Elkészült a műszer, ami megtalálhatja a Földön kívüli életet
A FlyPol nevű eszköz a visszavert fény alapján meg tudja mondani, hogy élőlényt, vagy élettelen dolgot vizsgálunk.
A FlyPol nevű eszköz a visszavert fény alapján meg tudja mondani, hogy élőlényt, vagy élettelen dolgot vizsgálunk.
A NASA rövidesen űrszondát indít az Europa vizsgálatára.
Az Ingenuity demonstrálta, hogy képes repülni a Marson. Most kiderül, miként segítheti majd az idegen bolygó feltérképezését.
Megkezdte eltávolodását a Bennu kisbolygótól a NASA OSIRIS-REx űrszondája.
A felfedezés segítheti a Földön kívüli élet utáni kutatást.
A domborzati, éghajlati viszonyok mellett bemutatják a vörös bolygóra küldött járművek leszállóhelyeit is.
Különös foltot észleltek a csillagászok.
Egy vizsgálat kiderítette, hol lehetett az élet számára leginkább kedvező zóna a Marson.
A munkában magyar csillagászok is közreműködtek.
Egyes bolygók elég közel is lehetnek.