A Nissan új sportkocsija, a GT-R tanulmányként a tavalyi Tokiói Autószalonon mutatkozott be, a projekt egyre közelebb van a megvalósuláshoz. Olyannyira, hogy a japán gyár már azt is eldöntötte, nem lesz kivételezés egyetlen piaccal sem, mindenütt Nissan-logó csillog majd az ígéretes formájú járgányon.
Erről Carlos Ghosn, a Renault-Nissan konszern elnöke a New York-i Autószalonon külön is beszélt, hangsúlyozva, hogy a Nissan saját pozícióit gyengítené, ha egyes helyeken - így Amerikában is - a luxusmárka Infiniti jelvényével dobná piacra a GT-R-t.
Ami magát az autót illeti, arról is érkeztek hírek, a legfrissebb pletykák szerint ikerturbós, V6-os blokk kerül majd motorházteteje alá, 3,5 és 3,8 liter közötti lökettérfogattal.
A hajtómű maximális teljesítménye 450 lóerő körül alakul majd, a nyomatékról egyelőre nem érkezett adat.
A szériaváltozat állítólag 80-90 százalékban megegyezik majd a Tokióban látott tanulmánnyal, Japánban már 2007 vége felé megvásárolható lesz. Az Egyesült Államokba és Kanadába 2008 tavaszán érkezik, Európába pedig várhatóan ugyanezen esztendő őszén/telén.