alternatív helyekkel, amelyek elsősorban a fiatalok hazai és nemzetközi igényeit szolgálják ki, szerényebb áraikkal, másfajta programjaikkal, széles rétegek számára törzshelyek, és a nemzetközi kapcsolatteremtés, zenehallgatás és szórakozás központjai. Ennek értelmében nem a megszüntetés és a lebontás lenne a méltó, hanem egy hasonló eszmeiségű kultúrközpont létrehozása a Ráday utca közepén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!