Y Tu Mamá También

Zidane-ból nem lett negatív hős: megbocsátottak neki, mert az "anyázás" szinte elegendő mentségnek tekinthető az ominózus mellbe fejelésre. De vajon miért van az, hogy a világ legdurvább sértéseit az anyáknak kell elszenvedniük? 

A sértés ereje

Milliók nézték döbbenten a futball-világbajnokság döntő mérkőzésén, ahogy Zinédine Zidane, a francia hős, a világ egyik legjobb focistája teljesen elveszíti a fejét, és a meccs vége előtt néhány perccel mellkason fejeli Marco Materazzi olasz játékost. Zidane - vagy ahogy Franciaországban hívják, Zizou - azonnal tudta, hogy számára a játéknak vége. "Mint aki várja, mikor következik be, ami elháríthatatlan. Szinte kifejezéstelen arccal áll egy kicsit távolabb a tumultustól" - írta Vitray Tamás sportriporter (Élet és Irodalom, "Rendben van", 2006/28.).

A jelenetet utólag sokan elemezték, és végül azt ókumlálták ki, hogy Materazzi minden valószínűség szerint az anyját (és a nővérét?) sértegethette Zidane-nak.

Vitray szerint "tán mindegy is, mit mondott a nagydarab olasz, akinek futballtudása egy évszázadban nem említhető Zidane-éval", a bíró azt tette, amit kellett: jogosan állította ki a franciát a játékból. Szécsi Éva viszont - aki az ÉS következő számában írt válaszlevelet Vitraynak (Élet és Irodalom, "Nem mindegy", 2006/29.) - úgy gondolja: "nem mindegy, hogy mit mondott Materazzi Zidane-nak". A replikázó Albert Camus íróra hivatkozik, aki állítólag azt mondta az algériai háború idején: "jobban szeretem az anyámat, mint Algériát". Zidane pedig marseille-i születésű ugyan, de a családja algériai és muzulmán - és ez utóbbi kultúrákban a lehető legnagyobb inzultus valakinek az anyját gyalázni.

Egy sértés ereje valóban elemi erővel sújthat le - nem véletlen, hogy a történelemben egy-egy inzultus háborúkat, etnikai zavargásokat robbantott ki, az irodalomban és a művészetekben pedig óriási dinamizmussal hatott. Mindemellett azonban egy jól elhelyezett sértés a legnagyobb erővel a sértettet "ütheti ki": akár "extrém reakciót is kiprovokálhat belőle, ami akár erőszakot, hosszan tartó viszályt, depressziót és az önbizalomvesztést is eredményezhet". "A sértés egy olyan eszköz, amellyel pszichológiai sérülés okozható" - írja az Insultmonger.com.

Vidáman anyáznak

A különféle kultúrákban különbözőképpen káromkodnak az emberek: ami az egyik földrészen mélyen felkavaró, az máshol szinte említésre sem méltó. (Ezért nem túl felelősségteljes dolog a külföldieket egyből káromkodni tanítani mindenféle nyelveken, legalábbis addig, amíg tényleg nem tudják, hogy mit is beszélnek - vagyis amíg tisztában nem lesznek a nyelvhasználat kulturális meghatározóival.)

Magyarországon vidáman megy az "anyázás", mint ahogy Szécsi Éva is leírta: "káromkodásaink a legtöbbször a nőket sértegetik". A franciáknál az anyákat és a lánytestvéreket inzultálni nem dívik, sőt, az olaszoknál sem: Itáliában főleg a Madonnát káromolják, mert az olaszok egyszerűen csodálják az anyjukat - hasonlóan általában a mediterrán kultúrákhoz. (Materazzi a meccs utáni magyarázkodásban kijelentette, hogy "náluk az anya szent", ami arra utal, hogy "nyilván" nem merészkedett Zidane anyjának a szidalmazásáig - akkor viszont mi tudta volna annyira felkavarni a francia algériait?!)

"Fuck", "cunt" és társai l

Skandináviában a leginkább tabu szavaknak azok számítanak, amelyek valamilyen kapcsolatban vannak az ördöggel, a gonosszal. Nagy-Britanniában a "fuck" ("baszni") és a "cunt" ("pina") tud a legjobban sérteni, "ügyesen" elhelyezve persze egy jó kis szövegkörnyezetben. Az utóbbi spanyol megfelelője, a "cono" már korántsem olyan sértő: "pusztán attól, hogy mindenki használja, a szó elveszítette a sokkoló erejét" - írta Stuart Jeffries a Guardianben. A "cono" egyszerűen banálissá vált, egy relatíve gyenge kis inzultussá, a használata megmutatja, hogy "mennyire szegényes a használójának a fantáziája" - véli Jeffries.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a fent említett a kultúrákban egyáltalán nem létezik az anyákat speciálisan sértő kitétel, Finnországban például - ahogy az a Guardian egy cikkéből
is kiderül -, van egy olyan kifejezés, hogy "Äitisi nai poroja", ami magyarán annyit tesz. "Az anyád egy rénszarvassal párzik!". Ugyanakkor, ami valakinek az anyjával kapcsolatban mélységesen sértő kiszólás lehet, az Nagy-Britanniában korántsem az.

"Hijo de puta"

2004 májusában David Beckham angol focistát egy spanyol játékvezető minden hezitálás nélkül kiállította a Real Madrid elleni meccsen, mert az a spanyol Luis Garcia partjelzőnek azt mondta a pályán: "hijo de puta" ("egy kurva gyereke vagy"). Beckham spanyoltudása ugyan valószínűleg nem volt valami fényes - ahogy a Guardian írta -, de ez a beszólás mindenesetre nagyon "ült" akkor: vissza is ütött a játékosra.

Beckham a meccs után úgy nyilatkozott, "nem volt tudatában annak, hogy amit mondott, az annyira durva lett volna", mert ezt a kifejezést egy sor csapattársa is vígan használta egyébként. Ez igaz is lehet: Nagy-Britanniában valakit "egy kurva gyerekének" hívni nem éppen a legrosszabb dolog, amit valaki sértésként elkövethet. Ha Beckham egy Everton-Manchester United meccsen szól be így az ellenfél egy játékosának, a bírónak eszébe se jutott volna kiállítani a focistát.

Az esetet követően a The Times megjelentetett egy képzelt levelet, amelyet Beckham küldhetett volna Garciának: "Kedves Segédbíró! (Ayudante Arbitro) Sajnálom, hogy egy kurva gyerekének neveztem. (Lo siento que se llamo hijo de puta). Biztos vagyok abban, hogy az ön anyja egyáltalán nem kurva. (Estoy seguro que su madre no es una puta.) Biztos vagyok abban, hogy az ön anyja a közösség egy megbecsült tagja. (Estoy seguro que su madre es una mujer muy respectable en su comunidad. (...)"

Egészen különleges lelkiállapot

Beckham tehát nem pusztán azzal követte el a sértést, hogy "valami csúnyát mondott" a partjelzőnek, hanem azzal, hogy nem vette figyelembe a segédbíró kulturális közegét, a latin kultúrát, amely az anyaságot az egyik legnagyobb becsben tartja. Míg a matriarchális társadalmakban - mint például a mediterrán, a katolikus vagy általában az európai - ez általában jellemző, addig például Nagy-Britannia a reformáció idején elveszítette az erre való érzékenységét (amikor a Szűz Mária kultusza eltűnt az akkori brit társadalomból).

Pedro Almodóvar filmjei - a Mindent anyámról -, vagy a mexikói Y Tu Mamá También ("A te anyádat is") valószínűleg egy korszak végét jelzik - írta Stuart Jeffries.

Egy sértés persze nem függetleníthető az aktuális körülményektől sem. Amellett, hogy Zidane anyját sértegetni egyébként is különösen merész vállalkozás volt a fentiek értelmében, a pillanat feszültése igencsak rájátszott a szerencsétlen végkimenetelre. Egyrészt a hírek szerint a francia focista anyját éppen a döntő meccs előtt vitték kórházba, és ettől a játékos - érthetően - egyébként is zaklatott volt. Másrészt - mint ahogy azt Vitray Tamás írta az ÉS-ben -, Zidane "egészen különleges lelkiállapotban lehetett ezen a döntőn".

"Világbajnoki döntő, [Zidane] számára a második győzelem lehetősége, egyszersmind búcsúja a nemzetközi labdarúgástól. [A 11-ese] akár el is döntheti a mérkőzés, a világbajnoki cím sorsát, őt pedig a legmagasabb, eddig még nem is létező csúcsra röpítheti. (...) Ha egy focihoz is értő pszichiáter ekkor elemezte volna [a helyzetet] - persze Zidane egész karakterének és pályájának ismeretében -, talán megérzi, hogy ezen a napon még történhet rendkívüli esemény evvel a férfival..." - írta Vitray. Lord Chesterfieldtől pedig tudjuk: "Egy fizikai sérülést sokkal könnyebben elfelejt az ember, mint egy sértést."