Kokó: Le kellett volna léptetni Chacónt

Vágólapra másolva!
Kovács István, a világ egyetlen olyan bokszolója, aki amatőrként és profiként is minden címet begyűjtött, ellátogatott az [origo] Társalgójába, s az október 25-ei Nagy-Chacón bokszmeccsről elmondta: Csonttörő mélyet ütött, de nem szándékosan, Chacón pedig fel tudott volna kelni egy-két percnyi fetrengés után. Úgy gondolja, hogy Tigrisnek vissza kellene vonulnia, Erdeit nagyra hivatott ökölvívónak tartja, és nagyon csodálkozik Barrera vereségén. A tv-műsorvezetőként is népszerű Kokó bevallotta: 2001-ben azért vonult vissza, mert nem akart pályafutása végén olyan szánalmas és megalázó vereségeket szenvedni, mint Ali vagy Tyson.
Vágólapra másolva!

- Nagy üzlet van a bokszban? (kopf88)
- Külföldön, nyugaton óriási, Magyarországon emelkedő tendenciát mutat, de mint ahogy labdarúgásban vagy a Forma-1-ben soha nem leszünk világnagyhatalom, valószínűleg profi ökölvívásban sem.

- Sportolsz most valamit? (Chopy)
- Igen, de már nem a teljesítmény a fontos, ha elfáradok, leállok, sőt olyan is volt, hogy edzés közepén meguntam, és hazamentem. Most már főleg csak a saját szórakoztatásom érdekel. Szeretek focizni, és alig várom már, hogy elinduljon a síszezon.

- Mi a véleményed Madár mostani eredményéről? Nem ciki, hogy az Universum nem tud neki ellenfelet találni? Veled is ez volt? Az miért volt, hogy azon a bizonyos meccseden te táncolgattál, és nem bokszoltál? (faro)
- Madár remekül teljesített, nem az ő teljesítményével, hanem az ellenféllel volt probléma. Az Universum nagyon biztonsági ellenfelet akart Zsoltnak szerezni, sajnos túlzottan jól sikerült a biztonság. Én azon a bizonyos meccsen ugyanúgy bokszoltam, mint az összes előző mérkőzésemen, nem voltam könnyelműbb, nem voltam táncosabb, csak így az eredmény tudatában gondolható, hogy ez így történt.

- Lesz-e Erdei-Gonzalez meccs? Mekkora a valószínűsége, hogy igen? (Krahacs)
-
Szinte bármelyik pillanatban megkaphatjuk a hírt, hogy lesz, de azt is, hogy nem lesz. Nem lehet százalékban kifejezni, hogy a német ZDF televíziós társaság hajlandó-e műsorára tűzni a mérkőzést, és sajnos most minden ettől függ. Mi, magyar szervezők készen állunk a feladatra.

- Most, hogy már befejezted a profi pályafutásod, merrefelé kacsingatsz? Úgy tudom az IBS-ben tanulsz. (reepakereem|isi)
- Most töltöm az ötödik szemeszterem, ha minden igaz, két év múlva diploma közelbe jutok. De ha nem sikerül két év múlva, akkor majd három év múlva fog, a lényeg az, hogy még mindig diáknak érzem magam. :)

- Szia Kokó! Hogyan élted meg profi pályafutásodban az első és egyben utolsó kiütést, amit elszenvedtél? Azért történt így, mert egy kicsit "elszálltál" magadtól, vagy félvállról vetted a mérkőzést? (siccc)
- Az előbb már írtam, hogy ezen a mérkőzésen semmivel nem voltam könnyelműbb, mint mondjuk az olimpiai bajnoki döntőmön, vagy a Robinson elleni Európa-bajnoki döntőmön, és ez nem az elszállásnak, hanem a stílusomnak és a helyenként könnyelmű gondolkodásmódomnak köszönhető.

- Tudtommal a Vasasban kezdtél el bokszolni. Minek köszönhető akkor, hogy ekkora Fradi-szurkoló vagy? (_Lion_)
- Nem a Vasasban kezdtem el bokszolni, hanem az EVIG SE-ben, és csak 1988-ban igazolt le a Vasas, ekkor már hat éve jártam rendszeresen Fradi-mérkőzésekre. A Vasast ugyanakkor nagyon szeretem, pont a napokban vállaltam el a klub elnökségében egy tisztséget.

- Szia, Kokó! Gratulálok az elért eredményeidhez. A fiaid közül valamelyik szeretne szintén bokszoló lenni? (candleligtangel)
-
Jelenleg focizik mindkét fiam a Csillaghegy csapatában, és kesztyű csak akkor van a kezükön, ha fáznak, de ez 14 éves koromig így volt velem is.

- Mi a véleményed arról, hogy bizonyos sportágakat nem nagyon támogat kis országunk, miközben igen szép nemzetközi eredmények születnek? (Jaroslvas_pascek)
- Sajnos az üzlet most már nem csak a profi sportokban, hanem az amatőr sportokban is sokszor fontosabbá válik magánál a sportértéknél, ez ellen nagyon harcolni nem lehet. El kell fogadnunk, hogy csak azok a sportok képesek komoly pénzösszegeket megmozgatni, amelyekre az egész világ kíváncsi, és a televízió üzletet lát benne.

- Szia Kokó! Én egy 20 éves, mozgássérült srác vagyok! Nagyon szeretnék egyszer veled találkozni! Van erre szerinted valahogy lehetőség? Második kérdésem, hogyan érzed magad az RTL Klub csapatában? Hogy jött az ötlet, hogy műsort vezess? (gere20)
- Több lehetőség is van: egyrészt az RTL reggeli Delelő műsorában heti két alkalommal megtalálható vagyok, másrészt az étteremben (a Boxutcában) szinte minden délben bent vagyok, de ha biztosra akarsz menni, akkor hívd fel az éttermet, hogy mikor jön be a főnök. :)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!