Dopeman: Én nem egy piaci kofa vagyok

A rapper a Telekom vb-parkban járt, ahol számos kérdést kapott, melyeknek tekintélyes része érthető módon a világbajnokságra vonatkozott. A ghánaiakon és a nyolcadik kerületi brazilokon kívül persze szóba kerültek Dopeman pornófilmes ambíciói, 50 Cent rasszista sztárallűrjei és Ganxsta Zolee prosztatagyulladása is.

Ezt te gyerekként is tudtad?
Ez nekem elég sorsszerű volt. Én már 17-18 éves koromban tisztában voltam azzal, hogy ezt fogom szakmaszerűen űzni. Nem tudom, hogy miből gondoltam különben, de tető alá hoztam az egészet, kijártam magunknak mindenféle mecénás vagy segítő nélkül. Nem egy könnyű pálya, megvannak a maga nyomorai, nem akarok most panaszkodni, de én azzal együtt szeretem, van benne nehéz meg van benne magas, ez tényleg ilyen hegyen-völgyön menő vonat, aztán valahol megáll.

Milyen a viszonyod most Majkával és Ganxstával?
Most épp Majka köszön nekem és mosolyog, Ganxsta épp nem szól hozzám. Ami annyira nem érdekel, nem tudom, hogy mi a baja. Szeret beszélni az embernek a háta mögött, meg mindenféle megjegyzéseket tenni, aztán a szemembe mosolyogni, én meg szeretek reagálni és megmondani nyilvánosan, és ebből ugye sértődés van. És most éppen szerintem meg van rám sértődve. De azért a Ganxsta Zolee nekem egy nagyon nagy barátság volt az életemben, valamilyen szinten hiányzik, ezt el kell, hogy mondjam, de voltak olyan megnyilvánulások az irányomban, amikre én is reagáltam, és biztos, hogy nem voltak szépek. Tartom a magam igazát ebben az ügyben, ő, gondolom, tartja a magáét, így nem beszélünk most éppen egymással.

Ez személyes vagy üzleti konfliktus?
Üzleti konfliktus biztos, hogy nem. Ő szerintem teljesen mást képvisel, mint én. Amit ő csinál, az nekem ilyen színház jellegű dolog. Western csizmában és szűk farmerben nem lehet rappelni. Ez most így hülyén hangzik, de nekem már nem autentikus, amit ő csinál, ettől függetlenül elismerem az érdemeit, és az egyetlen embernek tartom, akinek köszönhetek is valamit a zeneiparban. Mikor eljött az a pillanat, hogy otthagyom a zenekart, akkor engem három ember nem szeretett a zenekarból, ő egyedül szeretett. Mi a legjobb barátok voltunk különben, mindig egy szobában aludtunk. Én azt is tudom, milyet fingik, hogyha valamit eszik, mindent tudok róla, mikor volt prosztatagyulladása, hogy masszírozták ki - ezeket én mind tudom, a repülőn is mellettem ült, tehát tényleg a legjobb barátok voltunk. Csak amikor én eljöttem, akkor nyilvánvaló, hogy megszakadt ez a szoros kapcsolat. Mikor ülsz egy buszban, ahol engem három ember folyamatosan utál, akkor előbb-utóbb magadévá teszed a nézőpontjukat, és akkor elkezded úgy gondolni, hogy az úgy volt. De igazából nagyon jól tudja, hogy itt nálam van az igazság. Csak ő nem volt olyan vezér, hogy kiálljon mellettem bizonyos kérdésekben, és akkor én inkább úgy döntöttem, hogy eljövök. S miután eljöttem, jöttek ezek a megjegyzések, amiket lereagáltam, és ugye ez megint konfliktust szült. Mert ha befogtam volna a számat, akkor természetesen nem lett volna semmi gond. Hát ez van, ilyen szituációk vannak a popiparban meg a popzene történetében. Nem a mi barátságunk az első, ami így ért véget, vagy volt benne egy ilyen szakasz, nálunk sokkal nagyobb emberek is összevesztek: Ike és Tina, Lennon és McCartney. Tina most mérges rám, hát most mit csináljak, rossz férje voltam.

Ha valaki sose hallotta a zenédet, te mivel tudnád rábeszélni, hogy vegye meg a lemezed?
Nem akarom rábeszélni, hogy megvegye a lemezem, én nem egy piaci kofa vagyok. Szeretem, amit csinálok. Ha valamilyen úton-módon meghallja, megveszi. Nem vagyok se politikus, se bolti eladó, hogy korteshadjáratokat járjak magam miatt. Én azt gondolom, hogy képviselünk egyfajta minőséget a zenében, amit próbálunk itt a magyar színtéren honosítani, és ezt vannak, akik egyáltalán nem tartják minőségnek, de ezzel nincsen nem baj, mert ízlések és pofonok vannak. Beszélünk egy szubkultúráról, ami Magyarországon megvan és létezik, valamint megmozgatunk olyan kérdéseket, amik az embereket szerintem érdekelhetik ilyen vagy olyan szinten. Van, hogy én véleményt alkotok, és az én véleményem elég sarkos, és ezzel lehet egyetérteni meg ellenkezni vele. Tehát ilyen szinten ez egy mozgató dolog, aztán hogy valaki megveszi vagy nem veszi, az már abszolút az ő dolga. Vannak Magyarországon ilyen előadók, akik eladásokban gondolkoznak, lehet, hogy néha sikeresebbek is a céljukban, mint mi, de azért én már láttam az elmúlt tíz év alatt párat közülük jönni-menni. Nekem tetsszen, aztán ha másnak is tetszik, azt én nagyon szépen köszönöm az Úristennek, szuperjó dolog, mert akkor tudok én létezni, és akkor tudom ezt csinálni, visszajelzés nélkül nem jó. Mert végül is ezért alkot az ember, bár akkor ez nem szokott szempont lenni. Úgyhogy aki akarja, vegye meg.

Volt egy valóságshow a Viván. Ott vitatkoztatok néha a kiadótokkal. Mi történt ezekkel a részekkel, amiken vitatkoztatok, hogy benne lehet-e a szövegben vagy nem?
Semmi, rajta volt. Ragaszkodtam ehhez, e nélkül nem teljes, nem hagyom zabolázni a mondanivalómat, sosem hagytam zabolázni. Az adott pillanatban jó érzékünk van ahhoz, hogy tudjuk, mivel lehet eltalálni az emberek ízlését. Most pl. játszottunk 50 Cent előtt negyven percet, és negyven percen keresztül csak olyan számokat játszottunk, amelyek véleményem szerint megragadtak az emberekben. Tehát '97-ben volt már olyan nótánk, amire még mindig emlékeztek a közönségből - a Nyolcadik kerületi mese, vagy akár a Virítsd a lóvét, vagy a Megyünk lopni, most ez az Én és a kisöcsém. Mindig minden évből volt olyan dalunk, ami valamiért talán emlékezetes volt. Nem hagytam sose beleszólni abba, hogy mit csinálok.