Tisztelt Knézy úr! A Telesport évtizedeken keresztül egyfajta szakmai műhelyként dolgozott. A kilencvenes évektől a mezőny azonban felhígult, olyan riporterek is mikrofonhoz jutottak, akik talán nem a legmegfelelőbbek voltak. Az utóbbi egy-két évben aztán ez a folyamat rendszereződni látszik. Ön szerint is így van ez? Vagy még mindig úgy véli, szükség van az új arcokra? (telesport)
Knézy Jenő: Én azt gondolom, az új arcokra mindig szükség van, most a döntés felelőssége azonban Vitray Tamásé. Nála határozott szándékot érzek a régi színvonal visszaállítására, talán az ismét megindult magazinműsorok is ezt bizonyítják. Egy dolog viszont tény: amikor bekerültem a tévébe, kivételes helyzetnek számított a Telesportban dolgozni, és remélem, ez a szakmai színvonal lesz a mérce. Ehhez természetesen a magam módján én is szeretnék hozzátenni, illetve, ha szükség van rá, a fiataloknak segíteni.
Cikkek, interjúk egész sora jelent meg az ön és Vitray Tamás közötti "ellentétről". Ez valóban csak az úszás és más sportok olimpiai közvetítése kapcsán éleződött ki, vagy volt más apropója is? Milyen a mostani kapcsolat önök között? (telesport)
Knézy Jenő: Azt hiszem, a feszültebb helyzeteket a munka hozta, a tudását, elsőbbségét a rangsorban soha nem vitattam. Most úgy érzem, két profi került össze, akiknek a célja a munkáról vallott nézetei, a szakmai hitelesség a legfontosabb, és ha ez így van, akkor jól tudunk egymás mellett dolgozni.
Sok kézilabda-szurkoló úgy véli, Gulyás kolléga rengeteg bakit követ el a közvetítései során. A Telesporton belül ezt hogyan ítélik meg? Vannak visszajelzések, értékelések, avagy az ilyen esetben is a "rutin" dönt?:) (telesport)
Knézy Jenő: Belső értékelések vannak, minden hétfőn az osztályértekezleten. Ilyenkor kapunk hideget, meleget egyaránt. Ha megengedi, saját kollégáim értékelését most nem szeretném a nyilvánosság elé tárni. Azt gondolom, minden jól működő szerkesztőségben van egyfajta sorrend: ki mire alkalmas, és hányadik a sorban. Általában az a szerencsés, ha egy sportágat két, legfeljebb három ember közvetít, már csak azért is, mert így senkit nem lehet megunni az állandó változás miatt.
Nem hívták a Sport1-hez? (thewy)
Knézy Jenő: Szerintem én már az arcommal nagyon kötődök a Magyar Televízióhoz, és ez biztos, hogy az ilyen beszélgetéseknél nem előny. Ami eddig ellenállhatatlan volt a jelenlegi munkahelyemen: a sportélet legnagyobb eseményeit közvetíthette az ember, ezzel pedig senki sem volt versenyképes. A másik dolog: talán sokan úgy gondolják, hogy olyan sok pénzt keresek, hogy ezt nem tudnák túlkínálni. Ez is lehet visszatartó erő. Terveim szerint, ha nyugodtan dolgozhatok, senki és semmi nem kényszerít változtatásra.
Ön szerint ki a valaha volt, és a jelenlegi legjobb magyar sportriporter? Külföldön van kedvence? (Micky45)
Knézy Jenő: Rádióban Szepesi György, televízióban Vitray Tamás. A jelenlegi helyzet már azért nem egyértelmű, mert nagyon megosztott a jogok birtoklása, s emiatt nehezebb elismertséget szerezni, befutni. A legnagyobb nézettséget, így szakmai sikert is a magyar válogatott mérkőzések, a nemzetközi kupadöntők, és a labdarúgó-világbajnokság jelenti. Több külföldi kollégával baráti viszonyban vagyok, így Németországban Marcell Reif, Ausztriában Robert Seeger barátomnak mondható. Amikor Marcell Reif a ZDF-től átment a német RTL-hez, Budapesten búcsúzott az állami csatornától egy válogatott mérkőzésen. Telek András mezét adtam neki emlékbe, és a feleségével együtt vacsoráztunk. Az ilyesfajta szakmai kapcsolatok nagyon hiányoznak, hiszen rengeteg fülest, háttérinformációt lehetett begyűjteni. Ez az, ami most, amiatt, hogy itthonról közvetítünk, hiányzik. Egy Manchester-meccs után egy viszki és egy testes sör legalább olyan élvezet, mint maga a mérkőzés. Remélem, nem csak beszélünk róla, hanem ez az idő egyszer majd még visszajön.
A sok önt ért kritika ellenére úgy vélem, még mindig az ország legfelkészültebb riporterének számít. A negatív felhangok mellett kap pozitív véleményeket is? (Telesport)
Knézy Jenő: Keveset, általában akit bosszant a tevékenységünk, az hamarabb felemeli a telefont, vagy ma már a különböző internetes fórumokon önti ki a lelkét. Azért néha kijut a jóból is: ez nem csak azt jelenti, hogy leszólítanak az utcán és elmondják a véleményüket, de volt olyan néző is, aki megtudta, hogy gyűjtöm a Tokaji Aszút, bejött Gödöllőről, hozott egy 1954-es palackot és viszonzásképpen még egy meccsjegyet sem fogadott el. Ilyenkor nagyon meghatódom, és azt mondom: érdemes volt csinálni. Az emberek szeretete egyébként is a legdrágább kincs, ma nagyon kevés van belőle, divat mindent leszólni, cikizni.