Cseh ezüstérmes 200 háton

Vágólapra másolva!
Cseh László 200 méteres hátúszásban az orosz Arkagyij Vjacsanyin mögött ezüstérmet szerzett a margitszigeti Európa-bajnokságon. A további magyar döntősök közül Flaskay Mihály a hatodik helyen zárt 50 mellen, Szepesi Nikolett országos csúccsal hetedik lett 50 háton, a 4x200-as férfi gyorsváltó szintén megjavította az eddigi magyar rekordot, ami a nyolcadik helyhez volt elég. Ami a középdöntősöket illeti, Kovács Ágnes harmadikként került a fináléba 50 mellen, 200 pillangón pedig két versenyzőnkért is szoríthatunk majd vasárnap, Boulsevicz Beatrix a legjobb idővel, Lipcsei Krisztina nyolcadikként kvalifikálta magát. A műugróknál Barta Nóra bronzérmet szerzett 3 méteren.
Vágólapra másolva!

Három döntősünk már van vasárnapra

A délutáni program első számában egyből érdekeltek voltunk, két Kovács, Ágnes és Krisztina is rajthoz állt az 50 méteres mellúszás középdöntőjében. Kovács Ágnes 32.00-val holtversenyben második lett futamában, de aztán francia riválisát kizárták, így az eddig két bronzérmet szerző közönségkedvenc döntőbe jutott.

Kovács Krisztina nagyon jól rajtolt, de az utolsó métereken visszaesett, és végül a nyolcadik lett 32.77-es idővel, ebben a futamban csak a győztes Bogomazova úszott jobb időt, mint Kovács Ági, aki így harmadik helyen került a fináléba.

Az első döntőben az ukrán Andrij Szergyinov hozta a papírformát, és magabiztosan nyert Európa-bajnoki címet 100 pillangón, igaz, így sem volt elégedett, legalábbis erre következtet, hogy öröm helyett fejcsóválással vette tudomásul az eredményt.

A nők 200 méteres gyorsúszásában tele volt nagy nevekkel a döntő mezőnye, végül az az Otylia Jedrzejczak ünnepelhetett, aki tavaly egy autóbalesetben súlyos sérüléseket szenvedett, ráadásul a testi fájdalmon kívül lelkileg is padlóra került, hiszen testvére meghalt az ütközés következtében. A lengyel szurkolótábor nagy örömére Jedrzejczak visszaverte a német Liebs, és az Eb-n eddig három aranyat begyűjtő francia Manadou támadását, és elsőként csapott a célba.

50 férfi gyorson egy visszalépés következtében Takács Krisztián is résztvevője lett a középdöntőnek, és végül 22.71-gyel a 15. helyen végzett. Szepesi Nikolett volt első szombati döntősünk, aki 50 háton új országos csúcsot úszva hetedik lett, az aranyat a német Janine Pietsch nyerte Európa-bajnoki csúccsal.

Cseh Lászlónak ugyan nem a 200 hát a fő száma, mégis bíztunk abban, hogy a középfutamban látott formáját megtartja a döntőre, és nem is kellett csalódnunk a klasszisban, aki ötvennél ötödikként fordult, aztán száznál már második helyen úszott az orosz Arkagyij Vjacsanyin mögött.

A sorrend már nem is változott a második százon, az orosz nagy fölénnyel és Európa-csúccsal győzött, Cseh Laci pedig remekül hajrázva esélyt sem adott a riválisoknak, hogy megkaparintsák az ezüstérmet, ráadásul az 1:56.69-es idejével alaposan lefaragott a magyar csúcsból.

200 női pillangón két magyar is bejutott a vasárnapi fináléba, Boulsevicz Bea 2:09.14-gyel a legjobb idővel kvalifikálta magát, míg Lipcsei Krisztina egyéni csúcsát megjavítva lett a nyolcadik 2:10.86-os idővel.

50 mellen Flaskay Mihály a negyedik idővel került a fináléba, de ezúttal nem sikerült 28 másodperc alatt teljesítenie a távot, és hatoddiként ért célba, az élen holtversenyben az ukrán Oleg Liszogor és az olasz Alessandor Terrin végzett, a dobogóra még a szlovén Matjaz Markic állhatott fel.

4x200-as férfi gyorsváltónk délelőtt nagyon kitett magáért, és a döntőben is remekül helytállt a Kerékjártó Tamás, Gercsák Balázs, Kiss Boldizsár, Makány Balázs összeállítású kvartett, amely ugyan a nyolcadik lett, de tovább javította az országos csúcsot. Az aranyat a Massimiliano Rosolino és Filippo Magnini nevével fémjelzett olasz váltó szerezte meg, a britek és a görögök előtt.

Barta-bravúr: bronzérem 3 méteren

Cseh László ezüstérme mellé válogatottunk még egy érmet tehetett az este során: a női műugrás 3 méteres döntőjében Barta Nóra remek teljesítménnyel rukkolt ki, ami harmadik helyet ért a dobogón! Kormos Villő tizenkettedik lett.

Barta Nóra a négyszeres Európa-bajnok, címvédő - nem mellesleg szinkronugrásban olimpiai és világbajnok - orosz Pahalina mögött a második helyen jutott be a tizenkettes döntőbe, ahol az érmekre reálisan legealább hatan pályázhattak, Barta az első sorozat után csak az ötödik helyen állt, majd a második és a harmadik ugrásával egyet-egyet előre lépett, s ekkor az élen nagyon szoros lett az állás: Pahalina és az 1 méteren győztes svéd Lindberg egyformán 193,50 ponttal rendelkezett, Bartának pedig 192,35 pontja volt a harmadik helyen.

A negyedik sorozatban sajnos hibázott, de a közvetlenül utána következő Pahalina hatalmas meglepetésre még nagyobbat rontott. Lindberg 261,00 ponttal egyedül találta magát az élen, a német Kotzian 258,20-szal került a második helyre, Barta 243,40-nel állt a harmadikon.

A záró sorozatban már nem változott a sorrend, amikor versenyzőnk egy tökéletes, 73,50 pontot érő ugrással - 2,5 szaltó előre egész csavarral, csuka mozdulattal - landolt a medencében, boldogon csapott a vízbe, majd a levegőbe, hiszen Eb-bronzot ünnepelhetett.

- Hogyan állt oda a mindent eldöntő utolsó ugrásához? - kérdeztük Barta Nórától.
- Úgy, hogy ennek sikerülnie kell! Tudni kell, hogy amikor 2003-ban Stockholmban megnyertem az Európa-kupát, akkor is ez volt az utolsó ugrásom, és nagyon jól sikerült, ha jól emlékszem, 71,20-at kaptam rá. Most, amikor készüldődtem, megkérdeztem az edzőmtől, Ligárt Balázstól: olyan jó lesz-e, mint Stockholmban? Láttam, hogy ő rettenetesen izgul, viszont én teljesen nyugodt voltam. És utána mondtam is neki, hogy látod, még jobb is lett, mint Stockholmban!

- Ahogy a selejtezőben, most se figyelte az ellenfeleit?
- Most sem. Olykor persze hallottam a többiek pontszámát, fél szemmel láttam, hogy az orosz lány ront, de igazából ezek sem jutottak el a tudatomig. Igyekeztem egy pontra fókuszálni, és kizárólag a saját ugrásaimra koncentrálni. Mondhatom, hogy az egész nap során nagy harcot vívtam magammal. Kisebb hibáim akadtak, de összességében természtesen nagyon elégedett vagyok a bronzérmemmel. S amit fontosnak tartok még megjegyezni: ez a bronz nem csak az enyém, hanem a szenzációs közönségé is!

- Vasárnap még 3 méteres szinkronugrásban is indul Kormos Villővel. Itt mire számíthatunk?
- Villő is nagyon boldog, hogy most bejutott a döntőbe, mindketten fel vagyunk pörögve, s szerintem levesszük egymás válláról a terhet. Ha a lagjobb formánkat hozzuk, az első hatba kerülhetünk.

A férfi szinkron toronyugrást a Dmitrij Dobroskok, Gleb Galperin orosz páros nyerte.

műugrás, nők, 3 m, Európa-bajnok:
Anna Lindberg (Svédország) 330,60 pont
2. Ditte Kotzian (Németország) 324,90
3. BARTA NÓRA 319,85
...
12. KORMOS VILLŐ 227,95

férfi szinkron toronyugrás, Európa-bajnok:
1. Dobroskok, Galperin (Oroszország) 469.38 pont
2. Meyer, Klein (Németország) 447.96
3. Benedetti, Dell'Uomo (Olaszország) 435.12


Cseh nagyon kiúszta magát

Cseh László szombaton országos csúccsal ezüstérmet szerzett a 200 hát döntőjében, majd a futam után türelmet kért, s nem jött oda az újságírókhoz a margitszigeti úszó-Eb vegyes zónájába. Az eredményhirdetés után is látszott, hogy sápadt, s nem is titkolta, hogy enyhén rosszul lett, annyira kiúszta magát.

- Elégedett az ezüstéremmel? - kapta a kérdést világbajnokunk.
- Igen, az vagyok. Az ezüstöt ebben a számban látatlanban aláírtam volna, a fő cél pedig az volt, hogy egyéni csúcsot ússzak, és ez is összejött. Az orosz Vjacsanyin az elején nagyon elment, s ő jelenleg egyébként is verhetetlen, főleg a kitűnő fordulóinak köszönhetően. Szóval, a helyezést tekintve ennél a második helynél többet nem érhettem volna el.

- Nagyon elfáradt?
- Nagyon. Az, hogy elindultam hátúszásban is, a felkészülésben nem igényelt semmi extrát, hiszen egy vegyesúszónak háton is jól kell tudni úsznia. Ez a döntő viszont rengeteget kivett belőlem, kicsit még mindig rosszul érzem magam. Hányingerem van, és a fejem is fáj. De remélem, hogy vasárnapra kipihenem magam.

- Ami azt jelenti, hogy a kétszáz vegyes után négyszázon is meglesz az arany?
- Nagyon remélem.

Szepesi Nikolett, a női 50 méteres hátúszás 7. helyezettje: "A 29,13 másodperces új országos csúcsomnak nagyon örülök, a hetedik helyezésemnek viszont nem annyira, mert jó lett volna megint pontszerző helyen végezni. De a 4x100-as vegyes váltó még hátra van, és ott egy új magyar csúccsal szerintem ott lehetünk az első hat között."

Boulsevicz Beatrix, aki 200 méter pillangón féltávig a világcsúcs részidején beül haladt, s bár végül az egyéni legjobbjától is elmaradt, így is az első helyen került be a vasárnapi döntőbe: "Eleve úgy úgy terveztem, hogy erősen kezdek, de azt csak most tudtam meg, hogy milyen erősen sikerült. Igazán elégedett persze csak akkor lennék, ha a táv második felét is hasonlóan sikerült bírtam volna. Abból, hogy az elődöntőben enyém lett a legjobb idő, csak azt a következtetést vonom le, hogy a lengyel Jedrzejczak nagyon fáradt volt a kétszáz gyors döntője miatt. Azt mindenesetre most már ki merem jelenteni, hogy a döntőben az éremszerés a célom."

Lipcsei Krisztina a nyolcadik idővel jutott be a 200 pillangó döntőjébe: "Bea rettenetesen megnyomta az eljét, s mivel közvetlenül mellette úsztam, vigyáznom kellett, nehogy elkapjon a hév engem is. Tudtam, hogy ebből nem sülne ki semmi jó, nekem a saját tempómat kellett úsznom. Az egyéni csúcsomtól elmaradtam, de ez most nem számít, a lényeg, hogy ott vagyok a döntőben, titkon ez volt az álom."


Eredmények

100 m férfi pillangó, Európa-bajnok:
Szergyinov (ukrán) 51.95 mp.
2. Leveaux (francia) 52.76
3. Skvorcov (orosz) 52.96
4. Pasztrasz (görög) 53.16
5. Breusz (ukrán) 53.18
6. Cooper (brit) 53.24
7. Goldin (olasz) 53.26
8. Nalesso (olasz) 53.32

200 m női gyors, Európa-bajnok:
Jedrzejczak (lengyel) 1:57.25 p.
2. Liebs (német) 1:57.48
3. Manadou (francia) 1:58.38
4. Marshall (brit) 1:58.95
5. Jackson (brit) 1:59.30
6. Potec (román) 1:59.40
7. Lillhage (svéd) 1:59.47
8. Isakovic (szlovén) 2:00.19

50 m női hát, Európa-bajnok:
Pietsch (német) 28.36 mp. - új Európa-bajnoki csúcs
2. Heraszimenija (fehérorosz) 28.72
3. Buschschulte (német) 28.73
4. Peris Minguet (spanyol) 28.95
5. Oernstedt (dán) 28.98
6. Amsennyikova (ukrán) 29.11
7. SZEPESI NIKOLETT 29.13
8. Jovanovic (horvát) 29.21

200 m férfi hát, Európa-bajnok:
Vjacsanyin (orosz) 1:55.44 p. - új Európa-csúcs
2. CSEH LÁSZLÓ 1:56.69
3. Florea (román) 1:57.83
4. Rogan (osztrák) 1:58.78
5. Meeuw (német) és Goddard (brit) 1:59.70
7. Kozulj (horvát) 1:59.95
8. Aversa (olasz) 2:01.05

50 m férfi mell, Európa-bajnok:
Liszogor (ukrán) és Terrin (olasz) 27.48 mp.
3. Markic (szlovén) 27.87
4. Szludnov (orosz)27.98
5. Gibson (brit) 28.04
6. FLASKAY MIHÁLY 28.07
7. Mew (brit) 28.20
8. Gustavsson (svéd) 28.25

4x200 m férfi gyorsváltó, Európa-bajnok:
Olaszország (Rosolino, Berbotto, Cassio, Magnini) 7:09.60 p. - új Európa-csúcs
2. Nagy-Britannia (Carry, Burnett, Hunter, Davenport) 7:11.63
3. Görögország (Ziszimosz, Demetisz, Manganasz, Xilurisz) 7:16.67
4. Franciaország 7:18.10
5. Oroszország 7:18.44
6. Lengyelország 7:18.54
7. Németország 7:18.61
8. MAGYARORSZÁG (Kerékjártó Tamás, Gercsák Balázs, Kiss Boldizsár, Makány Balázs) 7:24.10

50 m női mell, a döntőbe jutottak:
1. Haywood (brit) 31.47 mp.
2. Bogomazova (orosz) 31.62
3. KOVÁCS ÁGNES 32.00
4. Schäfer (német) 32.01
5. Nijhuis (holland) 32.07
6. Panara (olasz) 32.09
7. Kapisina (fehérorosz) 32.14
8. Ejdervik (svéd) 32.18
...
14. Kovács Krisztina 32.77

50 m férfi gyors, a döntőbe jutottak:
1. Bousquet (francia) 21.99 mp.
2. Volinyec (ukrán) 22.02
3. Kizierowski (lengyel) 22.09
4. Draganja (horvát) 22.16
5. Kapralov (orosz) 22.25
6. Nystrand (svéd) 22.35
7. Maitre (francia) 22.37
8. Lagunov (orosz) 22.42
...
15. Takács Krisztián 22.71

200 női pillangó, a döntőbe jutottak:
1.BOULSEVICZ BEATRIX 2:09.14 p.
2. Segat (olasz) 2:09.22
3. Jedrzejczak (lengyel) 2:09.48
4. Mongel (francia) 2:09.51
5. Bey (francia) 2:09.55
6. Dickons (brit) 2:09.57
7. Giachetti (olasz) 2:09.72
8. LIPCSEI KRISZTINA 2:10.86

50 m női gyors, a döntőbe jutottak:
1. Steffen (német) 24.89 mp.
2. Veldhuis (holland) 24.93
3. Alshammar (svéd) 25.03
4. Metella (francia) 25.17
5. Chiuso (olasz) 25.18
6. Dekker (holland) 25.25
7. Kaklova (fehérorosz) 25.26
8. Korc (lengyel) 25.29

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!