Az iraki tudósítás volt az első igazán "éles" helyzet? (Orsi23)
- Nem, életemben először a romániai forradalomban volt, amikor a radiátor alatt hasalva tudósítottam arról, a Securitate emberei hogyan kaszabolták le a népfelkelőket Aradon. Az volt az első igazán éles helyzet.
Mi késztette arra, hogy kimenjen? (Cobham)
- Nyilvánvalóan haditudósítónak lenni egyfajta "elmebaj". Egyszer egy operatőr kollégám azt mondta, annyi a veszélyérzetem, mint egy csecsemőé. Ez persze nem igaz. Tényleg a fontos hírek és események érdekelnek. Meg újságíró vagyok, és ez a dolgom.
Hogyan dönti el, pontosan hova megy, és hogy egyáltalán el megy-e egy veszélyes helyre? (tommykid)
- Oda megyek, ahol szakmai meggyőződésem szerint fontos, mondhatni történelmi események zajlanak. Így voltam Romániában, az első Öböl-háborúban, Szarajevó ostrománál, a berlini fal leomlásánál, Belgrád bombázásánál.
Nagyon örülök, hogy itthon van, mikor megtudtam Révész Máriától, hogy kijutott Bagdadból, elsírtam magam a munkahelyemen - egy citys diszpécser (Dorothea)
- Nagyon hálás vagyok. Komolyan mondom, voltak pillanatok, amikor pszichésen nagy segítségemre volt, amikor valaki azt mondta a műholdas telefonomban, hogy vigyázz magadra. Néha az ember pokolian egyedül érzi magát a rettenetben, és akkor szüksége van a lelki támaszra. Köszönöm még egyszer!
Volt olyan, hogy haza akart jönni - de abban a pillanatban? (Mc_eminemkeee)
- Csak akkor jöttem haza, amikor úgy láttam, hogy a helyzetem végképp ellehetetlenül, és nem tudok tovább dolgozni.
Mennyire volt Önben és egyben az átlag iraki lakosban a félelem? (tommykid)
- A bagdadiaknak, illetve az irakiaknak - mondhatni - az életformájuk a rettegés és az állandósult félelem. A mindennapokban is tetten érhető. Hallatlanul féltek a megtorlástól, a büntetéstől, a szó szoros értelmében attól, hogy a "rossz viselkedésért" elvágják a nyakát vagy kivágják a nyelvét az embernek. Ezek nem amolyan elképzelések voltak, hanem nagyon is valóságos büntetések.
Melyik volt a legkellemetlenebb élménye? (EasyRider69)
- Amikor az állítólagosan katapultált amerikai pilótákat keresték a Tigris partján. Élesre töltött fegyverrel a katonák és az őrjöngő civilek keresték az amerikaiakat a nádasban és a parton, de nem találták őket. Akkor aztán házról házra járva kutattak utánuk. Én a közeli utcában laktam, egy arab embernél. Amikor hallotta, hogy jönnek a katonák, több százan, azonnal elrejtett egy betonszarkofágban. Mozdulnom nem lehetett, mert rám pakolt szőnyegeket, bőröndöt, mindent. Az volt a legrémületesebb, amikor bejöttek a házba a katonák és ott is keresték a pilótákat, én meg halálra váltan hallottam a csörtetésüket. Ha megtalálnak, soha nem tudtam volna megmagyarázni, nem pilóta vagyok, hanem csak egy újságíró. Biztosan élve felkoncoltak volna.
Hogyan talál rá ilyenkor egy megbízható emberre, aki segíteni fogja Önt? (tommykid)
- Nagyon sok mindenkivel beszélgetek, barátkozom. Nyilvánvalóan "szakmai ártalom", hogy az embereket célzatosan választom ki, és azonnal tesztelem őket. Erre az embernek minden körülmények között - különösen extrém helyzetben - szüksége van.