Gyógyszer - Mazda RX-8

Kis túlzással remegve vártuk, hogy kipróbálhassuk, hogy magunkévá tegyük a sportkocsit, amit nehéz nem imádni. És dupla élvezetben volt részünk. Piros és fekete. 192 és 231 lóerő. Ja, 1300 köbcentiből.

De álljunk már meg, szálljunk kifelé, csodáljuk csak körbe, mink is van. Mazdás orrunk helyre lámpákkal. Teltkarcsú, hűtőmaszk szinte semmi, takarja a rendszám (haha, visszanéztem a képeken, de hiszen a pirosnak még matricája volt, és nem fedte - szájzár helyett apró bajusz). Az egész inkább takaros, mint agresszív. Széles, lapos, és ahogy már oldalról vizslatjuk, hát ezek a domborulatok, ezek a kiszélesített sárvédők, kerékjáratok, hívjuk akárhogy - felháborítóan gyönyörűek! A túlnyúlások rövidek, az elég hosszú vas tengelytávja bezzeg irdatlan. Aztán ezek a 18-as, pazar alukerekek a peres gumikkal... Meg a cintányérnyi féktárcsákkal.

Illően méretes motorháztető, lapító szélvédő, a tükröket sem bírták elrontani. Minimáltető persze, hogy kupés ejtéssel, a két papucs között meg ugye két ajtó, a hátsó keskeny, ohne kilincs, és amúgy ohne fix B oszlop, nem vészesen pici ablakok, és itt volnánk a fenekénél. Szép kerek, formás és kemény popsi. A hátsó szélvédőn ki lehet látni, a csomagtartón kukucskál egy kis légterelő, a lámpabúrák abszolút megnyerőek, dupla kipufogónk nem kevésbé. Alul, középen a rotoros ködlámpa újabb stilisztikai jeles - az autón egyébként (kívül-belül, és nagyon helyesen) számos emlékeztető Wankel-embléma feszít, ahogy kell. Kitűnő.

Úgy, ahogyan van, ez a forma egyszerűen tökéletes. Mintha én rajzoltam volna... Amikor kicsi voltam, jó sokat "tervezgettem", firkálgattam, igen, utóbbi megfogalmazás a helyes. Bátyám tudott, tud rajzolni, én nem. De szerettem, az is valami. Viszont, emlékszem, mindig sportosra alakult a forma, sőt, túl sportosra, versenyautósra, hiszen kábé két centinyire húztam a "földtől" padlót. Mindegy, rég volt.

Beülés. Mindjárt. Elébb motort, rotort megnéz, de nem lát, burkolat. Nem szed le. Csomagtartót csekkol, van, nem is kicsi, 290 liter. Árut nem szállítunk, költözni nem ezzel költözünk, de bevásárlásra, kisebb túrákra pár csomagnak abszolút elegendő. Hát, még semmi negatívum. Na most a beülés a vaskos küszübön át. Idősebbeknek, hátfájósoknak nem ajánlott, vagyis de. Kicsit kényelmetlen, de mondom, orvosság, majd meglátják, ha.

Naná, hogy sportülés, naná, hogy átlagosékhoz képest közelebb a földszinthez. Hátra behuppanni az nem behuppanni, hanem behajtogatni, aztán viszont bizony jön a kellemes csalódás: ha a lábtér nem is fényűző, de fejünk, vállunk köszöni, jól van, a klausztrofóbiások is bátran próbálkozhatnak. Ketten. Mert középen ott fut a jókora kardánalagút benne pohártartók, rekeszek is. Úgy a belső általában a bőr, a fém és a műanyag finom elegye, ebben a változatban még semmi színezéssel, plusz pompával (majd a nagyobbik...).

Még egy félmondat a "vokálból": kisajtónkat akkor nyithatjuk, ha az első már tárva. Aztán másszunk már végre előre, csak jobb ott. De még mennyivel! Kormány. Egy fél számmal lehetne kisebb, a fogása rendben. Váltó. Elsőre, de még negyedikre is szokatlan, hogy sportkocsisan kissé hátul, aztán már automatikusan nyúl érte a kéz, tehát tökéletes. Alakja, mérete is. Ja, rotoros. De az ott mellette, az micsoda? Kézifék. Nekem nincs vele bajom, egyesek szerint gáz, mert annyira ott éktelenkedik, hogy a jobb egyből belemajrézik például az asszony (vagy ugye a "csaj"), de nem, szerintem nem.

Nem könnyű még nem észrevenni és kiemelni a nahát, szintén rotoros fejtámlát, de most már tényleg indulás. Menés, haladás városban, országúton, sztrádán és versenypályán is egy kicsit. Kezdem azzal, hogy a motor alapjáratközeli surrogó hangja már maga a csoda. Tessenek mindenkik gondolni valami nagyon kedveltre, igazán szeretettre! Megvan? Na, legalábbis bennem így maradt meg ez a lágy szellőféle, mégis fémeskis zene. Motorhangból aztán nagyjából ennyi, helyette jön, mit jön, ordítva vágtázik a kipufogó muzsikája. Vérpezsdítő.

És akkor pörög, 7500, síp. Figyelmezett, tudniilik, hogy ideje váltani. Örömmel, hiszen a kis karral rövid utakon nagyon nem rossz az, már ha megtanulta kezelni, helyén és helyesen kezelni az ember. Mert ezt bizony be kell rakni, nem csak úgy teszegetni, egy ujjal meg mittomén. Ha kellően keményen és pontosan bánunk vele, éppen így reagál, és akkor az jó. A kapcsolgatás (itt még öt a sebesség) nem gyors és sűrű, mert hosszúak a fokozatok. Relatíve. Ez a kisebbik Renesis is 192 lóerő, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy nem rángat, nem nyafog, ez a 220 Nm nyomaték annyira magától értetődően simán oszlik el, hogy. Alacsony fordulaton is gond nélkül Elvis, mint egy mezei egyhármas, ilyenkor ez jut eszembe, na de aztán.

Húz és húz, nem présel az ülésbe. Valamivel hét másodperc fölötti a százas sprint. Az nem rossz. Az viszont már kifejezetten jó, hogy úgy 180-ig velünk van az erő, gyorsul, teker, oszt rohan a táj. A 220-as végsebesség nem kiemelkedő, de egyrészt ez is iszonyat komoly, főleg a magyar autópályákon (most lebuktam), másrészt meg ez a fajta élményautó nem feltétlen arról szól, hogy végig kétkiló, sőt. Egy olyan 160-as utazó egész kellemes vele, még az utas süket szövege, vagy a zene is hallható a rádióból. Vagy inkább cédéből.

Már elnézést az utas lesüketszövegelése miatt, de az RX-8 leginkább mégiscsak egyemberes, szerintem. Vagy a jobb egyben is olyan üljön, aki aztán átül a volán mögé, és akkor a bal egyből szomorúan, de büszkén anyóskodó is remek jobbegyes lesz, és aztán majd sietve visszaköveteli magát, és ez így forog (ja, mint a rotor), és akkor az jó.

Szóval inkább 0-180, mint 200+, és inkább kanyargós autóút, mint pálya. Már, ha nem versenypálya. Az Euro-Ringen azért mókáztunk egy finomat, mondhatom, élveztük. Az istenes hátsókerék-hajtásnak hála 1: a kormányzás csodásan közvetlen, 2: bekapcsolva hagyott menetstabilizálóval is barátian farol. Úgy-amúgy szinte tökéletes hajtáslánc, súlyeloszlás, viselkedés, miegymás. De legyünk őszinték, hisz' kár lenne tagadni: DSC OFF, és lássuk, mit tud! Sokat, nagyon sokat. Oly' könnyen és örömködve adja az élvezetet, hogy azt csak köszönni tudjuk, és élünk vele. Így lesz uszkve ötméteres a fordulókör átmérője, nem sugara, de ennél jócskán keményebb az, ahogy komolyabb sebességnél is meg lehet indítani, gázzal, aztán kormányzás vissza, oda, ahová akarjuk, csemege.

Na ennyit erről. Meg csak óvatosan is, mert bizony kapnak és kopnak azok a gumik... De kapjanak és kopjanak, nem bénázni, rászánni, rákölteni, venni újat, és hajrá. A fékek fogyásáról nincs infó, csak annyit tudok, hogy lassításilag sincs mit szégyellnie az RX-8-asnak. Amellyel aztán már megint a városban, a szűk fordítókban, nos igen sok helyen azt vesszük észre (magunkon), hogy kilinccsel előre kanyarodunk. De jól van ez, nagyon jól, csak vigyázni, főleg másokra...