Vezessen metrót PC-n!

Vágólapra másolva!
Ugye ön is szeretett volna metrót, villamost vagy autóbuszt vezetni? Két remek, ingyenes szoftverrel most összes gyerekkori vágyát kiélheti: csöngethet és nyithatja-zárhatja Ikarusok ajtajait, de akár a kisföldalatti vagy a kék és piros metró megállóiból is felveheti az utasokat.
Vágólapra másolva!

Bár a játékosokat a fejlesztők napjainkban tucatszámra látják el újabb és újabb, egyre realisztikusabb látványvilágú autóversenyes játékkal, valójában már régóta vágytunk az esztelen száguldás helyett hétköznapibb feladatokra: buszt, villamost, metrót vezetni: ezért szétnéztünk a neten, milyen lehetőségek vannak erre.

"Március 15. tér következik"

Egy hazai weboldalon, IST honlapján akadtunk rá egy japán vonatszimulátor, a BVE leírására. A tíz megabájtnál is kisebb, ingyenes játékszoftver népszerűségét még az sem gátolja, hogy kizárólag egy japán nyelvű honlapról lehet letölteni (futtatásához telepíteni kell a Windowsra a .Net Framework nevű kiegészítést is). A BVE játékkal önmagában igazából nem sokra megyünk, szerencsére a lelkes hazai közösség egy rakás igen komoly kiegészítőt készített a programhoz: ezeket a BVE indításakor megjelenő menüben a Routes könyvtárból lehet kiválasztani.

A hazai rajongói honlapról letölthető például a budapesti 2-es villamos pályája, amelyen egyelőre a Közvágóhídtól az Eötvös tér megállóhelyig lehet közlekedni, útközben az Erzsébet híd alatt is elhaladhatunk. A Ganz villamos élethű műszerfala, motorhangjai mellett az állomások neveit bemondó utastájékoztató és az eredeti járművön felvett csengő is hozzájárul a jó hangulathoz - ha pedig gyorsan veszünk be egy kanyart, a kerekek hangosan sikoltoznak, akárcsak az igazi tuján.

A virtuális villamossal való induláshoz meg kell várni az ajtók automatikus bezáródását (ezt a hangszórón lehet hallani), ezt követően a felfele nyíllal kell előremenetbe kapcsolni a szerelvényt. Gyorsítani az Y-nal, lassítani pedig az A gomb lenyomásával lehetséges, az ajtókat szintén magától nyitja ki a programban a villamos. Vigyázni kell azonban arra, hogy pontosan álljunk be a megállóba, ellenkező esetben ugyanis nem nyílnak az ajtók, így szegény utasaink sem tudnak fel-le szállni.

Az Ak.tx.hu honlapról egyszerűen telepíthető formában lehet letölteni a budapesti kelet-nyugati és észak-déli metróvonalak többé-kevésbé teljes, rendkívül precízen kivitelezett pályáit, illetve háromféle, teljesen eltérő műszerfalú metrószerelvényt is (a PC-s metrózáshoz ezeket is le kell tölteni). A piros metró vonala teljes egészében bejárható, míg a kék vonal virtuális mása egyelőre Újpest-központ és a Nagyvárad tér között készült el.

Noha grafikáját tekintve a BVE program sem vetekedhet a mai szimulátorokkal, a két metróvonalat meglepő részletességgel hozták létre a virtuális térben: az egyes megállók remekül felismerhetők - a Stadionoknál például a várakozó tömeg mögött egy másik szerelvény álldogál, a Pillangó utcánál pedig az utastájékoztató térkép is látszik. A pályák részletessége odáig terjed, hogy - akárcsak most a valóságban - a virtuális piros metró is csak az Örs vezér tér és az Astoria között közlekedik - bár igény szerint a vonal akár teljes hosszában is bejárható.

Természetesen az aktuális és a soron következő megállóról az utastájékoztató rendszer hangja mindig figyelmezteti a virtuális utasokat. A készítők még olyan apróságokra is ügyeltek, mint hogy az egyes állomásokon a metrópótlóról vagy a mozgólépcső tetején tevékenykedő ellenőrökről szerezhetünk tudomást, időnként pedig a metróvezetők URH-forgalmazását is hallhatjuk.

A kisföldalatti teljes vonalát is bejárhatjuk a BVE egyik kiegészítőjével: a műszerfalat, a csengőt, valamint a motor és az utastájékoztató rendszer hangját ebben az esetben is egy valódi szerelvényről digitalizálták be. A sárga metró vonalán is érdemes végighajtani, bár ennek pályáját kevésbé részletesen modellezték le, mint a két "rendes" metróét, itt nyoma sincs várakozó embereknek vagy hangosbemondónak.

A Mexikói útra érve a készítő a pálya végére - a játszhatóság érdekében - egy valóságban nem létező, visszafordulást biztosító vágányt szerkesztett, ez lehetővé teszi, hogy a szerelvénnyel megforduljunk, s a Vörösmarty tér felé vegyük az irányt - ott viszont már nem lehetséges a forduló, elölről kell kezdeni a menetet.

Egy ifjú hazai szimulátorrajongó honlapján akadtunk rá egy felettébb szórakoztató buszszimulátorra, a VirtualBusra. A lengyel fejlesztésű, ingyenes, de még nem teljesen befejezett játékban többféle autóbuszt lehet vezetni virtuálisan. Bár a grafika az igazat megvallva nem a legszebb, ütközni sem lehet, s a forgalom is meglehetősen gyér, a vezetés élménye bőségesen kárpótol mindenért. A feladat azonos a való életben megszokottal: megállóban várakozó utasokat kell felvennünk s úti céljukhoz elfuvaroznunk. A program internetes játéklehetőséget is kínál, a rajongói oldalakról pedig egy sor kiegészítőt le lehet tölteni hozzá: például a BKV járatain közlekedő járműveket, távolsági buszokat - de például TESCO-busz is beszerezhető hozzá. Bár a buszok motorhangja kissé bénán szól, a csengetés és az ajtók nyitása-csukása feldobja a hangulatot.

Bár a játék kissé fapados, használata nem túl bonyolult, elegendő kicsomagolni egy könyvtárba a fájljait, az irányítás beállításait a config.exe fájl indításával végezhetjük el. A letöltött buszokat tartalmazó állományok tartalmát a játék /model/ nevű alkönyvtárába kell bemásolni, ezt követően az indítómenüből kiválaszthatóvá válnak az új típusok is.

Egy kis segítség az irányításhoz: alapesetben a motort a 0 gombbal lehet beindítani, ezt követően a Q billentyűvel lehet egyes sebességbe rakni a váltót (visszváltani az A-val tudunk), csöngetni a D-vel lehet, az ajtókat csukni és nyitni pedig a C, V, B (csuklós busznál még az N) gombokkal lehetséges. A kormányzás, valamint a gáz és a fék a kurzormozgató billentyűkkel érhető el, az indexet a , és . gombokkal kapcsolhatjuk be, az M-mel pedig ki.

A legjobb ingyenes programok

Annak ellenére, hogy láttunk már tetszetősebb grafikájú játékokat, a BVE vonatszimulátort és a VirtualBust egyaránt az utóbbi idők legjobb programjai közé sorolhatjuk, hiszen igazi unikumot jelentenek az egyre sablonosabbá váló videojátékok körében. Hab a tortán, hogy a szoftvereket (otthoni használatra) teljesen ingyenesen lehet tölteni, de persze az egész mit sem érne azok nélkül a fanatikus felhasználók nélkül, akik tucatszámra készítik hozzájuk a különböző kiegészítéseket, járműveket és pályákat. Sajnos a HÉV-et nem sikerült működésre bírnunk a BVE-vel, s trolibuszszimulátort sem találtunk: ha ismer ilyen alkalmazást, örömmel vesszük, ha megosztja velünk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!