151. Tamás Eszter - Minneapolis

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma az Egyesült Államokból, Minneapolisból válaszol Tamás Eszter.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2004-ben költöztem az Egyesült Államokba a férjem révén, aki minneapolisi. Előtte Budapesten laktam, ott ismerkedtünk meg és házasodtunk össze, majd költöztünk ide. Jelenleg hét hónapos kislányunkat nevelem, és főiskolai tanulmányaim közepén járok.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Minnesotát a tízezer tó államának nevezik, északról a Nagy Tavak közül a Felső Tó (Lake Superior) határolja, és a területén rengeteg kisebb tó található. Északi fekvése miatt a telek nagyon hidegek, nem ritka a mínusz 40 fokos hőmérséklet sem. A nyarak viszont nagyon melegek, és főként párásak a sok tó miatt. A nagy időjárási ingadozásokat és szélsőségeket nehéz megszokni, de ezt kárpótolja a természet szépsége és a rendkívül tiszta levegő. Minneapolist a szomszédos St. Paullal egybeforrva "Ikervárosoknak" is nevezik (Twin Cities). A várost a Mississippi szeli át. Etnikailag sokszínű város, laoszi (hmong), európai, mexikói, indiai, orosz, dél-amerikai és szomáliai bevándorlók élnek egymás mellett, a legjellemzőbb kultúrákat említve. Az emberek nyitottak, toleránsak, közvetlenek, és magyar szemmel nézve már-már naivitásig kedvesek. Az emberek fogékonyak a különböző kultúrákra, művészetekre. Kiállításokra, színházi és hangversenyestekre sokat adnak; az elmúlt három év során épült egy kortárs művészeti központ és egy új színház is a felhőkarcolókkal telitett belvárosban. Érdekesség, hogy Minneapolis az énekes, Prince szülővárosa és a Vikings amerikaifutball-csapat otthona. A kiterjedt farmvilágot és hagyományos családi értékeket képviselő tv-sorozat, A farm ahol élünk is ehhez a vidékhez köthető.

Mi hiányzik Magyarországról?
Természetesen a családom és a barátaim. Ezenkívül az otthoni színházak, művészmozik, építészet, termálfürdők, kávézók és a jó tömegközlekedés.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A kulturális sokszínűség, az emberek nyitottsága, az újra, másra, a pozitív beállítottság, a tolerancia. Hiányozna még az angol nyelv és az itteni kávék, ételek többsége. Na meg az itteni barátaim.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Az életszínvonal jobb, de az emberek rengeteget dolgoznak, és sokkal nagyobb a megfelelési kényszer a munkahelyen és a mindennapi életben. Az átlagember többet keres, mint otthon, de sokszor többet költ, mint amennyit megengedhetne magának, ez egy fogyasztásorientált társadalom. Az országra jellemző magas életszínvonal megtévesztő, az emberek boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnnek, de nem biztos, hogy azok. Nagyon jól "menedzselik" és "adjak el" magukat.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A parkolás díja nagyon változó, 1-8 dollárig (172-1376 forint) terjed, helytől függően. Buszjegy 2 dollár (344 forint), két és fél órára. Mozijegy kb. 8 dollár (1376 forint), de vannak olcsóbbak is, 2 dollárért (344 forint), ahol a régebbi filmeket mutatják be. Sör 4-5 dollár (688-860 forint) bárokban, a boltban egy hatos csomag ara 8 dollár (1376 forint). Sima kávé ára is változó, 89 centtől 2,50 dollárig (153-430 forint), attól függően, mi esik útjába az embernek. A legolcsóbbak a benzinkutakon, legdrágább a Starbucksban és a többi kávézólánc üzleteiben (Caribou, Dunn Bros a legnépszerűbbek). Latte és egyéb változatok ára persze több.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Kb. 1200 dollár (206 000 forint) egy kétszobás lakás a belvárosban. De a felhőkarcolós részen, ami igazan belváros, ott az emberek többnyire dolgoznak, és valahol kintebbi részen laknak, hatalmas kertes házban. Apartmant inkább egyedülállók, fiatalok, diákok bérelnek, akik körében a belvárostól pár percre található Uptown számít trendinek.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra, és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Előző munkahelyemen, banki alkalmazottként nem tudtam sokat félretenni a jövedelmemből. Legfontosabbnak azt tartom, hogy mindig legyen elég a számlámon vészhelyzet esetére.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Nagyon fontos számomra, hogy egyetemre járjak, amit itt sikerült elkezdenem. Még nem tudom, hol találom meg azt, amivel igazan foglalkozni szeretnek a tanulmányaim végén.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
A mindennapok stresszesebben telnek. Az embereknek nagyon kevés szabadságuk van, van, hogy egyáltalán nincs is egész évben. Sokan járnak pszichológushoz vagy valamilyen terápiára, de a hétköznapok hangulata boltban, hivatalokban, bankban nem pecsételődik meg az ott dolgozók egyéni problémáival. A politika sem osztja meg annyira a társadalmat, mint otthon, sok helyen szinte tabu témának számít ugyanúgy, mint a vallási nézetek.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Tartani nem igazan tartok semmitől, már elég ideje élek itt ahhoz, hogy ne érjenek hatalmas meglepetések. Reménykedem abban, hogy sikeres lesz az állampolgársági kérvényem, és tavaszra kettős állampolgár lehetek. Ez fontos a lányom miatt, aki itt született, így amerikai. Még abban is, hogy elérem a céljaim, amiket kitűztem magam elé.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
NFL amerikaifutball-szezon, a Vikings győzelme múlt vasárnap és az elmúlt napok folytonos hóviharai.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A helyi újság a Star Tribune, a South Metro News fejezetének címlapján "Levy referendums gloss over real problems", vita arról, hogy az állam nem támogatja megfelelően az oktatást, és az igazságtalan, hogy a kerületek maguk gyűjtsék össze a támogatást.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
A sport a legnépszerűbb. Amerikaifutball, baseball, kosárlabda főként. Tévében vagy a stadionban, élőben. És még a vásárlás, pénzköltés, az igényesebb családokban kirándulás, kempingezés, teli sportok a hosszú és havas tél miatt.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Sokféle program közül lehet választani, de az otthoni bárok, szórakozóhelyek hangulatától eltérő. Bárokba, klubokba menni a legnépszerűbb a fiatalok körében, 21 év a korhatár, és ezt nagyon szigorúan ellenőrzik is. Mozik is kínálnak késő esti szórakozási lehetőséget, nagy a filmválaszték még éjjel is. Zenes, táncos helyekből is van választék, a legszélesebb a skála a belvárosban, ahol a melegbároktól kezdve az amatőr sztriptízig minden megtalálható.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Érdekes kérdés, mert éppen ezen gondolkodom, mióta a lányom megszületett. Az apja amerikai, és ő itt született, tehát mindig lesz ide kötődése, de lehetőségek a világban még sok helyen adottak. Úgy gondolom, meghagyom neki ezt a döntést, hogy saját maga fedezze fel a világot, és hogy benne hol szeretne élni.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!