Szoftpornós mexikói vidámság

Minek erőlködni sztorival, jellemrajzzal, érzelmekkel, ha két híres bombanő fűzőt húz és finoman pornózik az orrunk előtt?

Kínos poénok, lenyűgöző látvány: Las Bandidas.

Végül is teljesen mindegy, melyik korba, a világ melyik egzotikus szegletébe skiccelik fel azt a filmet, amiben az elején Salma Hayek és Penélope Cruz tépi egymást viccből, hogy aztán a végén majdnem olyan jó barátnők legyenek, mint amilyen jó barátnőkké váltak ők állítólag az életben, a kékszemű, kifogástalan akcentussal operáló Hollywood súlya alatt. Mit tehet a bombanő, ha latina és vastag tájszólással beszéli az angolt? Kézen fogja a másikat és dacos csücsörítéssel eljátssza a bombanőt, aki vastag tájszólással beszéli az angolt.

A Las Bandidas-szal kapcsolatban akkor elég is lesz ennyi kékszemű, PC-puffogás: ez a film nem erre való. Van benne két lélegzetelállítóan szép nő, akik, hiszen ez a poros Vadmexikó, sokat vannak nadrágban és lóháton, de azért előfordul, hogy gondosan adagolt pillanatokban felpolcolt, csupasz keblekkel nekiállnak mondjuk a kamerával egy magasságban fekvőtámaszokat nyomni. Ez a szoftpornósan vidám, erőltetett látószög mindig szórakoztató: Hayek és Cruz lehetnének tiroli népviseletben vagy akár ókori fátylakban, az eredmény garantált. Fókuszban a kibuggyanó, ringó mellhalom, a többi mit számít?

Nem sokat: a filmkészítők - bölcsen - takarékoskodtak erőikkel és meg se próbáltak tisztességes sztorit kanyarítani a szimpatikus keblek köré. Felesleges. Mint annyi mást, ezt a filmet is Luc Besson dobta össze, ezúttal két skandinávnevű ismeretlen, az elsőfilmes Espen Sandberg és Joachim Roenning álarca mögé bújva. (Összeesküvés-elmélet kedvelőknek felajánlom azt a verziót, hogy Espen és Joachim valójában nem léteznek, ez a kettő csak Salma és Penélope rendezői álneve, mondjuk.) A filmet nem a sztori, hanem a két nő vadmacskás barátsága tartja össze. Az egyik paraszt, a másik hölgy, egymást szapulják, aztán együtt indulnak bankot rabolni, de a bankrablásokból feleannyit se látunk, mint a szexis civakodásokból, és ez így van rendjén, mondom.

A sütiformából azért kilóg egy kicsit Sam Shepard, aki valamiért, gondolom poénból, elvállalt 5 percet a Las Bandidas-ban. Amikor aztán lazán kilovagol a képből, furcsán pangó kis űrt hagy maga után, mert vele eltűnik az a finom él, az a súly, amit se előtte, se utána nem képesek előszedni Hayekék. A két színésznő játéka egyébként nagyon más: Cruz, nagy hiba, valamennyire megpróbálja komolyan venni a szerepet, míg Hayek könnyedén elbolondozik a felszínen, élvezettel dobálja egymásra a zorró-típusú, fáradt poénokat. Talán ez a legnagyobb baj a filmmel: nem elég vicces, pedig a könnyed alapanyagból szórakoztató pillanatokat lehetett volna gyúrni.

Mással nincs baj, Besson csapatából itt van Eric Serra (A nagy kékség, Metró, és a többi Besson-film), aki klasszikus westernfilmzenével dúsítja fel a lányok kétszemélyes műsorát, az operatőr Thierry Arbogast (Nikita, Leon, a profi, Az ötödik elem). A helyieket itt is a jól bevált jóindulatú-de-bamba mexikói tömeganyagból tenyésztették, a remek Shepardon kívül egy mellékszereplőt sem lehet kiemelni. Minek? Nem szépek és nincs jó mellük.