260. Pap Hedvig - Southampton

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Southamptonról mesél Pap Hedvig.

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Hat éve élünk Dél-Angliában, Hampshire megyében, Southamptonban. A párom 2002-ben állást kapott Southampton egyik kórházában, először fél évre, aztán pedig öt évre meghosszabbították a szerződését. Mi akkor még éppen hogy csak megismerkedtünk, nem lehetett tudni, hogyan végződik ez a külföldi hat hónapos kaland, ellenségként vagy barátként válunk-e el egymástól, esetleg összeházasodunk. Ez utóbbi történt és ma már két kislánnyal is büszkélkedhetünk. A férjem közben megszerezte az angol szakvizsgát is, és egy éve a rivális városban, a portsmouthi kórház konzultánscsapatának tagja.

Én otthon egy budapesti egyházi gimnáziumban tanítottam. Itt eleinte nyelviskolába jártam, és a suli mellett mosónőként dolgoztam egy launderette-ben, a nagyobbik lányom születéséig. Eltartott egy darabig, amíg sikerült úgy-ahogy beilleszkedni, egyetlen külföldiként mindig kilógtam a sorból, pedig a kedvükért még azt a rémes fekete teájukat is megittam, tejjel. Nemrég ünnepeltük Zita negyedik születésnapját, sőt szeptembertől már iskolás nagylány lesz, itt ugyanis négyévesen kezdik az előkészítő évet a gyerekek, és ötévesen az első osztályt. A kisebbik lányom, Lilla, még csak másfél éves, vele még itthon leszek egy darabig.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Southampton Nagy-Britannia egyik legrégibb kikötővárosa, 217 000-en lakják, a környező kisebb településsekkel együtt több mint 400 000 lakosa van. Különösen alkalmassá teszi hajózásra a dupla-dagály jelensége. A világ - megkockáztatom - leghíresebb hajója, a Titanic is Southamptonból futott ki 1912. április 10-én. Ezzel együtt nincs különösebben nagy Titanic-kultusz, habár a 100 éves évfordulóra már megkezdődött a készülődés. Az 1960-as évektől kezdve úgy tűnt, a vízi személyszállítás csillaga leáldozóban van, az emberek inkább repültek, mint hajóztak. Sorra zárták be a régi dokkokat. Az utóbbi tíz évben azonban újra divatba jöttek a nagy óceánjáró luxushajók, a Queen Mary 2, Queen Victoria, Queen Elisabeth 2 gyakran megfordul a kikötőben, érdemes megcsodálni őket. Amúgy a tengerparton nincs egyéb látványosság, főleg konténerdokkokat találni.

Southampton elnyerte a Zöld város címet, és méltán büszke rendezett parkjaira. A város központjában öt kisebb, szép park található. Március végén, áprilisban telis tele vannak virágokkal, és itt szerencsére még senkinek sem jutott eszébe leszüretelni mondjuk a tulipánokat, majd két sarokkal arrébb árusítani. A lányokkal jó időben minden nap elsétálunk a Commonba, jól karbantartott, hatalmas park, talán a Népligethez tudnám hasonlítani, de itt a közbiztonság sokkal jobb. A relatív jó közbiztonság megőrzése érdekében a város vezetése csak nagyon mérsékelten szorgalmazza a turizmus fejlesztését, két egyetemének (University of Southampton, Solent University) köszönhetően azonban mégis pezseg az élet, persze nem fővárosi mértékkel mérve.

Rengeteg külföldi él a városban. Nagyon sok ázsiai (indiai, pakisztáni, bangladesi, koreai, vietnámi) él itt, szívesen jönnek a japánok és a kínaiak is tanulni. Európából elsősorban diákok érkeznek ide, illetve a lengyelek is nagyon megkedvelték Southamptont. Mára már a lakosság majd tíz százaléka lengyel. (Az elmúlt két évben megszaporodtak a kétnyelvű angol-lengyel feliratok, a boltokban sok lengyel élelmiszert lehet kapni, a bankokban kapkodnak a lengyel tolmácsok után.)

Mi hiányzik Magyarországról?
A szűkebb és tágabb családom, a barátaink, az iskola, ahol tanítottam (diákok és kollégák) és a tanítás. Az anyanyelvem. A Széchenyi-fürdő, a Műjégpálya, a panoráma a Gellért-hegyről, a libegő. Hévíz. A Velencei-tó. A színházak. A gyerekorvosunk. (Itt a gyerekek is a háziorvoshoz járnak, gyerekorvos csak a kórházakban van. Akármilyen beteg a gyerek - vagy éppen a mama -, az orvos nem jön ki.) Továbbá hiányzik a fodrászom és a kozmetikusom (ezer éve ismerjük egymást, és az itteni munka minőségével nem is vagyok elégedett). A cukrászdák. A dobostorta, a rigójancsi, a gesztenyepüré. A hazai kenyér. A görögdinnye (az itteni importdinnye ehetetlen), a sárga- és őszibarack (kőkemény és ízetlen), a szőlő (gyönyörű, magja nincs, de íze se). És a fagyi. (Vállalkozó szelleműek figyelmébe! Szerintem nagy szükség volna a belvárosban egy igazi, finom, főzött fagylaltokat készítő "olasz" fagyizóra!)

Nagyon hiányzik még a hosszú, forró nyár és a langymeleg nyári esték. A fehér karácsony és a hógolyózás. A kedves zuglói játszótér barátságos mamái és babái. No és a homokozó. Angliában nincs homokozó a játszótereken. Sőt egymás játékát sem illik kipróbálni.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Például az, hogy itt az emberek sokkal többet mosolyognak. Vadidegen emberek egymásra mosolyognak az utcán, ha véletlenül találkozik a tekintetük. Mosolyog az eladó, a buszvezető, a patikus. Ez a mosolygás roppantul tetszik, sőt a véremmé vált, hazalátogatáskor az első néhány napban otthon is vigyorgok boldog-boldogtalanra, alapos megütközést keltve ezzel a budapestiekben.

Nagyon tetszik, hogy babakocsival, kerekes székkel mindenhova el lehet jutni, ha valaki mégis bajba kerül, azonnal segíteni fog egy járókelő. A busz türelmesen megvárja, amíg a kisgyerekes, a mozgássérült, a nagy cekkeres fölkászálódik. Sőt el sem indul, amíg az idős embereknek valaki nem adja át a helyét. Az autók úgy parkolnak, hogy nem akadályozzák a gyalogosforgalmat (pedig itt kevesen gyalogolnak, sokkal többen autóznak, és parkolóhelyből sincs elég). Ha egy teherautó mégis úgy áll félre, hogy nem férek el mellette a babakocsival, akkor odébb áll, vagy kiszáll a sofőr és segít ellavírozni, de legalábbis sűrűn elnézést kér. Hiányozna a tenger (a séták Bournemouth homokjában, a lenyűgöző kilátás Highcliffe szikláiról), a varázslatos Wight sziget, a barangolások a csaknem ezeréves New Forestben. A jó közbiztonság. A Southampton Boat-Show, Európa legnagyobb nyílt vízi hajókiállítása. Több száz hófehér luxusjachtot képzeljetek el egymás mellett ringatózni a vízen. A látvány pazar, a luxus elképesztő.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Jó. Angliában létbiztonság van. Ha van az embernek munkája, és meggondoltan költekezik, akkor nem kell félnie attól, hogy a hónap végén nem marad pénze. A szociális háló is jól működik, szociális lakásokat (otthoni mércével mérve kitűnőek), segélyeket juttatnak az arra rászorulóknak vagy éppen a munkakerülőknek (ilyen is akad, jócskán).

De a pénzért itt is dolgozni kell, sokat, és itt is meg kell nézni, hogy hol és mire költjük el. Például nagyon nem mindegy, hogy az elegáns és méregdrága Waitrose-ba vagy a smart price-os termékeket árusító, cseppet sem előkelő Asdába megyünk-e vásárolni. Az élelmiszerárak egyébként jóval magasabbak, mint otthon, bár a ruházati cikkek nem. Ennek ellenére nem igaz, hogy Angliában mindenki a Marks and Spencerben vásárol - ahogy otthon a legenda tartja. Nagy árleszállítások idején (karácsony után, szezonváltáskor stb.) előfordul, de rendszeresen biztosan nem.

A szolgáltatások árai (fodrász, kozmetikus, fogorvos, vízvezeték-, autószerelő stb.) az itteni fizetésekhez mérten is drágák, és jóval kevésbé színvonalas munkát végeznek. Virágzik a DIY (csináld magad mozgalom), ha csak lehet, nem hívnak mesterembert. Például egy egyszerű fürdőszoba-berendezést már relatíve olcsón meg lehet vásárolni, de a beszerelése méregdrága, a fürdőszoba árának kb. a kétszerese, az elvégzett munka minősége pedig magyar mércével mérve biztosan nem lesz tökéletes. Fodrászhoz, kozmetikushoz jóval ritkábban járnak a nők, mint otthon. (Tájékoztatásul: egy festés-vágás-szárítás: üzletenként változó, de kb. 100 font (32 100 forint) körül van.) A fogorvos megfizethetetlen. Itt sem ritka az ápolatlan, beteg fogsor látványa.

Ezzel együtt az élet lényegesen könnyebb az Egyesült Királyságban. Itt is vannak szegények, de van egy széles, jómódú középréteg is.

Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Lényegesen boldogabbnak, kiegyensúlyozottabbnak, nyugodtabbnak tűnnek. Ehhez persze szervesen hozzátartozik a fentebb emlegetett létbiztonság és jólét, de nem csak az. Az emberek hozzáállása is nagyon más. Nekünk nagyon tetszik, hogy a nyugdíjasokat, időseket nem írják le, és főleg ők sem magukat. Rengetegen (nyugdíjasok, de fiatalok, középkorúak is) dolgoznak önkéntesként heti néhány órában, például segítenek idős, magára hagyott emberek gondozásában, jótékony célra gyűjtenek (a charity shopok eladói mind önkéntesekből kerülnek ki), vagy éppen városnézést vezetnek. Sokszor megkapom otthon, hogy igen, de ezeknek a nyugdíjasoknak nem kell rettegniük a villanyszámlástól a hónap végén. Ez igaz (habár például a fűtéssel itt is spórolnak az emberek), de attól nem lesz valakinek több vagy kevesebb pénze, hogy néhány órában másoknak segít. Csak a kedve lesz jobb. Ez szerintem nem pénz, hanem hozzáállás kérdése.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, egy sör, egy kávé?
A buszjegy busztársaságonként és távolságonként változó. Én a UniLinket használom, náluk távolságtól függetlenül 1,20 fontba (385 forint) kerül egy jegy. A parkolás változó, a belvárosban 1-2 font (321-642 forint) egy órára. A kikötőben pedig érdemes vigyázni, azt nem tudom, hogy egy órára mennyibe kerül, de a napi parkolójegy 20 font (6420 forint)! A sör 2,50 font (803 forint) körül, a kávé 1,50 fontnál (482 forint) kezdődik. A mozijegy 7,40-8,90 fontba (2375-2857 forint) kerül.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Egy két hálószobás, jó helyen lévő bútorozott lakás bérleti díja 650-700 fontnál (208 650-224 700 forint) kezdődik, de például a tengerparton ez akár 1500 font (481 500 forint) is lehet. Ebben nincs benne a rezsi, a városi adó, a telefon, az internet, illetve a tv-előfizetés.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Négyen élünk egy fizetésből, kényelmesen, viszont így sokat félretenni nem tudunk. Minden hónapban igyekszünk a férjem fizetésének kb. 10-20 százalékát megspórolni, hol sikerül, hol nem. Gyűjtünk a lányaink majdani (reméljük) egyetemi, főiskolai tanulmányaira (bár úgy gondoljuk, hogy akkor otthon fogunk élni, de ki tudja előre, hogy mit hoz az élet, és itt roppant drága a felsőoktatás), szeretnénk némi tartalékot összeszedni a majdani hazaköltözéshez, de addig is szeretnénk itt kertes házba költözni. Magamra keveset költök, bébiszitterem nincs, fodrászhoz, kozmetikushoz, fogorvoshoz otthon járok, a ruháimat főleg árleszállításkor veszem, a barátnőimmel is csak ritkán csapunk egy-egy görbe estét. Viszont a lányaim könnyen levesznek a lábamról, szívesen költök rájuk.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Ebben a pillanatban igen, hisz a lányaimmal vagyok itthon, és mindig is szerettem volna anya lenni. Ugyanakkor, bő egy-másfél év múlva szeretnék megint dolgozni, viszont tanárként biztosan nem fogok tudni elhelyezkedni. Pedagógusasszisztensi állást próbálok majd keresni, először önkéntesként, hiszen fel kell mutatnom egy-két év itteni gyakorlatot, aztán nem bánnám, ha fizetnének is érte. (A pedagógusasszisztens a tanár keze alá dolgozik. Ha kell, külön gyakorol a gyengébbekkel, segít a mozgássérült vagy egyéb tekintetben korlátozott gyerekeknek, ügyel a fegyelemre stb.)

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Kiszámíthatóbb az élet, jobb a hangulat. Az emberek felszabadultabbak, noha a szabályokat, a törvényt sokkal jobban betartják és betartatják. Nem tolakszanak, udvariasak a közlekedésben, és nem ismerik az otthon annyira jellemző állandó ügyeskedést sem. Ezt nagyon szeretem. De az is igaz, hogy megőrülök attól, hogy képesek mindenhez jó képet vágni, és akkor sem panaszkodnak, ha lenne rá okuk. Nehezen kiismerhetők, és majdhogynem mindenki magán visel egy mosolygós álarcot, ami mögé nehezen enged betekinteni.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Sok mindentől tartok, de, hogy témánál maradjunk, tartok attól, hogy csalódni fogunk, amikor hazaköltözünk, hiszen semmi sem lesz olyan, mint régen, ahogy az emlékeinkben él. De reménykedem abban, hogy ennek ellenére megtaláljuk a helyünket, és nem fogjuk megbánni a döntésünket. És abban is reménykedem, hogy addigra kicsit fordul a világ, és nem hiába fogok munkáért kilincselni, negyvenhez közel, két gyermekkel és egy nem túl piacképes diplomával. Vagy ezt hívják naivitásnak?

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Az időjárás, természetesen. Még mindig az amerikai hitelválság, ez azért itt jó néhány ember életét felkavarta. Megszigorították a hitelfelvétel feltételeit, és emelték a kamatokat. Márpedig itt lakáshoz jutni, lakást cserélni csakis hitelből lehet. Ezzel párhuzamosan kicsit emelkedtek a bérleti díjak is.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Mivel nem egy ültő helyemben válaszoltam az összes kérdésre, a címlap többször is változott. Először az amerikai hitelválság volt a téma, aztán a londoni pedagógussztrájkról írtak a lapok, most pedig a közelgő helyi választásokra hívják fel a figyelmet.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Foci, grillezés, szabadtéri sütögetés, házibuli viszi a dobogós helyeket, ebben a sorrendben. Diszkózás, bowlingozás, golfozás, kirándulás, városlátogatás, séta, esetleg lovaglás a New Forestben, sárkányeregetés, szörfözés (Calshotnál, kb. 20 percre Southamptonból), vitorlázás, búvárkodás, piknikezés.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Pubok, mozi, színház, éttermek, szórakozóhelyek.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Az eszemmel néha igen, de a szívemmel nem. Tudom, a boldogság nem földrajzfüggő, de én úgy érzem, akkor kerek a világ, ha az ember a saját hazájában élhet normális életet, akkor van igazán otthon. Ezzel együtt ők fogják eldönteni, hogy hol fognak élni, én csak azt kívánom, hogy bárhová vesse is őket a sors, képesek legyenek beilleszkedni, ne érezzék magukat idegennek. Csendben szurkolok azért, hogy bármit hozzon is az élet, ne szakadjunk el egymástól több ezer kilométerre. És hiába lehet ma már szinte bárhová olcsón telefonálni, esetleg repülni, én azt szeretném, ha egymáshoz fizikai közelségben maradhatnánk.

<