Micheliszről és Kissről szólt a gyorsasági rajt

Vágólapra másolva!
Belecsapott a lecsóba a gyorsasági szakág, a hungaroringi VI. Heidelberg Kupával elrajtolt a 2006-os szezon. Sikerrel mutatkoztak be a Suzuki Swiftek, a Renault Clio márkasorozat pedig újfent hozta, amit megszokhattunk tőle. Remek meccseket láthattunk a többi kategóriában is. Eredmények, nyilatkozatok.
Vágólapra másolva!

A hazai autósport legújabb márkakupa-sorozatában, a Suzuki Swift Kupában 20 autó állt rajthoz az első éles időmérő edzésen. Nem kis meglepetésre két újonc fiatalember futotta a legjobb időket, sok tapasztalt régi versenyzőt, sőt még a tavalyi Astra Kupa bajnokát is maguk mögé utasították!

Nyilatkozatok a szombati verseny előtt

Hatvani Bálint: "Autóval ez az első versenyem, eddig itthon és külföldön gokartoztam. 2003-ban Közép - Európa Bajnok voltam, utána Németországban versenyeztem több-kevesebb sikerrel. Most megpróbálkozom ezzel a Suzukival, majd meglátjuk, hogy hogyan sikerül. Nagy a különbség a gokarthoz képest, bár autós tapasztalatom még egyáltalán nincs, még az utcán sem, nemhogy versenypályán. Talán az a legszembetűnőbb különbség, hogy sokkal billegősebb érzés a kanyarban, és a teljesítménye sem olyan erőteljes érzés a gokarthoz képest. A rajt nem tudom, milyen lesz, mert azt nem igazán sikerült gyakorolni, de a futamban remélem, azért beleférek majd az első háromba. Majd meglátjuk."

Szelényi Alfréd: "A legszembetűnőbb különbség az Astrához képest, hogy ez kevésbé nyomatékos, sokkal inkább lendületből kell vele menni. Talán egy picit más íveket használok a pályán. Azért még mindig a kísérleti stádiumban tartunk a legjobb beállítások tekintetében, hiszen új az autó. Elég sok van az autóban, ahogy ezt az időmérő eredményei is mutatják, úgyhogy kellene még gyorsulni, de a futamban is elégedett lennék ezzel a harmadik hellyel."

Liscsinszky Olga: "Kanyarban iszonyatos a különbség az Astrához képest, sokkal jobb a Suzuki! Talán még el sem lehet hinni teljesen, hogy ilyen gyorsan lehet fordulni vele. Van még tartalék az időkben, de azt már szerintem magamban kell megkeresni. Az első futamban azért még megelégednék így az ötödik-hatodik helyezéssel."

Forrás: MTI

Michelisz Norbert: "Nem gondoltam, hogy ezt az időt meg lehet futni, de az autó ezekkel a gumikkal szenzációs kanyarsebességekre képes! Nagyon jó vele menni! A futamon megpróbálok vigyázni az autóra és túlélni az első kört koccanások nélkül, a többit meg majd meglátjuk!

I. futam

Az új márkakupa első versenyfutama rendben zajlott, Michelisz Norbert élete első versenyén rajt-cél győzelmet aratott. Körről körre:

Rajt: Szelényi Alfréd a rajt után megelőzi a második helyről rajtoló Hatvani Bálintot. Elekfy Vitold a boxutcából ered a mezőny után.

2. kör: Hatvani visszaszerzi a második helyét, Szelényi elfékezi magát a célegyenes végén.

3. kör: Csuti és Szelényi csatázik a harmadik helyért. Sorrend a harmadik kör végén: Michelisz, Hatvani, Szelényi, Csuti, Pápai, Farkas.

4. kör: Lamara Roland a hatodik helyért küzd. Petur András összeütközik Ladik Elliottal. Michelisz Norbert előnye 5,5 másodperc.

5. kör: Szelényi ütközik Csutival, Csuti László nem folytatja a versenyt.

7. kör: Víg László és Liscsinszky Olga összeütköznek, Liscsinszky lökhárítója félig leszakad.

8. kör: Megkezdődnek a lekörözések. Petur András bejön a boxutcába, hogy "letöltse" áthajtásos büntetését, amit többszöri pályaelhagyás miatt kapott.

9. kör: Sebestyén Ágnes megforog a pályán, majd feladja a versenyt.

11. kör: Lamara Roland áthajt a boxutcán, szintén büntetés miatt.

12. kör: A célegyenesben Elekfy és Nagy egymás mellett van.

13. kör: Farkas László autója lelassul, és feladja a versenyt.

14. kör: Michelisz Norbert 17,061 másodperc előnnyel megnyeri az első futamot.

Nyilatkozatok a futam után

Michelisz Norbert: "Sose gondoltam volna, hogy megnyerem a versenyt! A rajt nagyon jól sikerült, ez megalapozta a további részét is a futamnak. Megbízható előnyre tettem szert, tökéletesen működött az autó is."

Forrás: Duen

Szelényi Alfréd: "Nagyon tetszett az első futam, egy problémám volt, hogy a második körben elment a futóművem. Egy kerékvetőt erősebben vettem, jobbra tartott az autó. Nagyon boldog vagyok, hogy harmadik lettem, nem számítottam rá. Kellett hozzá egy kis szerencse is, mert Farkas Lacinak kifogyott a benzin az autójából."

Hatvani Bálint: "Remélem, lesz még jobb is, a guminyomással voltunk egy kicsit bajban. Gyorsulni kell még nekem is, majd holnap meglátjuk."

Nyilatkozatok a vasárnapi verseny előtt

Michelisz Norbert: "Nehéz volt, mert nem tudtuk eldönteni, feltegyük-e a slick gumit, de végül az időjárás megoldotta, mert kezdett csöpörögni az eső. Próbáltam most a határon menni, igaz, hogy sokszor keresztbe álltam, a végére sikerült egy olyan kört menni, amivel első lehettem. Az időeredményben szerintem van még tartalék, a 2:20 alja még megcsíphető."

Hatvani Bálint: "Életemben először mentem esőben meg esőgumival, csúszkáltam is rendesen, nagyon szokatlan volt. Az autó beállítása sem a legjobb, meg én sem. A futamon a dobogót kéne valahogy összehozni."

Farkas László: "Tegnap is meg lett volna a harmadik hely, ha nem követjük el azt a butaságot, hogy kifogy a benzin az autóból az utolsó körben. Remélem, ma kicsit jobban sikerül, és meg tudom szerezni ugyanazt a pozíciót. Az autó még teljesen új, össze is kell vele szokni, de ha megnézzük az időeredményeket, akkor látszik, hogy alakul a helyzet. Ha tapasztalataimat át tudom ide ültetni, akkor az elejében lehetek, mint az Astrával. A beállításokkal még zsákutcában járunk, egyelőre próbálgatunk mindent."

Szelényi Alfréd: "Még nem kaptuk meg a vizes slicket, ezért Pirelli P5000, utcai gumival mentünk. Nagyon lassan száradt az aszfalt, ezért mindenki az utolsó körökben futotta a legjobb körét. Szeretném tartani a harmadik helyet, ezzel elégedett lennék. Nem tudom, hogy kerülhetnék előrébb, mert nem találom azt az egy másodpercet a pályán, amivel előttem van Farkas Laci, meg Norbi."

Liscinszky Olga: "Teljesen átadtam magam a Suzukinak, minden nagyon jó, a csapattal jól össze tudunk dolgozni, és még saját magamon is meglepődtem. Nagyon megy az autó hátulja, és én ezt nagyon jól tudom kezelni. A futamon Farkas Laci mögül indulok, mögöttem pedig Hatvani Bálint van, ettől kicsit félek. Nem tudom, mennyire fognak kímélni, bár én sem szoktam senkit, de azért félek egy kicsit."

II. futam

Az újoncok felbátorodtak a tegnapi nap után, számos kicsúszást láthattunk, és nagy csaták zajlottak a futam során. Körről körre:

Rajt: Michelisz Norbert jól elkapta a rajtot. Az első kanyarban Kántor István és Bobek András összekoccan, mindketten folytatni tudták.

1. kör: Elekfy Vitold és Nagy Brigitta is bemutatott egy piruettet, a második helyért Szelényi támadja Farkast.

2. kör: Ladik feljön Szelényi mögé, aki továbbra is a második helyért küzd. Nagy Brigitta megpördül és a gumifalnak megy, de folytatni tudja a versenyt.

3. kör: Farkas megforog, kénytelen feladni a versenyt.

4. kör: A 4. helyért Víg és Pápai között alakul ki csata, a 6. helyért pedig Liscsinszky és Hatvani küzd.

5. kör: Lamara összekoccan Hatvanival.

6. kör: Michelisz előnye majdnem 10 másodperc. A negyedik helyért egymás mögött kígyózva, már négyen küzdenek. A sorrend köztük: Víg, Pápai, Liscsinszky és Hatvani. Csuti László megelőzi Lamara Rolandot.

7. kör: Hatvani megelőzi Liscsinszkyt. Pápai hibázik, miközben megpróbálja Víg Lászlót megelőzni, így szorosan mögé feljön Hatvani Bálint.

8. kör: Pápai autója lelassul, már csak a nyolcadik. Sorrend: Michelisz, Szelényi, Ladik, Víg, Liscsinszky és Hatvani.

9. kör: Hatvani Bálint visszaszerzi ötödik helyét.

10. kör: Sebestyén Ágnes megforog.

Forrás: Duen

12. kör: Hatvani újabb támadást indít, hogy megelőzze Víg Lászlót, de a híd után hibázik, kicsúszik a pályáról, és feladni kényszerül a versenyt.

13. kör: Liscsinszky megpróbálja megelőzni Víget, de kicsúszik, és nevető harmadikként Csuti László feljön a negyedik helyre.

14. kör: Michelisz Norbert ismét rajt-cél győzelmet aratott.

Nyilatkozatok a futam után

Víg László: "Hasonlóan mentem, mint tegnap, nem vagyok túl elégedett. A rajt elég jól sikerült, védtem a pozíciómat az ötödik hely környékén, de aztán eléggé elfogytak a gumik, és a gyors részeken kicsit feltartottam a mögöttem jövőket."

Liscsinszky Olga: "Kicsit egyszerűbb menetre számítottam ebben a futamban, de azért nagyon jó volt, nagyon örülök az eredménynek. Az utolsó három körre már nagyon elfáradtam, talán a fiúknak jobb egy kicsit a kondijuk! Ha nem fáradok el, akkor talán még jobb is lehetett volna. De így is nagyon örülök az eredménynek, meg annak, hogy ilyen jó csapatban versenyezhetek, mert nélkülük nem jött volna össze ez a jó eredmény!"

Michelisz Norbert: "A rajtom szerencsére elég jól sikerült, erre nagyon figyeltem. A Farkas Lacival nem tudom, hogy mi történt. Úgy a harmadik kör után meg már nem is láttam az ellenfeleket, utána már csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak, és megtartsam az előnyömet."

Szelényi Alfréd: "Nagyon jó volt a verseny, jobban sikerült, mint azt az edzés után gondoltam. A nyolcadik körtől kezdve sajnos a futómű megint nem volt az igazi, de azért sikerült beérni a második helyen, aminek nagyon örülök. Nagyon jó volna, ha a hegyiversenyeken is tudnám ezeket a helyezéseket hozni!"

Csuti László: "Sajnos, elfogyott a technika ugyanúgy, mint tegnap. Ugyanaz az elektronikai hiba jött elő, ami jócskán levesz a motor teljesítményéből. Csak amíg tegnap már nem tudták behozni az előnyömet, amikor felmerült ez a probléma, addig ma elég sokat vesztettem. De azért nem vagyok elégedetlen, mert nem olyan rossz ez a helyezés a nyolcadik helyről indulva életem második versenyén!"

Ladik Eliott: "A mai futammal nagyon elégedett vagyok, főleg, hogy tegnap gondjaim voltak a motorral, és ezért visszaestem. A szerelőim éjjel 11-ig dolgoztak, szerencsére nem hiába. Köszönöm mindenkinek."