Afrikai hőség a hét végére

Vágólapra másolva!
Szerdán helyenként 30 fokig melegszik a levegő, melyre a hosszan elnyúló hideg időszak miatt 15 napot kellett várni. A napsütést változó vastagságú fátyolfelhőzet zavarja, csak néhol jelennek meg komolyabb felhők. A melegfront hatására kissé tompábbak lehetünk, növekszik a reflexidő. Tavaink hőmérséklete napról-napra emelkedik. Egészen szombatig melegszik a levegő, akkor a 35 fokot is elérheti a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

Több középpontú ciklonrendszer okoz a kontinens nyugati részén változékony, helyenként esős időt. Spanyolországban két hónap után először érkezik olyan hidegfront, mely szinte minden városban megszüntetni a kánikulát. Közép-Európa fölé mindeközben egyre melegebb, szubtrópusi eredetű légtömegek érkeznek. 35 fok feletti meleggel találkozhatunk már most is a Balkánon és Olaszország déli vidékein.

Részletes időjárás

Szerdán már nyári melegre készülhetünk. A többórás napsütést általában csak fátyolfelhők zavarják. A Dunántúlon azonban időnként vastagabb felhők jelennek meg, és néhol rövid eső, zápor kialakulhat. Kissé megélénkül a délies szél. A hőmérséklet csúcsértéke 26, 30 fok között alakul.

Melegfronti hatás érvényesül. A hirtelen nyárira fordult időben fokozott fáradékonyság, figyelmetlenség jelentkezhet. A reflexek tompulása miatt a közlekedésben nagyobb figyelemre és türelemre van szükség. Nyáriasan öltözhetünk, most már az este is meleg lesz. Általában kedvező útviszonyok várják a közlekedőket.

Természetes vizeink hőmérséklete folyamatosan emelkedik. Szerdától általában fürdésre alkalmasak lesznek tavaink és egyes folyóink. A hétvégére - idén minden bizonnyal utoljára - a 25 fokot is átlépheti a vízhőmérséklet.

Csütörtökön a sok napsütést átmeneti felhősödés zavarhatja, néhol - főként északon - frissítő zápor, zivatar is kitörhet a nyári időben. Megélénkül a délnyugati szél. 29, 33 fokra melegszik a levegő.

Pénteken a többórás napsütés mellett időnként befelhősödik az ég, néhol zápor, zivatar kialakulhat. Az élénk délnyugati szélben 31, 35 fokra melegszik a levegő.

A hétvégén erős kánikula várható. A hőmérséklet helyenként a 35 fokot is meghaladja. Vasárnap délután már egy hidegfront felhőzete érint, és főként nyugaton és északon heves záporok, zivatarok vetnek véget a forróságnak.

(ICI Interaktív Meteorológia)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!