Norris elmondta, mi a McLaren előnye a többi Forma-1-es csapattal szemben
A wokingi csapat továbbra is harcban áll a negyedik helyért a konstruktőrök versenyében.
A wokingi csapat továbbra is harcban áll a negyedik helyért a konstruktőrök versenyében.
Dührohamot kapott a McLaren versenyzője a Japán Nagydíj vasárnapi futamán.
Pérez számára a Japán Nagydíj is hatalmas kudarccal ért véget, de egy vb-cím így is eldőlt Szuzukában.
A következő évekre biztosított a brit csapat versenyzőpárosa.
A két brit versenyző idén már összecsapott néhányszor a pályán.
A pontszerző helyeken nincs változás.
A brit a Mercedesszel korábban majdnem elérte azt, amit még senkinek sem sikerült.
A Mercedes brit sztárja szerint az autó már az elejétől erősnek érződött, köszönhetően a gyárban dolgozók munkájának.
A Ferrari látványosan szenvedett a pénteki napon.
Érdekes hasonlattal állt elő Zak Brown.